MK-negyeddöntő visszavágóra kerül ma sor Fehérvárott, s a bajnoki serleg első számú esélyesének vendégeiként minden vár ránk csak sétagalopp nem. Az ilyen helyzetek azok, amikor az átlagdrukker már a tisztes helytállással is megelégszik, csak legyünk már rajta túl… – csakhogy mi Kispesten nem vagyunk átlagdrukkerek. Nem elég a tisztes búcsú. Többre vágyunk. Jelen helyzetben kisebbfajta csodára. Az odavágó előtt a „Kispest-faktorhoz” menekültünk magyarázatként, most pedig újfent (kissé izzadságszagú) indokokat keresünk arra, miért és hogyan hagyhatjuk el győztesen, vagy legalábbis továbbjutóként a Sóstói stadiont. Nos ez annyira lesz könnyű, mint a srácoknak a meccs este 6-kor…
Azzal azért még a legvérmesebb kispesterek is tisztában vannak: a keretek közti különbség, a két csapat közelmúltbeli formája és a játékosok önbizalma közti differencia illetve az első meccs utáni állás egyértelműen abba az irányba löki az esélylatolgatást: ezt a párharcot inkább a Vidi veszítheti el, semmint mi nyerhetnénk meg. Fájó kimondani, de leginkább a kék-pirosokon, az ő hozzáállásukon, aktuális formájukon és attitűdjükön múlik majd a kedd esti találkozó kimenetele.
A mi közelmúltunkat tekintve eddig bőven vállalhatóan, két döntetlennel jöttünk ki az idény előtt két fő bajnokesélyesnek kikiáltott alakulatok elleni hármas meccssorozatból. Iksz a Vidi elleni hazain, a második félidő közepéig szoftosan domináló játékkal, majd vesztes helyzetből felállás a Loki ellen a Nagyerdőben. A végletes hozsannák előtt azonban nem árt azt is észrevenni: a Vidi ellenünk még bőven nézte a számukra hirtelen rangadóvá avanzsáló hétvégi Üllői úti vendégjátékot, míg a Debrecen valami hihetetlen módon oktalankodta el a kiütésünket. Mindez nem von le semmit a mi csapatunk érdemeiből, hisz mindkét meccsen mentek előre a játékosok, küzdöttek rendesen és odatették, amit tudnak. Csak csúcsformás ellenfelek ellen ez már kevés lehet. És attól tarthatunk: a Vidi most afelé tendál.
A ma esti meccs szempontjából az igaz kulcs az elmúlt hétvége Fradi-Vidije. Sokat gondolkoztam, hogy nekünk mi lenne az optimális eredmény, és bizony az általam is jósolt 1:1, vagy egy Fradi győzelem tűntek a legjobbnak. Ezekkel még nem dőlt volna el semmi, viszont Mezey dokkot elkapta volna a para, és az elsődleges célt jelentő bajnokságra pihentetve talán ismét B-szerűbb csapattal állt volna fel ma este, arról nem is beszélve, hogy egy esetleges Fradi elleni szopola után a játékosaiba való önbizalomöntés 50%-os valószínűsége is a mi malmunkra hajthatta volna a vizet.
Ehhez képest a 0:5 a lehető legrosszabb forgatókönyvet vetíti előre. Ez a Vidi már bajnok, efelől kétségünk se legyen. Dumálhatnak a szakértők és a fehérvári potentátok még necces meccsről, a Sóstóiban szerintem a Debrecen és a Zete sem lesz nagy falat ennek a keretnek, és még a statisztikailag szükséges későbbi kisiklások is beleférnek a kiesőjelöltek ellen. Kb. valószínűbbnek tűnik jelenleg a Vidi bajnokin való majdani megütése, mint ma este. Ha ma is B csapattal áll fel a Doki még az sem életbiztosítás, a szombati eufória utóhatásaként a bizonyítani akaró második sort is viheti a lendület. Ha meg kikapunk egy ihletett formát mutató Alves-Nikolics-Vasziljevics-Sándorgyuri sort, akkor bizony azzal a lendülettel húzhatjuk is elő a farzsebből a bekészített, „made in Sóstó” feliratú latex álarcokat…
Na most ebből hogy hozzunk ki minimális esélyt magunknak? Egyfelől a Bohócliga és kapcsolódó attribútumai, így az MK illogikájában lehet bizakodni, némileg a múlt heti töprengéseinkkel is egybevágva: annyira a Vidinek áll a zászló, hogy a szép csöndben, a kertek alatt pontjait gyűjtögetni elkezdő Kispestünk becsúszhat egy meglepivel. Szintén –halovány, de- esélyt jelent a Vidi hangulata. Az említett hurráhangulat könnyen átcsúszhat finom könnyelműségbe, gálába, amit egy penetránsan remek pillanatban érkező kispesti gól (hogy ki lövi, azt ne kérdezzétek) a csillagok bizonyos állásakor akár le is törhet. És még egy dolog. Supkának azt kell beplántálni a csapatba, hogy MI AKARJUK EZT A KUPÁT. A Vidinek ott lesz a bajnokság, és bár szép dolog a duplázás, ők így is, úgy is ünnepelhetnek a bajnokság végén. Ha viszont a mi játékosaink egy májusi estén szeretnék látni amint pár ezer fanatikus Kispest-drukker özönli el a döntőre kijelölt stadion szektorait, vagy hogy ugyanezek az arcok a vállukon vigyék végig őket az Adyn akkor most kegyetlenül oda kell tenniük magukat. Ha vérben forgó szemmel de nem esetlenül, hittel és akarattal megyünk rá a Vidire, az lehet még az a pici esély, amit meg kell ragadni. Guys, are you ready for it?
Gól. Azt mindenképpen kéne verni, lehetőség szerint kettőt. Ezt Danilo már megtette ősszel, ennek megismétlésére, az utóbbi hetek beli, a salsa, a capoeira és a jazzbalett elemeit ötvöző, ám futballjelleget minimálisan is nélkülöző mozgásbemutatóit tekintve haloványabb esélyek mutatkoznak. A másik Vidispecialista támadónk, Hfalvi jelenleg gyógyul. Maradna hát a védelmünk fejesorientált szekciója (Sorin, Ivan, Debrő) a pontrúgások után de sajna a Vaskó-Lipták kettős ezt könnyen háríthatja. Földön kéne itt, kérem szépen, ahogy Tichy is mondta anno, „okosan, laposan” játszani, mint a hazai Zelenka gól előtt. A szűrőrészleget is erősíteni kellene, de a támadások lehetőségeit sem feladni. Szép kihívás. Ha én lennék Supka (nem vagyok) így küldeném fel a kezdőt:
A recept tehát adott. Az esély nem sok, de haloványan még pislákol a remény. Ha veszettül koncentrálunk és akarjuk (nem akargatjuk, hanem AKARJUK) ezt a továbbjutást akkor talán meglehet. A zászló nem nekünk áll. De amíg ez a kicsi esélyke pislákol arra, hogy kiragadjuk a rúdját a gőgös fehérvári kezekből akkor menni kell előre. Ráadásul ilyen hozzáállással hosszútávon mindenképp nyerhetünk.
De kéne most a rövidtáv is…
