Mastodon

Még mielőtt kikiáltanák Tandiát mészárosnak, szeretnénk megjegyezni néhány apróságot

Fontos tudni, hogy Tandia a Debreceni-ügy (állítólag nem hosszabbította meg a jövő nyáron lejáró szerződését, ezért a pápai meccs előtt kitették a keretből) miatt kerülhetett be egyáltalán Ignja mellé a védelem közepére. Első blikkre szörnyülködtünk a játékán, hiszen csak annyit láttunk, hogy a debütálása első félidejében tényleg a legegyszerűbbet választva, minden labdát kisomott a Perutzon túlra. Ajvé, tényleg ő lesz a megoldás?

Pápa óta lement hét meccs, és kiderült, igen, Tandia megoldás lehet, sőt. Mert Debi – valljuk be – legfeljebb közepes volt az elmúlt évben, alig-alig vállalt bármi többletet; Botis ugyebár nyáron távozott, a helyére érkezett Ignjatovic pedig nem rossz, de annyira utolsó ember rendszerint, hogy szinte már klasszikus söprögetőt játszik. Kellett mindenképp valaki mellé, amitől majd megjön az a stabilitás, amit elvárható lenne.

mérk. perc fault perc /
fault
párharc nyertes
párharc
labdavesztés
meccsenként
labdaszerzés
meccsenként
sárga piros
Debreceni 10 943 9 105 149 59,6% 4,1 9,9 2
Ignjatovic 17 1598 21 76 176 71,1% 5,2 10,5 5
Tandia 7 641 7 92 104 67,7% 5 10 2 1
Adatok forrása: InStat

Bár szükségből történt, bejönni látszik a váltás. Tandia több párharcot vállal meccsenként, és többet is nyer meg belőlük, miközben labdaszerzésben nem rosszabb Debinél, és ehhez a teljesítményhez ugyanúgy nincsen szüksége szabálytalanságokra.

Hét, azaz hét fault középső védőként hét meccsen, vagyis 92 percenként(!!!) egy, ebből kettő sárgát, egy pirosat ért. Magyarán nagyjából minden második szabálytalansága után nyúlhatott a spori a zsebéhez.

Tandia összes szabálytalansága az ősszel (fordított időrendben).

  1. Pápa: Egyszerre érkezik valakivel egy labdára, rátartás.
  2. Pápa: Vállal lök, nem egyenlő testhelyzetben.
  3. Újpest Kabátnak lép oda hátulról. Sárga lapot viszont nem ezért, hanem egy Vécsei által elkövetett szabálytalanság után kapott, mert elvitte kézben a labdát a tetthelyről.
  4. Eger: A szélen felfutó játékos elé lép be. Sárga.
  5. Haladás: Oldalról érkezik, kicsit nagyobb lendülettel. Szabadrúgás.
  6. Haladás: Ellenfél térfelén labdát próbál visszaszerzni. Rátartás, Szabadrúgás.
  7. Diósgyőr: Csirszkinek csúszik be. Piros.

Ennyi, és nem több. A pápai első, az Újpest elleni, valamit a Hali elleni második nevezhető nagyvonalakban durvábbnak, esetleg szükségtelennek, de érdemes megnézni, egyik sem volt az a jelentősen betonkemény mozdulat, amit szegény Csirszki ellen sikerült összehozni. Az pedig külön érdekesség, hogy ezeknél a szabálytalanság ténye megkérdőjelezhetetlen, míg Diósgyőrben igen.

Tandia védelmében szólva tehát nyugodtan kijelenthetjük, egyáltalán nem mészáros-kategória a védőnk, egyszerűen csak szerencsétlen volt egy adott pillanatban.

~o~

Update: A keddi fegyelmi határozat, mindenféle különösebb indoklás nélkül.

Baráth Botond (Honvéd), mint visszaeső 4, Kronaveter Rok (Győr) 2, Horváth Levente (Lombard) 1, soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Tandia Souleymane (Honvéd) a labdarúgó-mérkőzésektől 2012. december 4-től kezdődően 4 hónapra szóló eltiltást kapott.

Tehát Botinak kimarad a Videoton, a Paks, a Fradi és az MTK; Tandiának ezeken felül a mai győri Ligakupa, a februári Magyar Kupa, valamint ha bárhol továbbjutnánk, és az újabb meccseket márciusra sorsolják be, akkor azok is.

~o~

További olvasnivalók a témában:

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||