Mastodon

Borult a talján bili

Enyhe idő, már majdhogynem tavaszias délután bíztatta a mindig, mindenhol kitartó Kispest drukkereket a mai nap az újpesti kaland bevállalására. Csapatunk idén meglehetősen szeszélyes, ez azonban a hazai kínszenvedések mellett azt is jelenti, hogy -főként idegenben- bármely hazai “nagycsapat” ellen van esélyünk. A lilák ráadásul masszív szopóágon tolták az elmúlt 3 hétben, így bíztató előjelekkel utazott a csapat a Megyerire. Pontosabban csak így utazott volna, azaz. Ugyanis Morales mester a Győr elleni hazai meccsen és az egri kupatalálkozón is elhintette a sajtónak, hogy nem mind Hemy ami fénylik. A talján maestro nyilatkozatai legalábbis a színfalak mögötti kemény csörték vélelmezésének irányába mutattak, így mi szurkolók érdeklődve vártuk hogy a financiális para vagy az újpesti hullámvölgy lesz erősebb szombat este…. Beszámoló és osztályozókönyv a hajtás után.

A találkozó már a kezdéskor mutatta, hogy  a két egységből álló Moralesi taktikai repertoárból ezúttal a “B” variáns (=idegenben bekkelünk, majd mikor az ellenfél bealszik, beverjük az 1 v. 3 pt-ot érő gólocskát) került betöltésre a vörös-fekete computerbe. A mérkőzés úgy indult ahogy az mostanság egy idegenbeli derbinken elvárható. Szigorú védekezés sallang nélkül, Debreceni művész úr és Botis elkötelezett és biztos takartógépezetként funkcionálnak leghátul, a Hajdú-Takács szélsőpáros korrektül zár, a középpályán a (hála az égnek) visszatett Akassou remekül szűr, stb. A gondok nyilván elöl voltak mert a Danilo-Rouani támadószekció továbbra is erős homlokráncolásra készteti az akár csak a Vincze/Negrau/Kovács Kálmán/Tóth Misi/Sasu/Bogdanovics spílerekhez szokott Honvéd drukkereket (kár volt elkezdenem a visszaemlékező sorozatunkat e blogon, így még jobban fáj a jelen). Na és a jó Bojtor Laci. Az első negyedóra végén tiszta helyzetben készült lőni 5-ről, én meg már ugrottam volna a lelátón, de a labda… az  föld körüli pályára állt. Meddő újpesti mezőnyfölény, szigorú kispesti catenaccio, egy gólos mecs igézete a levegőben. Csak az első félidő uccsó 5 percét felejthetnénk…
Előbb egy klasszikus pöcs gól védelmi hiba, melynek végén Tisza köszöni szépen (1:0) majd 5 perc múlva Böőrt hagyjuk üresen az 5-ösön , s sajna rajta is ott figyel a heggesztőszemüveg (2:0). 2 gólt kapni szünet előtt, a Puhl Sándor féle álmoskönyvek szerint ez nem sok jót ígér.

A második félidőre aztán Massimo vált (mi történt a rendre csak a 80. perctől cserélő olasszal?), az öregecskedő Coira helyett az Abraham szélvészcipőjének kinai változatát öröklő Abass a pályán, majd 5 perc elteltével Bojti ideje is lejár, őt az újabban az “irritátor” kategóriából a “kábé tűrhető”-be átlépő Moreira váltja. A szokatlanul korai cserék a NS által idejekorán kispesti gólzsáként aposztrofált Danilót is meglepik, legalábbis másmivel nehéz magyarázni a 16-oson belüli kezezős akcióját, melyet követően Rajczi “indolensségem vállalom” Péter helyez büntetőből a kapu bal oldalába. Az alánktolt lila szopóroller tehát maximális forduatszámon pörög, egy 5 perces rövidzárlat és Danilo elposszanása miatt-összegezhetünk. A csapat azonban nem áll le, megy előre, bár ebben sokáig kevés köszönet van. Danilo 7 méterről bizonyíta hogy a Fehérvár meccs csak kisiklás volt, Sadjo hiába teper, ha cselezni nem tud szegény. Végül 10 perccel zárás előtt Bajner talál egyet, így a zárásra szétszakad a pálya, mi támadunk   eszetlenül de szimpatikusan, s közben kaphatnánk még 2-3 gólt de helyzetünk is van. Vállalható vereség a vége, de az a bosszantó,hogy bőven lehetett volna ez máshogy is.

A meccset követően sajtótájra várunk mikor a klubház plazmatévéjén épp nyilatkoznak az edzők a TV közvetítés részeként. Ekkor robban a bomba: Morales 19-re lapot húzva bedobja a törülközőt. A sajtótájon megismétli az elmondottakat (ő Morales és nem Jézus, ide Tom Cruise kellene mert Mission Impossible 4-et idéző a helyzet, profiként ő nem adja nevét a nem profi körülményekhez, többet ne is kérdezze őt senki, inkább Papa Hemyt, nagy élmény volt Kispesten edzősködni, magyar nagycsapatokat leoktatni, és reméli, még találkozik itthon az újságírókkal (értsd: más magyar kispad sem érdektelen számára, ha már.). A meglepődött zsurnaliszták végül vastapssal búcsúztatják a taljánt, búcsúinterjúnk kissé kapkodós, de itt is elmondja ugyanezekt illetve hogy pályafutása legszebb élménye ez a kispesti év volt eddig. A jövőről meg nem beszélt. Hát, Morales mester úgy ment ahogy jött, viharosan, határozottan, kertelés nélkül. Személy szerint nem kedveltem unalmas, defenzív játékát, taktikáját de eredményeit elismertem és a jelen kerettel magyar edzővel megkockáztatom még kellemetlen meglepetések is jöhetnek tavasszal. Ez jelenleg Morales csapata, edző legyen a talpán aki megtalálja majd a kerettel a taktikai hangot. Hát szurkolunk!

Osztályozókönyv
KEMENES Az első félidőben és a másodikban is volt 1-1 nagy bravúrja,a gólokról kevésbé tehetett 6.
TAKÁCS Hajtás, hajtás, becsúszó hibákkal, igaz most kevesebbet vállalkozott bónusz élőretörésekre. 5.
DEBRECENI Átlagos teljesítmény, az első két gólnál biztosabb helyezkedést vártam volna tőle. 5.
BOTIS Szokásos, biztos takarítás. 6.
HAJDÚ N. A második félidőre javult föl igazán ,akkor előrefele is többet vállalt, de nem ez volt élete meccse.5.5.
AKASSOU Az első félidőben le a kalappal előtte, aztán beszürkült. Mindenesetre kell ebbe a csapatba 6.
SADJO Hajtott, mint állat, de könyörgöm ő nem támadó középpályás,ez ma is bebizonyosodott! Cselezni,kreatívkodni nem nagyon tud, elöl pedig nem elég a bulldogmentalitás. De ez nem az ő hibája elsősorban. 5 .
COIRA Halovány első félidő után cserélte őt Morales (4). Cseréje, Abass futott, de ma a kergébbik lábai voltak rajta. 5.
BOJTOR Laci megint hős lehetett volna egy helyzetből, így viszont csak a hajtás maradt neki 5.  Cseréje, Moreira brusztolt, de U16-os fizikuma erre elég. 5.
DANILO Ő is sokat dolgozott és voltak végre értelmes passzai is, de “a” helyzetét csúful elbaltázta, utána meg a kedve is elment. Sokat fetreng továbbra is. 4.5 Cseréje, Bajner csak 10 percet kapott de próbálgathatnánk őt többször is. ().
ROUANI Hajtott. Ma már ez is pozitívum. Amúgy lassúságán és technikai analfabétizmusán 2-3 kontránk halt el. Gyenge a magyar NB1, de azért nem portugál negyedosztály (asszem onnan importáltuk őt). 4.5

MORALES Idegenbeli zsánertaktika, ami ma rövidzárlatok miatt nem működhetett, így 5. Záró performanszával azért “a karakán olasz” képét hagyja hátra, végülis valahol ez is maksziriszpektes manapság.

A zuhanyhíradó szerint héfőre már akár edzőnk is lehet, azonban ha a szabadon lébecoló pro licences arculatokra gondolok, összeszorul a gyomrom. Morales internacionális színitársulatához markáns porondmester kell, ebből a típusból meg nem szaladgál tucatnyi itthon. Annyi biztos hogy a Győr ellen otthon a tribünön láttam Gálhidi mestert és ma is a VIP szektorban sasolta a találkozót, (Mrs. Lipton mondaná erre: ne szólj szám…) ez jelenthet akármit is…-vagy semmit és jó bohócliga logika alapján a jövő héten kinevezik Őze Tibort, bézbólsapkástul, mondjuk Szapor Gábor pályaedzővel, az elkínzott kispesterek meg csöndben elvonulnak sírni a sarokba. Azért reménykedjünk…

~o~