Mastodon

Új fiúk, ideiglenes fiúk és a régi fiú – változások a keretben tavaszra

Végéhez közeledik az itthoni átigazolási időszak, így meg merjük kockáztatni, hogy kialakult, véglegesnek mondható a keretünk. A távozók oldalán továbbra is komoly (Torghelle, Danilo, Abass, Zelenka) és komolytalan (Sekulic, Kostolani, Ikande) arcok, de nyugalom, az érkezők hozzák ugyanazt a szintet, és ami nálunk a legfontosabb, valamint megszokottabb: az arányt. Komolynak próbáljuk meg beállítani a kölcsönbe landoló győri Ceolint, félkomolynak, de komollyá tehetőnek Hadzicot és talán Vidovicot, komolytalannak Faggyast és Porcarit, és a komolytalannál egy fokozattal negatívabbnak, szinte viccnek Bozovicot és Navarrétét. Hét ment, hat jött, néhányan eleve posztra, néhányan azonban ugyanúgy tölteléknek, ahogy korábban is nem kevesen.

Akik követtek minket az elmúlt nagyjából két hónapban, azok számára nem nagyon lesznek újdonságok, de számukra is hasznos lehet egy kis ismétlés, újra átvenni az érkezők névsorát, hozzáolvasva a szerzők várakozásait, tippjeinket, hogy szerintünk milyen eséllyel pályázhatnak a kezdőcsapatra. (Tízes skálán, ahol a bordó csillagok száma jelenti majd az értéket, és ha sok van belőle, akkor szerintünk játszós lesz, ha kevés, akkor meg nem.)

Ceolin, Nicolas

A brazil Ceolin a másik két friss jobbszeles-aspiránshoz hasonlóan több poszton bevethető arc. Elméletileg az első számú jelölt a maga módján felejthetetlen Abass pótlására, és azt kell mondjuk, technikailag még veri is a szenegáli futógépet. A gyorsaság, amely a supkai-őszi Honvédtaktika alapeleme volt, már bajosabb, e téren az Abassnál egy fokkal gyengébb adottságokkal bír a derék brazil. Győrbe Oroszországból érkezett anno, ahol csatárt is játszott, sőt, Győrben is e poszton vetette be Pintér Attila 2010 őszén rendszeresen, így érzésünk szerint ha megszorulunk csatárilag (nem lenne meglepő), elképzelhető, hogy Ceo eggyel előrébb lép és jobbra meg lehet kitenni Faggyast vagy Porcarit. Összességében kezdőcsapatesélye a rajton igen erős és ha nem csinál butaságot a szezonban, valszeg benn is ragad – vagy jobboldalon vagy ékben.

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
jobbszélső, csatár Porcari, Faggyas

Hadzic, Emir

A szokatlanul kemény meteorológiai tél nálunk továbbgyűrűzött, és a csatárfronton éreztette hatását. Daniloért tavaly ilyenkor senki sem hullajtott volna könnyeket, ügyetlen volt, Rufino, de még Rouani is jobbnak tűnt nála (tejóég!, ez bár fáj, mégis igaz, legalább magunknak ne hazudjunk). Ősszel futott egy jó félévet, és a gólok az elismerésen túl svájci szerződést is hoztak. Sanyika kevesebb, mint fél idényt maradt, jó volt, szép volt, de távozott. A lényeg, hogy csatárfronton (Abasst is idevéve) erősen megcsappant az állomány, mind darabra, mind minőségre. A kiesők pótlására kipróbáltunk nemkevés jelentkezőt, volt köztük vállalhatónak kinéző (Dina, Apostu), volt köztük vállalhatatlan (Aziz, Alekseev, Burgar), és volt köztük, akit szerződtettünk, mint mondjuk Hadzic. A jó Emir úgy tolta végig a felkészülést, hogy sportszára alá csak halvány érzékeltetés végett tett be valamit, gyakorlatilag sípcsontvédő nélkül focizta végig a meccseket. Becsületére szóljon, egyetlen egyszer sem húzta vissza, még így protektor hiányában sem a lábát. Bárminemű góljai után szinte gyermekien boldog, tudjuk, mert sokszor csinálta, érti a dolgát. Tavasszal minden valószínűség szerint kezdeni fog, mert egyelőre nincs más, azután pedig kérdés, a 3,5 éves szerződéséből mennyit tölt ki, és abból is mennyit a pályán. Szerintünk van benne perspektíva.

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
csatár Délczeg, Diaby,
Bozovic, Erdélyi

Porcari, Matias

Vele kezdődik az Érthetetlenség Magasiskolája, amelyet a poszt végére summa cum laude végez el a Honvéd. Egy félidő alapján igazoltuk le a támadó középpályásként is bevethető jobbszélsőt, miközben másokat ugyanakkor többször is megnéztünk. Két érvet találtunk. Adegy: már eldöntött tény volt, hogy jön (egy éves kölcsönbe nyomta be a managere), és a meccse csak puszta formaság volt. Adkettő: kapkodunk, ráadásul egy olyan poszton paráztunk be, ahová addigra érkezett a kezdőbe egy Ceolin, valamint akkor már lassan egy hónapja teszteltük Faggyast. Volt néhány szép megmozdulása, látványos labdaátvétele, de a végső próbáján, a Tiszafüred elleni derbin támadó középpályásként mondott csődöt egy megyei csapat ellen. Hiába a videómegosztókon elérhető remek momentumokat tartalmazó montázsa, nem ő lesz a következő Dubeczjani, de még egy szárnyait bontogató Abasst sem nézünk ki jelenleg belőle. (Költői kérdés: minek játszatni Porcarit, ha csak kölcsönben van, továbbértékesítéséből nem részesednénk, miközben Ceolin jó lesz, Faggyas pedig évekre aláírt?)

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
jobbszélső,
támadó kp.
Ceolin, Faggyas

Navarrete, Tomas Diaz

Van egy elméletünk arról, hogy a jelenlegi Honvéd alkalmazza a legtöbb Harmadik Számú Csatárt. Hadzic, vagy Délczeg is nagyjából hasonló kategória lenne egy rendes csapatban. Navarrete viszont egy teljesen más téma, ugyanis vele feltaláltuk a Teljesen Felesleges Ötödik Számú Középhátvédet, úgy, hogy közben keretünkben tartjuk Bjelkanovicot, aki maga a Teljesen Felesleges Negyedik Számú Középhátvéd. Botis és Debreceni fix, róluk nincs vita, és ha valami komolyabb fennforgás támadna, Lovric is simán elkaristol középen. Rendben, tudjuk, hogy Botismester szerződése lejár, nagyon menne haza (marasztalnánk, jajj de szívesen vennénk, ha maradna), nyilvánvalóan kell valakit találnunk a posztjára idővel. Lovricot pazarlás lenne betolni jelenleg, hiába van a jobbszélre két jó akadémista jelentkező is (Moga, Baráth). Talán majd nyártól. Addig viszont nem árt, ha van egy Harmadik Számú Középhátvéd, az úgynevezett Csere. Tapasztalatból tudjuk, Supkamester erre a feladatra még a szerződéssel rendelkező Bjelkát is alkalmatlannak találta (figyelem, Ligakupa-meccseken is alig játszott!), tehát minek kellett egy még nála is gyengébbet idehozni, különösen úgy, hogy csak féléves kölcsönbe? Valamiért egy jó beszélőkéjű játékosügynököt sejtünk a háttérben.

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
belső védő Botis, Debreeni,
Bjelkanovic

Faggyas Milán

A harmadik jobbszélső a télen. Szabadkozhat a szakmai stáb, ha akar (vagy ha tud), hogy Ceolin és Faggyas csatárként is bevethető, Porcari pedig a középpályán, de mi simán rávágjuk hetykén a válaszunkat: kevés, ez nem érv! Faggyast csaknem egy hónapig teszteltük, többször jött a hír, végre elkezdtük a tárgyalásokat, közel a megegyezés, Supka szeretné Kispesten tartani. Simán lehet, hogy neki lesz igaza, de addig engedtessék meg nekünk a szurkolói szkepticizmus. Nem állítanánk, hogy Milán ab ovo rossz, de azt sem, hogy csiszolatlan gyémánt, akit eddig se Diósgyőrben, se Debrecenben, de még az osztrák sokadligás Mattersburg-kettőnél se vett észre a vélhetően tudatlan edzők sora. Három és fél éves szerződését a hosszabb távra gondolkodás indokolhatja, ami talán bejön, ahogy bejött Abassnál is, és ne feledjük, Dieng barátunk lassan öt éve gyarapítja a Bp. Honvéd történelmének egyéb jellegű oldalait. Faggyas nem fiatal, 22 évével azonban még lehet vele tervezni. Ha a tavasz nem is lesz az övé, nyárra vélhetőleg egyedül marad a posztján, és Abass augusztus végi visszatéréséig bejátszhatja magát a következő idény kezdőjébe. Talán.

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
jobbszélső,
csatár
Ceolin, Porcari

Vidovic, Marko

Novák sérülése egy újabb szükségtelen púp a hátunkra egy ilyen tél után. Nyáron madarat lehetett velünk fogatni a magunk kis egyszerűségében, úgy tudtunk örülni az érkeztének. Gege és Hajdú mellett egy újabb ballábas, nem lesz rossz a szélünk, lehet egy pofás szélsőhátvédből és szélsőkből álló hármasunk (Tchamival négyesünk), akik rotálva simán megoldják a megoldandó feladatokat. Aztán úgy alakult, hogy Gege bement középre, Novák pedig tartósan lesérült, vagyis szükség lett egy azonnal bevethető instant védőre. A próbázók közül (Juhász, Vygantas) messze kimagaslott a montenegrói Vidovic, akiről mi is csak elismerően tudtunk írni. A testfelépítése adott, erőszakos, a Haladás ellen a világ legtermészetesebb módján pattantak le róla az ellenfél csatárai, többleterényként az összjátékba is jól kapcsolódott be. Elsőre nem tudtuk szerződtetni, de végül az átigazolási szezon végén sikerült vele megállapodni. Tippünk: jó lehet, sőt, a hosszútávú szerződésének hála még piacképes is. A tavaszt valószínűleg vele vagy Hajdúval kezdjük, és vélhetőleg az aktuális forma tartja bent majd valamelyiküket a csapatban.

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
balhátvéd Hajdú, Novák

Bozovic, Bojan

Bojan Bozovic igazolásával 4 bevethető csatárunk lett. Képességei alapján beverekedheti magát a csapatba.” – mutatta be a honlapon Supka mester az átigazolási időszakunk csúcsvételét. Bozsovics már szerepelt nálunk Dolcetti 2005-ös remekbeszabott őszén, ahol a szerethető csapat egyik kakukktojásaként borzolta a szurkolói idegszálakat vészes méreteket öltő gól-impotenciájával és darabosságával. Azóta megjárta a Kaposvárt, ahol még Pruki sem csinált belőle gólvadászt (mint Oláhból vagy Alvesből), és meglepetésre a Cercle Bruges-t, majd a Siófokba tért haza, ám veszélyes jel, hogy a nem túl acélos sárga-kékeknél sem volt bérelt a helye. Leigazolása számunkra talány, hisz negyedik számú csatárnak Erdélyi is jó lehetett volna, nála semmivel sem ígér többet a montenegrói – de meglátjuk. Normál esetben kezdőcsapat-esélyeit olyan 30%-osra taksálnánk, ám egy esetleges rossz rajt szülte kapkodás a szakmai stábban könnyen boríthatja az alapkezdőt, s így Bozsó előtt is megnyílhat az út… ebben az esetben pedig a kispesti arany oroszlánok irgalmazzanak nekünk…

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
csatár Délczeg, Hadzic,
Diaby, Erdélyi

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||