Mastodon

egy kis félelem minden évre kell

tavaly nyáron még azzal próbáltuk előre összeszarni magunkat, hogy chukwuebukát nem, de ikenne-kinget leigazoltuk, és a többiek is hasonló kalibernek tűntek. aztán lett belőle egy szerelem ignjába, egy bronz, zsivány és hasonlók.

és azt is láttuk, ahhoz a bronzhoz nagyon kellett egy tavaszi vezér – lanza. nem játszott minden meccsen, de kellett, mert az derült ki, egy ilyen fiatal csapatnak szüksége van valami hasonlóra. ahogy béla ott volt a zsenge sándor akadémiának, és ahogy kanta átvette tőle a szerepet, dobva a király legendásan lebegő fürtjeit.

nekünk ilyen arcunk nincs. még kemenes szabi áll a legközelebb a dologhoz, talán lesz is belőle valami. talán. mezőnyben viszont potenciálisan senki, és nem is érezzük senkiben, hogy majd az lehet valamikor.

hiába van sanszunk egy új pisontra lőrinczy személyében, nagy geriből is lehet egy második, de legalább annyira szerethető sikesdi (hat bajnoki cím, azt hat bajnoki arany), pedig közel sem ugyanaz a poszt. párhuzamokat lehet keresni, csak minek. mindenki egyedi, egyedül

az a gond, hogy rohadtul nincs vezérünk. szabi és rossi, ennyi.

szóval én félek. ebben a csapatban nagyon sok lehet/van, csak kellene valaki, aki ki is tudja hozni belőle, sőt, nem kihozni, kikényszeríteni, amolyan vezérevezősként, Első Bikaként, mert ha nem, akkor jön az Erősebb Kutya, és ő fog

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||