Szódával elmegy, mondogatjuk, ha valami oké hogy van, de nem az igazi. Szódával elmegy -sóhajt az ember egy alsóörsi Motörhead koncertet látva, ha már a Metallica úgyis csak 10 évente jön el hozzánk. Szódával elmegy, sóhajtunk, ha a főtéri boltban elfogyott az Urquell és már csak valami hazai kukoricagrízes csoda van raktáron.
Szódával elmegy, mondom én, ha Ivancsics passzait nézem és közben a Zelenkás szentképet szorongatom a korzókorlátnak támaszkodva. SZÓDÁVAL ELMEGY! – mondjuk kórusban a blogszerkesztőségben, ha a holnapi meccsre gondolunk: ez még nem a bajnokság, na de végre van hova menni másfél hónap szünet után.
Szódával, de legalábbis pálesszel, vagy forralt borral vagy valami melegítővel/gyorsítóval az biztos. Valljuk meg, edzőmeccseink nem azok az élmények amikről évek múltán is órákat beszélgetünk, 1-2 kivételt leszámítva – pl. az NB1B előtt valami német csapat rommáveréséről, amiről idősb Babar anekdotázott nekünk Győrből hazafelé, amikor a 3:1-es vendégsikerünk mámorában pörögtünk a bábolnai pihenőnél. De azért ez kivétel. Az általános helyzet inkább az, hogy ezek a pótlékok arra jók, hogy újból összeverődjön a szurkersereg, végigdumáljuk a 90 percet a tavaszi esélyeinkről, elmantrázzuk a kötelező “Szedlacsektől Burzi-ig” NB1-es szaknévsort, majd átfagyva hazacsullogjunk a vasárnapi levesért.
Holnap is ez lesz, két meccs, atya ég, egyet is sokszor kemény végigállni, itt nincs a bajnoki- és kupameccsek tét-izgalma, itt csak valami borzadályos ellenfél van, meg a mi útkereső csapatunk, renyhe iram, 3-4 edzőmeccsenként talán 1-1 remekbe szabott gól, mozdulat. Tavaly ollózott Dánielünk, és remekelt a Sós, Nagy Geri kettős, hogy aztán a brazil egész tavasszal puskázza el a helyzeteket (még jó hogy most őszre beérett a munkája), Gergő lámpalázas legyen, Sóst meg eltanácsoljuk. De hát valahol ez a szép is az edzőmeccsekben, ebben a külön állatfajban: mond is valamit a jövőre meg nem is, van értékelhető tartalma meg nem is, meccset is látunk meg nem is. Szódával elmegy.
Mondjuk, ha szóda helyett ide egy jó félbarna cseh sörcsodát írhatnék, és a Hrabal Pivnice kiköltözne a Puskin utcából a Puskás Ferenc utcába, vagy a Hengersorra, valahova a gyár tövébe, és a Kölesd és a Tököl közt ki lehetne csorogni egy jó borostyánszínű csapolt Gyöngéd Barbárra, aminek úgy áll a habja mint egyszeri U20as világbajnoknál a belőtt séró, hát mindjárt szebb lenne a helyzet. No de – mondhatjátok erre- ha Del Piero (vagy a cseh példánál maradva egy csúcsformás Nedved, hadd örüljön Hanta kolléga a Juvés hasonlatnak, hehe) játszana nálunk akkor meg még szebb lenne a helyzet, de maradjunk a realitás talaján. Maradjunk! Holnap edzőmeccs-duó, a korlátnál mindenki rádőlhet a törzshelyére, és megnézzük ezt a Dinu-Dinát, a Faggyas gyereket (ha már az idő nem lesz annyira faggyos), a sokadjára szemrevételezendő akadémikereinket, no meg egy-két bónusz próbázót, mert azok valahogy mindig jönnek.
Én pedig próbálok nem szétesni teljesen a ma esti colorStaron a Gödörben, mert a másnapos interjúink tavaly rendre katasztrofálisak lettek, csúcsként talán azzal, amikor a felkészülési periódus kezdetén, a tétmeccsvégi interjúink beidegződéseként és az előző napi Hrabalos elhajlás eredményeként olyan nyugodtan kívántam sok szerencsét Supka mesternek a magamsemtudommihez, hogy azt már az edző sem bírta ki kuncogás nélkül…
