Mastodon

Biturbó delux módba kapcsolt a szurkolóbarát MLSZ

Nyafogni fogok most egy sort.

Folyton panaszkodunk, hogy nincs állandóság a magyar futballban, hogy kiszámíthatatlan minden, lehetetlen tervezni. Blődliség. Ha valami igazán fix az MLSZ kőérberkeiben, akkor az maga a kiszámíthatatlanság. Erre pedig lehet alapozni. Illetve lehetetlen.

Tavasz elején lefixáltak egy menetrendet, az utolsó forduló kivételével napra, órára pontosan. Még a kezdés előtt kiderült, hogy mellettünk (mindössze két szombati meccs) a Fradi is csúnyán beszopta a tévéközvetítések rendjét (ők szinte kizárólag vasárnapra kerültek). Sebaj, van még idő, lehet módosítani. Formáltak kissé a dolgokon, mindenki megnyugodott, elkezdett tervezni. (A Fradi-Honvéd-Videoton kézilabdás/focis hacacárét most hagyjuk.)

Én is belemerültem a tavasz eltervezésébe, miközben a dolgok kezdtek egyre szebben alakulni. Május első hétvégéjén, a 27. fordulóban szombaton fogadtuk volna a Rákóczit. Fasza. Egyrészt mert pénteken lesz a szülinapom, másrészt mert a szombati korai kezdés után még bőven marad idő szociális életet élni néhány kedves kaposvári szurkoló barátommal. És akkor még ott van a vasárnap.

Május 6-ra (ez az a vasárnap) két remek program is kínálkozott előzetesen. Ugyebár aznap rendezik a kvázi magyar bajnoki döntőt, vagyis a Győr-Debrecent Győrben, amire már csak szakmai indokból is jó lenne lemenni, valamint és előreláthatólag Triesztben(!!!) a Cagliari-Juventus olasz bajnokit, ahol viszont a Juve lehet bajnok. (550 km, alig kétszer több, mint lemenni Egerszegre.)

Aztán jött az MLSZ, és az egész tervezősdi mehet a levesbe. Nagyjából ma volt a point of no return, hogy merre, melyiket válasszam, mert az egyikhez szállást, a másikhoz kisbuszt kellene szerezni. Így viszont nincs kérdés, marad a Honvéd-Kaposvár – vasárnap. Igen, vasárnap, hiszen áttették a meccset vasárnapra. Legalább most annyiban voltak jófejek, hogy nem három nappal, hanem két héttel előtte szóltak.

Amit viszont nem értünk, az az indoklás. Idézem:

A Versenybizottság a 2012. május 5-én (szombat) 17.30 órára kisorsolt Budapest Honvéd – Kaposvári Rákóczi OTP Bank Liga NB I-es bajnoki mérkőzés kezdési időpontját – a TV a mérkőzést közvetítésre jelölte ki, de módosította a mérkőzés közvetítési időpontját – módosítja. A mérkőzés új kezdési időpontja: 2012. május 6. (vasárnap) 16.00 óra.

A testület a 2012. május 6-án (vasárnap) 16.00 órára kisorsolt Ferencvárosi TC – Lombard Pápa Termál FC OTP Bank Liga NB I-es bajnoki mérkőzés kezdési időpontját – a TV a mérkőzést közvetítésre jelölte ki, de módosította a mérkőzés közvetítési időpontját – megváltoztatja. A mérkőzés új kezdési időpontja: 2012. május 5. (szombat) 17.30 óra.

Vagyis ha jól értem, akkor a Honvéd-Kaposvár, ami tévés meccs lett volna, tévés meccsnek lett kijelölve, majd át lett rakva vasárnapra. Ezzel párhuzamosan, a Fradi-Pápa szintén tévés meccsnek lett kijelölve, és át lett rakva szombatra. Vagyis helyet cseréltek. Miért? (edit: jogos, a Fradi női kézisei épp ugyanakkor játszanak egy nemzetközi kupa döntőjében a dán Viborggal. Azért ez tolerálható valahol. Értelmezésünkben a lényeg tehát az, hogy a Honvéd tévés, a Fradi tévés, tehát ha csere van, akkor két tévéset kell egymással cserélni.)

Rendben, mindkét meccs tévés marad, a szurkolók döntő többségét így nyilván nem érinti, de aki a helyszínen szeret szurkolni, az – mint tudjuk – nem ember? Pénteken és vasárnap járunk egész tavasszal a Honvéd meccseire. Miért? Kinek jó ez?

Nekem – ezúttal – biztos nem.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||