Mastodon

1… – Kispest-Győr beharangozó

1, azaz egy nap a rajtig. Ha heti visszaszámlálásunk nem is volt teljes (hisz csak 5,3 és most 1 nappal a rajt előtt jelentkeztünk ilyen típusú posztokkal), remélhetőleg örömünk már az lesz holnap este 6 fele, az ugyanis azt jelentené: jó rajtot vettünk. Esélylatolgatás a holnapról, röviden, szubjektíven.

A Győr ellen kezdeni ha a múltat figyelembe véve nem is jelent rossz óment, azért a realitás talaján maradva nehéz ideális elsőfordulós ellenfélnek tekinteni a Rába-parti alakulatot. Nem feltétlen tartoznak ugyan a hazai legfelsőbb krémbe (ahol anyagi helyzete mellett keret-erősségét tekintve a Vidi és tán a Debrecen üldögél) de a közvetlen második vonalnak mindenképp tagjai. Érdekes helyzet ez, hisz a hosszú távú financiális biztonság alapján simán első 3-ban vannak, ám szertelen igazoláspolitikájukkal, évente-félévente változó koncepciójukkal a saját helyzetüket nehezítik meg Tarsolyék, afféle arrabonai Matyi Dezső-effektust jelenítve meg a kisalföldi centrumban. Volt itt ugye Egervári fémjelezte hazai rutin-bohócligerekre építő másfél év, aztán a valamelyik netes fórumon egyszerűen Pechmalacnak gúnyolt Dragoljub Bekvalac fémjelezte félszezon, ahol megindult a légiósvándorlás, ami Pintér alatt is kitartott és mára sem szűnt meg teljesen.

A jelen transzferidőszakban is jelentős mennyiségű portét kellett lecserélni a győri klubház “játékosaink” feliratú vitrinjében. Távoztak olyan, a Bohócligában már jól csengő nevű légiósok, mint Eugen, Bugerra, Arséne Copa vagy a kispesti 2009-es MK-döntőn magát kiállíttató, így a Bekvalac ültette pofonfát rendesen megrázó Supics. A győri szakvezetés Pápára transzportálta a már most névlegenda Totadze – Ganugrava duót. Az érkezők közt a legnagyobb erősítést a tavasszal újpesten parádézó Ahjupera jelentheti, azzal a Simon Andrással karöltve, aki Németh Krisztián csatártartalékja volt éveken át az U-válogatottaknál, s aki a Sándor Károly Akadémiáról hosszú vándorútra indult Európába (‘pool, Hispánia, Hollandia), míg most bemutatkozhat az NB1-ben is. Őt én a 2008-as U-19-es EB helyszíni, Pribram-i csoportmeccs-szemrevételezése után (nemcsak az elfogyasztott csapolt világosok hatására, természetesen) legszívesebben azonnal Kispestre hoztam volna Komannal és Sisával egyetemben, tudjuk, ebből csak 1 transzfer teljesült és az sem lett sikersztori, SAJNOS. A többi érkező inkább még ismeretlen légiós vagy kölcsönből Győrbe visszatérő fiatal (Zámbó, vagy a siófoki Molnár kapus).

Milyen csapat hát ez a Győr? Kellemetlen, de nem verhetetlen. Előnyük az, ami nekünk is: olyannyira durván azért nem változott a keret, a tavaszi összeszokottságra lehet építeni. Kevés új kulcsember érkezett, akárcsak nálunk, hisz a mi szerzeményeink közül is azonnal kezdőbe kívánkozó csak Németh Norbi, esetleg Aleksziszünk. Csertői nem egy nagy taktiker varázsló, nagy meglepetésekkel nem valószínű, hogy készül – de ez alapvetően Supkára is igaz. Márha az nem meglepetés, a tavalyi szezonhoz képest, hogy visszaállunk a klasszik Supka 4-4-2-re.

Sok múlik majd holnap a kezdésen. Ha bealvós formánkat hozzuk, mint a tavalyi tavaszi idénykezdéskor, illetve -záráskor akkor baj lehet, hiszen a Győr nem arról híres hogy ne tudna megtartani egy 1-2 gólos előnyt. Debrőnek, Sorinnak így nagyon kell figyelnie hátul. Ugyanakkor Zelenka vagy Németh jó labdáiban bízhatunk, ha ők jó formát fognak ki és kiszolgálják a csatársorunkat -amely még mindig lehetne acélosabb, de most ez van- akkor végre lesz alternatívája a tavalyi pontrúgás-góljainknak.

A kezdőnket tekintve van még 1-2 kérdés, én a magam részéről egy ilyen megoldásra látok esélyt, aztán majd elválik, mennyire vagyok jó tippelő.

Holnap tehát délután 4, Bozsik, forróság, fáradt nyári fűszag, csapolt sör, tapogatózó, idény eleji beszólások a korzón, szotyi után a zsebekben kotorászó kezek. Kezdődik a bajnokság, kezdjük hát el. Ponttal, pontokkal hogy a klasszikust idézzem kacsintva.

Címerek: magyarfutball.hu; pálya: kisalfold.hu.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||