A Tréner most visszatér: ez nekünk hány pontot ér? Kispest-Kaposvár beharang.

3 zsinórgyőzelmünket egy kecskeméti peches ám a nagy számok törvénye alapján (= a kihagyott kecskeméti ziccerek miatt annyira nem meglepő) vereség követte –  a kecsói rájd után pedig a bajnokság egyik meglepetéscsapatának, a Rákóczinak a Bozsikbeli vizitálása következik. Nem lesz könnyű meccs- de hát nekünk melyik az?

A közelmúlton rágódva vegyes a kép, bosszantó oláhlóris utolsóperces szivornyától (2007) kezdve Takács Zolis unalomgyőzelemig (2005) van itt minden, sőt, győzelemből valamivel több is, ez még Pölővel is sikerült (2008). Ha pedig a  Zsoleszgólpasszal súlyosbított, Hrepka-Hajdu-Abraham gólokkal fűszerezett magabiztosság is eszünkbe ötlik 2009 júliusából – hát az bíz épp az utolsó hazai meccsünk volt a Kapos-partiak ellen jó másfél éve. Akkor a zöldek vezetőedzője még a ma már Fradinál pallérozódó (és a kispad mellett egyre szemöldökrántásra késztetőbb pörformanszokat bemutató) Pruki volt, a mi padunkon pedig az a Sisa Tibor ült aki most a Kaposvárt igyekszik dobogóra vezetni, bármennyire is hangsúlyozza a derék tréner lépten-nyomon, hogy ő arra koncentrál: talán legyen már meg az nb1-es bennmaradás.

Ha a múltkor Kis Károlyra azt mondtuk, hogy kedveljük, mit írjak Sisa Tiborról. Az emberi oldalt tekintve a kedvenc kispesti edzőim egyke, ha nem „A”. Sajnos az eredményesség tekintetében a kép legalább annyira megosztó, mint José Mourinho popularitása. A mindenhol népszerű Tanár úr megítélése ugyanis éppen Kispesten nem egyöntetű. Emlékezhetünk, hogy 2009-ben egy csapnivaló bajnoki szezon végén húzta be nekünk az MK-t a palóc tréner (a győri odavágón a szezon játékát produkálva…csak hát addig mi volt…) hogy aztán a következő ősszel átalakított csapatával már a korzói észosztások kereszttüzében álljon földbe. Magam nagyon kedveltem a hihetetlenül szimpatikus Sisát, akit ha az ember megismeri, bizony nehéz a több fórumon is hangoztatott álszerénységgel vádolni. Tényleg ilyen visszafogott és józan szemléletű figura és talán pont ezért is bukott meg a közismerten nehéz közeg Kispesten – mert fájó a tudat hogy Tatabányától kezdve Diósgyőrön és az U19-es csapaton át Kaposvárig mindenhol szerethető (ezúttal nem az elcsépelt értelemben) és míves csapatokat rakott össze, nem ritkán már-már élvezetes focit is produkálva – ez alól csak mi voltunk kivételek, bizonyítva egyúttal futballszurkerségem fájó alapigazságát: szimpatikus edzővel nem leszel sikeres. Ettől függetlenül egy szebb, jobb világban szívesen látnám még a padunkon valamikor a távoli jövőben.

Nos múltat tegyük félre, most nekünk egy a következő fordulókra a lelkiállapotunkat bebiztosító, stresszoldó, és a ránk váró soron következő 2 hazai rangadó, a Vidi és UTE meccsekre ráhangoló győzelemre lesz szükségünk. A zöld-fehérek valszeg nagy önbizalommal jönnek majd Fradiverés után, de ne feledjük, Kecsón őket ízekre szedték szintén egy hazai sikerük után, azaz hajlamos a fiatal kaposvári társaság rápihenni egy-egy meccsre, azzal meg mi élhetünk, ha úgy akarjuk a sikert mint a Hali/Pápa/Paks asszók alkalmával. Vagy Kecskeméten, mert ott sem volt baj az attitűddel. Ami necces lehet nálunk az a keret szűkössége, ugyanaz a kezdőcsapat futhat ki várhatóan a Rákóczi ellen is mint K’méten, max a brazil pók váltja a szúrós szemű kiwit. Kérdés, ez a szűk variációs lehetőség nálunk mikor ütközik ki. Előre szólok: nyáron OKOSAN, MEGGONDOLTAN igazolni kell a lehetőségeinkhez mérten.

Azonban vissza a jelenbe: nagy küzdelmet várhatunk tehát, jó meccset kevésbé, hisz mi sem a támadófoci ajatolláiként tündökölünk ebben a szezonban, és azért Sisa tréner sem egy barcelona-like haljunk meg a szépségben jellegű alaptaktikát nyomat Somogyországban.

Szombaton tehát Kaposvár, Bozsik, frissen nyírt gyepszag, szotyola, sör… és reméljük, 3 pont a kispesti tarsolyban.

Fotók: basildon.hu; tn.nova.cz., vidi.hu.