Mastodon

Sanyi és bandája. DVSC-Kispest osztályozókönyv.

Egy klasszisteljesítmény és számos brusztoló harcos – ez kellett ahhoz, hogy bosszantó hibáink ellenére az első csapat legyünk, aki pontot hoz el a Hajdúságból idén. Ki szerez Debrecenben vendégként pontot? CSAK A KISPEST! Osztályozunk, tehát vagyunk.

SÁNTA: Az első félidőben néhány távoli lövést vagy beadást lehúzott/fogott, a gólról -mely az egyetlen veszélyes debreceni kapuralövés volt- nem tehetett. A második 45 percben 2-3 kisebb védése és egy páncélmellényes labdakiejtése mellett volt egy extrabravúrja is. Igazi jó kis cserekapusunk lehet hosszabb távon. 6.

LOVRICS: Bántóan lassú és nehézkes volt a meccs nagy részében, Szakály vagy Couly sokszor úgy szívatták szegényt mint formában lévő Nyilasi a III. félidő riportereit. Az első játékrész végére kezdett felpörögni teljesítményileg – a második félidőben sajna agyilag is, így mielőtt kiszórták volna, sárgáját követően cserélte Supka. Épp időben. 4.5. Cseréje, Akassou a testidegen jobbhátvédposzton kissé úgy mozgott, mint elefánt a porcelánboltban – de legalább tipikus jean-baptiste-i önsorsrontását most mellőzte. 5.
BOTIS
: Nem a megszokott biztosságát hozta belül az első félidőben, és tőle egy átlagteljesítmény egy Loki ellen nem elég. Szerencsére erre maga is rájött és a második félidőre jelentősen feljavult, hősiesen védekezett, Sanyinak majdnem-gólpasszt fejelt. Ezért komáljuk az öreget. 6.
DEBRECENI: Több jó fejes mutatta jelenlétét a középpályán, ha előrébbvhúzódott 1-1 debreceni felívelést lefülelni, viszont középütt-hátul ma sem volt a csúcson. A meccs végére feljavult, de a gólban is benne volt. 5.
NOVÁK: Extrák nélkül hozta magát, az első 20 percben nehezebben belelendülve, majd a második félidőre egész okés teljesítményt prezentálva. Nem menne ez az elejétől is, Alex? 5.

HAJDÚ: Az első játékrészben mindkét veszélyes lövésünk  hozzá köthető, Öcsém a performanszára az “inkább ugat, nem harap” jelzőt aggatta. Igaza volt. A második félidőben túlpörögte magát, ebből majdnem nagy baj lett. Valahogy nem találja a régi önmagát, ez a “gyenge megoldások váltakoznak önbizalomhiánnyal majd bepörgéssel” program kevéssé díjazandó. Szívem szerint cseréltem volna. 4.5.
MARSHAL: Tisztábban játszik, mint Akassou, de félénkebben és lassabban is egyúttal. Most a Debrecen megállításához egy mocskosabb gazemberre lett volna szükség a szűrőposzton. Hanta is végig fumigálta őt hazafele a kocsiban, s hazaérve a meccset TV-n követő Apu adta elő a “MitkeresezaMarshalakezdőben” c. számát. Szerintem ennyire nem vészes, de tény: sokszor mozog légüres térben és nagyon kéne neki még plusz önbizalom. 5.
IVANCSICS: A Paks elleni teljesítményéhez képest és az irányítóposzthoz szükséges pluszokat tekintve ma csalódás volt az első félidőben: teljesítménye szürke volt, mint a hályog Flavio Pim szemén Szentes Lázár szerint a 2002 májusi Kispest-Haladáson. A második játékrész második felére elkészült az erejével. Ez ma nem a szezon teljesítménye volt tőle. 5.
ABASS: Gyorsasága ma is kamatozhatott volna, ha van egy kis esze, ám tudjuk, hogy ez utóbbiból nem rendelkezik komoly készletekkel. A 16-os környékére érve olyan hatékonyságot mutatott, mint Szűcs Lajos az Alves fejesek hatástalanításában egy 6 évvel ezelőtti Bozsik-beli délelőttön. Végre tanítsák már meg beadni… 5. Cseréje, Hidi, taktikai (védekezéserősítő) csereként a számára megadatott kis időben megint málébb verzióját tolta, pedig sokszor tényleg 1-1 kis hajszál hiányozna nála az árnyék átlépéséhez (-).

TORGHELLE: Az első félidőben nagyott küzdött, sokat faragták is szegényt. Sajnos ebben a periódusban becsúszott 1-2 hajmeresztőbb megoldás, a 20. perc táján pl. a kapura emelés helyetti próbálkozása Horváth Ferenc liechtenstein elleni, legendás “jó lövés…. bedobás” megoldását idézte. A második félidőben azonban mindent feledtetett. Gólunk 99%-ban az ő érdeme, amit ott tett, a megalkuvás-nemismeréstől kezdve az önzetlenségig, azt tanítani kéne az NB1-ben mindenhol és a válogatott keretünknek! Ennyi! A végére elgurult a gyógyszer, persze, jött egy fölös sárga, de az hogy minden meccsen lefoglal 2 védőt, hogy végighajtja-küzdi a 90 perceket, hogy kikészíti a védőket és hogy találkozónként 1 gól vagy gólpassz benne van, ez megfizethetetlen. Ha tényleg megy télen, óriási veszteség. 6.5.  Cseréje, Délczeg Gergő kocoghatott egyet, hogy ne fázzon (-).
DANILO: Alacsony hatásfokkal pörögtek a brászil cselei az első játékrészben; fetrengéseiből annál többet láthatott az őt színész névvel gyakran illető hőzöngő cívis publikum. A második félidőre is ezt hozta, kevesebb fetrengéssel, és egy Sanya által kikapart gesztenye kapuba heggesztésével. Pontot érő gólja 6-ost ér, de az összjátékot illetően még lenne mit tanulni.

Fotók: lovi (1909foto.hu).

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||