Mastodon

Honvéd – Kaposvár és NBI 27. forduló kibeszélő

Ismét egy hét, amikor ismét nem volt fikarcnyi időnk sem. Sőt! Eddig ha azt mondtuk, hogy nincs időnk, akkor is volt heti három poszt legalább, tehát el lehet képzelni a jelenleg érvényes állapotokat. Mivel más ötletünk most sincs, marad egy kibeszélő, ahol előzetesen csak néhány pontot dobunk be, a többi mehet kommentben.

  • Kikapott a Kecskemét (Videtotontól) és a Paks (ötös a Halitól), tehát ismét a mi kezünkben van a negyed hely és az összekapható négypontos előny. Ehhez csak a Kaposvárt kéne verni. Ami
  • nem lesz éppen egyszerű, hiszen a Rákóczi az ötödik(!) legkevesebb vereséget szedte be a bajnokságban, mégis csak három pontra van a kieséstől. Külön spuriok számukra, hogy tegnap a Vasas és a Pápa is nyert, tehát egy esetleges kispesti vereséggel ugyanúgy a víz alá nyomott fejjel küldik felfelé az utolsó buborékokat.
  • Nyert a Diósgyőr Pécsett, és hiába a Szentes Lézerrel sorozatos vereségek, feljöttek mögénk öt pontra, vagyis a jövő heti miskolci túra akár még a hatodik-hetedik helyről is dönthet, ha ma véletlen kikapnánk.
  • Mostanság otthon nyerünk, idegenben pedig magunkat verjük meg. A Bozsik hazai pálya!
  • Vidó továbbra is sérült, Bobál a kispadon kezd. (Vajon akkor mi szólt Bozsó idehozatala mellett, amikor a téli felkészülésiken játszott Erdélyi és Bobál is? Hadzic pénteken végigjátszotta a fakó hazai vereségét a kisLoki ellen.)
  • Megkaptuk a 2012/13-as idényre szóló UEFA-licencet, ami egyfelől szükséges a mindenféle nevezésekhez, másrészt bőven jó az NBI-re is. Csak legyen csapatunk is hozzá.

A lényeg: Bp. Honvéd – Kaposvár, Bozsik-stadion, ma délután négykor, várhatóan kellemes napsütésben.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||