Mastodon

Hogy állunk?

“…hogy állunk, hogy állunk, mindjárt be is h*gyálunk” – mondogatta minden szerdán munkavállalói pályafutásom hajnalán egy idősebb rutinróka munkatársam nekem és egy velem egykorú fiatal kollégámnak – ugyanis hárman osztoztunk a cég egyik szobáján. Ezen emlékezets szerda délutánok alkalmával ráadásul mindig végighallgathattunk 1-1 hőskölteményt az idősebb kollega pécsi egyetemista éveiről is, illetve rendre megtudhattuk: “mostantól kezdődik a hétvége, hisz túl vagyunk a hét felén”. Nos, mi sem a téli szünet felén nem vagyunk túl, se ifjúkori sztorikat nem prezentálunk -majd holnap, a retro-sorozat vonatkozó darabjában. Felütésünk mégis adekvát, hisz a “Hogy állunk?” kérdés feltétele lassanként illdomos. No nem azért, mert annyira látnánk alakulni a tavaszi felállást – éppenhogy inkább ennek hiánya az ami írásra késztet. Bár pánikra még nincs ok, hisz hosszú még az idő a Vasas elleni nyitányig, azért egy gyors mérlegelés nem árt – no meg legalább az oldalsávunkban elfekvő játékoskeringő topik mellett itt is lehessen fejtegetni a szurkolói nézeteket és jövendöléseket, sirámokat és optimistább lózungokat. Lássuk hát, hogy is állunk.

Az első 2012-es héten inkább csak szállingóztak a hírek, orvosi vizsgálat, megkezdett felkészülés, Botisról megint kitéve a District9-os fotó a hivatalos honlapon. Supka egy NS-interjúban elejti, amiről eddig mismásoltak, nevezetesen, hogy cseh irányítónk is már messze jár. Danilót továbbra is ostromolják külföldi klubok, Sanyika viszont úgy fest marad – a hétvégéig.

A mostani hét legnagyobb vihart kavaró híre természetesen Sándorunk államosítása volt, amely esemény meglehetősen heves reakciót váltott ki szurkolóink között. Magam is rendesen összevitáztam kedd magasságában egy Honvédos barátommal, mely nézeteltérést aztán tegnap simítottunk el, számolatlan mennyiségű morvaföldi sörpincesör társaságában a Pivo műintézmény zsúfolt bárpultjánál. Én ugyanis az “elfogadni nem nagyon tudom, ám megértem Sanyi döntését” táborba tartozom, ezzel erőtejesen kisebbségbe szorulva szurkolóink között. Amit mindenki figyelmébe ajánlanék, mint nem fröcsögő, azonban igen magvas véleményt, az PaulanerSalvatore kommentelőnk remek kis miniglosszája volt egyik vonatkozó Söndör-posztunkban, ebben minden benne van ami lényeges. Ugyanakkor a “pusztuljon meg/áruló féreg/mocskos szemétláda” kaliberű hőzöngések szerintem totálisan fölöslegesek, s annak fényében, hogy 1-2 hónapja még a nemzeti tizenegybe követeltük hörögve (akkor még) hősünket, vagy hogy a MorningShow valóban elvtelen gyalázkodásai ellen már-már a Sebestyén-Vadon kettős máglyára küldéséről elmélkedett a szurkersereg, ahhoz képest ez a pálfordulás, bár indokai ismertek, inkább visszatetsző. Annyi biztos, hogy az Ikonológiás cikkünkel sajnos, -bár ki látta ezt előre- elhamarkodottan ítéltem oda a XXI. század Kovács Kálmija címet Sanyinak, de egyelőre nem ünnepelt ellenünk a mezét csókolgatva, mint egykori csatártásra, egyelőre nem mutogatott genitáliát a tábor felé, mint a derék exirányítónk, szóval izzó vastrónra küldése még nem illdomos. Szerintem épp elég lesz neki a Kabátpeti-i sors, hisz Fehérvárott kb olyan hátszéllel indul, mindt a belilult őrbódéborítgató tetkófan a Cívisvárosban. 1-2 rossz meccs és szétszedik. Legyen ennyi az ő keresztje…

Sándor a Vidiben kalózkodik a tavasszal. Forrás: nso.hu.

Supka a héten 2 dologra utalt nyilatkozataiban. 1) Danilo szerinte megy. Nos ez lehet tettetett pesszimizmus, olyasfajta gondolkodás, hogy nem számolok vele, azt’ ha marad, az csak jó, pozitív meglepetés. De mindeesetre elgondolkodtató, és alapvetően nem Dániel Paripa bombabiztos maradását vetíti előre. 2) Supi említett egy magyar jobbszélsőt aki Abasst pótolhatná. Repkednek itt mindenféle nevek, legerősebben a fehérvári Nagy Danié, aki jó fogás lenne ha…

…ha nem csak fél évre jönne, ahogy gondolom fog, ha egyáltalán; és ha tényleg tudna itt pörögni rövidtávú kalandja ellnére is. Azonban lehet én vagyok nagyon borúlátó, de nem sok esélyt látok az üzletre, főként Sanyiért nem kellett a Vidinek fizetnie, így kölcsön-alapról sem lehet szó.

Érkeztek próbázók is a héten. A klubhonlap által beharangozott félelmetes négyesből az egyik afro jelöltről aztán kiderült igazából már Malajziába transzferált; a meglehetősen pofonfarázósan “finn Torghellének” titulált északi torony állítólag megfáradt az első két pesti napjának edzésein és bedobta a törülközőt (vagy látott egy szerződéstervezetet?), a Supka által is interjúilag favorizált, ám már nyáron is létszámon felülinek találtatott Stefan Pötzl is hazautazott. “Eredményes” héten vagyunk hát túl.

Eddig az őszi alapcsapatból távozott tehát Abass, Zeli és Sanyi. Egyikük a gyorsasága miatt hiányzik majd, a másik kettő pedig azt a faktort adta a csapatnak, ami miatt nem a moralesi, vagy őzetibori évek arctalan Kispestjeit láttuk a pályán. Zeli az eszével, Sanyi a kispestiségével és hozzáállásával alkotott példaértékűt, hogy aztán az egyiküket leselejtezzük, a másik meg az eszére (?) hallgasson a szíve (?) helyett. Pótlásuk nem lesz könnyű. Zeli helyét átveheti a szezon elején látott módon egy rendszeresen játszatott, így a bizalmat élvező Németh Norbi. (Bizony! Gegét pedig a szélre!!!) Nem passzol olyan zseniálisan, mint a cseh, robbanékonysága se a régi, de remekül lő messziről is, és csapatösszefogó jelleme is pozitív. Abass posztja már érdekesebb Itt a már emlegetett Nagy Dani Fehérvárról NB1-es szinten kiemelkedő tudású játékos, akit Supka ráadásul régóta figyel, hosszú távon (nem kölcsönben) őt szívesel látnám. (Álmodik a nyomor.) No de eddigi téliszünetes tapasztalataink nem a hosszú távú szakmai gondolkodást támasztják alá a vezetésünkben. Első blikkre legalábbis. Sanyit és ha megy, Danit eddig a Délczeg-Diaby kettős pótolhatja, hisz Hercegfalvi kapcsán vége lett a vetítésnek, s megkapta az útilaput, hasonlóan a semmirekellőségét híven bizonyító Szekulicshoz. Délczeg Siófokon is gyenge őszt futott tavaly, egyetlen gólját pont ellenünk lőve, hogy aztán egy szép tavaszi meneteléssel korrigáljon. Most is ezt várjuk, a lehetőség adott, bizalmat várhatóan kap, csak találja meg a góllövő cipőt. Nagyon drukkolok neki, keretünk értéke kell maradjon még évekig, csak hozza ki magából ami benne van. Diaby sötét ló. A Vasas elleni edzőmeccsen parádézott, helyzetkihasználása és technikája azt mutatta, nem egy Abraham/Abass szerű, oktalan futógép csupán. Aztán a Paks ellen beállva Ndjodózott egy negyed órát, legalábbis a derék Nyonyó óta nem láttam ilyen struccfutást produkálni játékosunkat. Ha visszatér az edzőmeccses önmagához, erősítés lehet, ellenkező esetben kinéz egy Villiam Mackó-i pályaív.

Az érkezők polcán eddig 0 nevet találunk- a 6 ifit, Baráthot, Czárt, Mogát, Vernest, Vécseit és Erdélyit leszámítva. Közülük az első négyről határozottan jó véleménnyel vagyok az elmúlt egy év edzőmeccsei és néhány bajnokija alapján- ha végre erőben és bátorságban is felvennék a versenyt az NB1-es sztenderddel, nyereségeink lehetnének, Supka meg igenis nyúljon bátran hozzájuk, amolyan Mészöly Gézásan – laglább az uccsó negyed órákra beküldve őket, hadd edződjenek. Hiányolom e körből a tavasz számomra kellemes meglepetését, Nagy Gergőt, aki sérüléseiből rekreálódik. Jó lenne ha ő is beválna Kispesten – a legnagyobb potenciált hordozza magában kadétjaink között!

Hát így állunk. A héten még volt egy iraki túra-hír lezárásként, ám ez még hivatalosan nem erősíttetett meg, Hanta pedig eszmefuttatott is a hír kapcsán, most nem is megyek bele jobban a dolgokba. Zárásként annyi: bár még csupán 1 hét telt el a felkészülésből, így nem kell a para mélységeibe zuhanni, azért jó lenne látni valami pozitív történést, nyugtatólag háborgó lelkeinkre. A tegnapi, már említett Pivó-s eszmecserén Honvédos haverom szomorúan jegyezte meg: más, jobb futballvilágokban is szétkapkodnak csapatokat, de inkább egy idényvégi bronz, nem pedig egy jól kifutott ősz után. “Legközelebb már egy jó augusztusi rajt, mondjuk zsinórban megnyert 3 meccs után adjuk el a kezdőcsapat gerincét?“-kesergett a kispester bajtárs, és nem nagyon tudtam mit mondani erre. Aapvetően én úgy gondolom, igenis köszönettel tartozunk Hemingwaynek, hogy egyáltalán áll a klub a lábain. Az ő szerény eszközeivel fenntartja a vörös-fekete klubot, de ennyi, nagyot nem álmodhatunk, hisz nem vehetjük fel a versenyt  a Bohócligát financiálisan uraló vidéki trióval. Ugyanakkor ha saját határain belül Hemy úr arra képes, hogy időnként, így pl. 2011 nyarán az NB1-es szinten határozottan jól igazoló és csapat-felépítésben kifejezetten erős Supkára támaszkodva egy meglehetősen helyre kis keretet alakítson ki, ami, mint látjuk, remekül megfelelő arra, hogy megszorongassa a 3 nagyot, szóval ha ez egyszer sikerült, miért bontjuk meg fel év után a jól működő gépezetet, mondván, áhh, inkább a rövidtávú, de biztos játékoseladási bevétel a fontosabb semmit egy esetleges jó tavasz után a meg jobb üzletek megkötésének lehetősége (és közben, nem utolsósorban a drukkertábor kiszolgálása)? Kérdésem költői, de aktuális.

Hogy állunk? Hát így. Mostantól viszont tiétek a szó: hogy látjátok, hol kéne még plusz játékos, vannak-e ötletek, pletykák, elcsípett hírmorzsák, saját gondolatok? Kíváncsian várjuk, hogy látjátok felkészülésünk startját.

Képek forrása: stadion – frad-jasperneite.de; kérdőjel – bevezetem.hu; AlienBotis – honvedfc.hu; Sanyika-nso.hu. 

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||