Mastodon

Hoztuk amit kellett. Kispest-Rákóczi oszályozókönyv.

Zsinórban a harmadik hazai meccset húztuk be, ráadásul tegnap a Szolnok elleni csatát idézően borult meg a pálya egyensúlya, s nem a mi kapunk felé lejtve. Osztályozzuk hát a csapattagokat, hagyományainknak megfelelően, a hajtás után, ezúttal sem kesernyés szájízzel, szerencsére.

KEMENES: Nem is nagyon volt komoly védenivalója, annyira nem tudott a Kaposvár veszélyes helyzetet kialakítani kapunk előtt, ami egy Kemi bravúrt, vagy akár egy komolyabb vetődést kényszerített volna ki. Még jó hogy tavasz van, decemberben esélyes lett volna Szabinak egy meghűlés a tétlenség miatt. Sok ilyen meccset kérünk. 0.

LOVRICS: Tegnap is sokszor futott fel a jobb oldalon támadásokat segíteni, ám kissé enerváltabbnak tűnt a megszokott produkcióihoz képest, sőt, néhány túlzottan nagyvonalú labdatovábbítása vagy (elrontott) sarkazása már-már felelőtlenségről árulkodott. A Vidi ellen ennél több kell. 5.
DEBRECENI: Magabiztos védekezés, bár a Kaposvár tegnap nem állította élete feladata elé. Osztályzatában kissé az ellenfél gyengeségének is szerepe van. 6.
BOTIS: Dettó, mint Debrő. 6.
HAJDÚ: Nagyon aktív volt hátul, sok labdát szerzett, sok támadásunk kiindulópontja volt. Ma kevesebbet jött előre, de hátsó szerepe kulcsfontosságú volt. 6.

HORVÁTH ADRIÁN: É nem tudom mi történt vele, de kicserélődött. No nem kell elszállni, azért még nyilván nem ő az új Vadócz Krisz, de megalkuvást nem tűrő robotolása, kellemetlen bulldogszerű szűrése és végre megszűnő elpasszolásai bizakodásra adnak okot. Még egy nagy lövésre is futotta. 6.5.
HIDI: Remekül kezdett, 10 perc után azt hittem végre ma lesz meg az áttörés, de aztán megint elkezdte elszórni a labdákat és sokszor hiányolom az ellenfélnek való keményebb (persze a szabályok adta kereteken belül pokrócabb) odalépéseket. Van még hova fejlődni. 5.

IVANCSICS: Az utóbbi fordulókhoz képest ma haloványabb volt, néha egyenesen kedvetlenebbnek is tűnve. Azért voltak jó momentumai is, amikor nagy ritkán Zelenkával kombinálnak, abból ki tud sülni valami jó. Kéne neki megint egy gól, hiszen ismerjük, hogy lelkis alkat. 5.
ZELENKA: Eddigi legjobbját hozta, élmény volt nézni, ha nála volt a labda. Váratlan megoldásokra is képes, lásd a sarkazást, a passzai meg úgy hiányoztak Bárányos 2007-es ősze óta Kispestről, mint egy falat kenyér. Sokadszor is leírom: bűn lassú, futni nem tud, de láthatóan küzd, viszont amikor passzra lendülnek azok a kályhacsőlábak, akkor azt a színt hozza, ami valahogy sokkal vonzóbb, mintha egy Vukmir-Moreira, esetleg Coira-Akassou „irányítókettőst” kéne nézegetni. 7.
MOREIRA: Ma igen jó volt magához képest, így a More-skálán maximális 5-össel kell jutalmaznom. Mielőtt valaki elfogultsággal vádol, azt kell mondjam: amíg ilyen könnyen elnyomható marad és amíg az ő posztjához mérten nem javul lényegesen a jópassz-szaldója, addig nem tudok belátóbb lenni! Cseréje, Nagy Gergő (-) nagyon kevés időt kapott, épphogy egy kicsit megfuttathatta a rákerült mezt. Megjegyzem, lassan ismét elkezdeném neki bőkezűbben adagolni a bizalmat, Hidin és Horén is látszik, hogy ez mennyit számít!

DANILO: A gólt köszönjük, a második félidei 2 szép lövést is, ám a Zeli labda utáni ziccer elostobáskodását valamint a folyamatos fetrengést továbbra sem értem. A Hattyúk tavára gyakorol?! Mivel győztes gólt lőtt, jó magyar sportújságírói következetlenséggel adok neki egy 6-ost, de szívem szerint ez csak 5-ös lenne. Cseréje, Vólent (-) is szép lassú fejlődést mutat, de még igen hosszú út áll előtte. Tegnap is volt egy nagy helyzete ahol bravúrral védett Kovács Zoltán – Vóli lelkének úgy kell már az első találata szemmel láthatóan, mint egy falat kenyér. Lassan ez majd érkezik is, úgy érzem csak utána majd ne essen át a ló túlsó oldalára!

Lelátói jó hangulatban pedig ezúttal sem volt hiány.

Fotók: babar.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||