Mastodon

Mumus jön – mumusok nélkül?

Márpedig mumusok nincsenek – jelentette ki kategorikus magabiztossággal Gege a  Harmadik félidő 2 héttel ezelőtti műsorában, mikor Petur műsorvezető arról faggatta: létezik-e a mumus-fikcsi a Bohócligában. Akkor és ott éppen a Paks-Újpest meccsek voltak a górcső alatt – tudjuk, az utóbbi években a lilák jellemzően torkos borznak maszkírozva abszolválják jelenéseiket KisKarlóéknál – , de ha a saját klubunkat nézzük, akkor visszatekintve az elmúlt évtizedekre, nálunk sem ismeretlen a téma, így Gellérttel ellentétben úgy érezzük, van mitől tartani a Kecsó ellen – a csapat ellen, akik azzá váltak az utóbbi évek során, mint a ’90-esek elején a Siófok,  később a pásztorjózsis Békéscsaba, vagy jóval korábban a Csepel. Mumussá, akik ellen sose megy.

Alapjáraton sem lenne könnyű meccs a holnapi, ezt tudjuk. A közelező győzelmek sosem azok, ráadásul az utóbbi szezonokban, akár Moralessel, akár Supka mesterrel álltunk a vártán, a tuti behúzandók jelentős részét bizony buktuk. A talján egy masszív csapattal vérzett el itthon a Pápa ellen, vagy ikszelt a Győrrel, Supka idén a Paks, Pécs és Hali elleni hazaiakat, vagy a Sió elleni idegenbelit vésheti fel fájó emlékű rovátkaként saját kispesti story-falára. Márpedig holnap negyedikként, a dobogósok nyakán lihegő vérebként várjuk a fütyülős barackok alföldi ajatolláit, akik pedig még akár gondban is lehetnek a szezon végén (nem lesznek, de hadd feszítsem kicsit a húrt), hát mi az országos egyes, ha nem ez?

Mi persze tudjuk hogy nem ilyen egyszerű az ábra. Hiába vagyunk veretlenek tavasszal, sőt, 9 forduló óta, ha a március eddig kapura lövést 3 meccsen is  csupán olyan nagyságrendben hozott, mint Lőrincz Emil állva végignézett meccseinek száma Kispesten. Igen: az adat a 0 felé konvergál – csupán a Zete elleni Ceolin-show-ra emlékezhetünk  örvendőbb szívvel. A kecsó is gyengült a télen: Foxi és Ebala, a jellegadó középpályások elvitorláztak, Simon és Ribánszki inkább a Balatonpartra tette a voksát a hűvös tavaszi Kiskunság helyett, a védelem oszlopai, Radanovics és Maynard is leadták a lila-fehér sportszereket a Széktói stadion portásfülkéjénél. Ennek ellenére meglepetésgyőzelemmel indult a szezon a Diós ellen, hogy aztán a Debrecen ellen egy peches, a Pécs ellenében pedig egy simább vereség csússzon be otthon: ők sincsenek formában, na! Akkor mégis nekünk áll a zászló?

Nem, mert a mumus attól mumus, hogy mumussuttogja a fülünkbe a levegőben hirtelen alakot öltő Puhl Közhelymester, és bárhogy is húzzuk a szánkat, sajnos ebben igaza lehet. De mi van akkor, hogy ha a mumusnak pont a mumusképző tartozékai hiányoznak? – kérdezhetünk vissza egy büszke tromffal. Kitől-mitől is félünk mi, ha Kecskemétre gondolunk? Hát egy Tökölitől, aki legyen bármilyen mélyen formailag, ellenünk valahogy -főleg Kispesten- mindig betalál. Egy Szivicstől, akinek “lerohanunk, azt’ csókolom” taktikájával évek óta nem tudunk mit kezdeni (jellemző, hogy egyetlen kecsói bajnoki pontunk pontosan Urbányi edzősége alatt esett az ölünkbe – Sziviccsel még a hagyományosan nagy edzőlegenda-defetisizáló Morales sem bírt!). No de Tökszi (Borival egyetemben) eltiltva, Szivics már messze jár, utódja a padon a fékezett szakmai habzású Török Laci (emlékszünk rá, játékosként nem, fakó-edzőként mégannyira se váltott meg világot Kispesten), vagy egy másik helyi legenda, no, lassan elhiszem hogy lesz keresnivalónk.

Kérdés: kikkel? Supka változtatási hajlandósága a kezdőkön csak vészhelyzetben szokott felerősödni, így eddigi, végül is sikeres tavaszunk eredményein végignézve gyanítom nem sokban változik az elmúlt hetek kezdőtizenegye… Attól félek, még Délczeg is beragad a jobbszélre és Ceo marad elöl, hisz ez végül pontot hozott az Üllőin, pedig érzésünk szerint a derék brazil a szélen jobb, gyorsasága jobban kijön, míg helyzet-előkészítésben Dél azért jobb, ha már úgyis Hadzics az ék.

Így ha hirtelen RW ülhetne Supka helyére (vagy gondolatokat szuggerálhatna a vezetőedző fejébe), az alábbi kezdő futna ki holnap a Szentély gyepére. Bizony, az említetteken túl lenne egy variálás a baloldalon is, akár egy Czár-i indítással, vagy Hajdút annak fáradásakor válthatná a szőke ifjú – kicsit kombinatívabb játékot remélve a lilák ellen, ha már szétfutni még ősszel, még Tchamival/Abass-szal sem tudtuk őket. Akkor viszont legalább játsszunk. Kapusposztos cserémet pedig nem indoklom, olvashattátok már eleget a véleményem a tárgykörben az elmúlt hetek osztályozós/beszámolós/elemzős posztjaiban. Reménykedem benne, hogy Szabi a valóságban is mihamarabb visszatér a gólvonal elé, nincs kedvem végignézni még egy érték-eltékozlást a Bozsikban.

Holnap tehát meló után irány a Bozsik, ahol mumus ide, mumus oda, győzelmet szeretnék látni, már csak azért is, mert a következő hetek necces meccsein bőven lesz alkalom a ponthullajtásra, ha kérhetem, ne kezdjük el már most. Tippelni azonban nem merek győzelmet, ahhoz túlságosan tartok “A” faktortól, szóval csak a vágyaimat fejezi ki a lenti kép, ahol a múlt héten a sasleves teljes elfogyasztását elkummantó oroszlánunk a kecskét legalább végre ténylegesen beveri. Jóízűen. És ha 1-2 csontszilánk birizgálja is majd a torkunk, azért összességében -reméljük- a lakoma meg is történik. Fehérvárott már nem biztos, hogy terített asztallal várnak…

Fotók: legifoto.hu; cultris.com.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||