Egyfelől az elmúlt évek egyik legmenőbb szurkolói akciója volt a vasárnapi összeröffenés a Kossuth téren, másrészt azonban kevés, iszonyatosan kevés, ahhoz, hogy bármi hatása is legyen.
Én például nem bírtam visszafogni magam, és szombaton sztrájktörtem Kecskeméten, annyi kiegészítéssel, hogy a kamera oldalán, a hazaiba foglaltam jegyet sajtósként, amit nem számolnak bele talán a hivatalos nézőszámba.
Másnap viszont nyilvánvalóan ott volt a helyem a tüntetésen, hiszen gyakorló szurkolóként, idegenben is jelen lévő drukkerként engem is érint a követelések jelentős része.
És el is érkeztünk mindjárt a legelején oda, hogy elmeséljem az eseményből hiányzó lényeget: egyetlen érv sem hangzott el, mi és miért rossz! Az kevés, hogy soroljuk, hogy azt mondjuk nevetséges, hogy elfelejtjük kifejteni, értse meg a sajtóból tájékozódó honpolgár is, miért van az, hogy a szurkolók úgy érzik, bűnözőként bánnak velük, pusztán a szurkolói státuszuk miatt.
Fontos megjegyezni, nem az a gond, hogy mindössze negyed órásra sikeredett a rendezvény, mert egy flashmob is lehet jó dolog, ha jól van csinálva.
Sajnos az van, hogy már kezdéskor bemondta az egyik felszólaló, rövid lesz, mert többen lemondták, ilyen-olyan indokkal, amelyek között szerepelt a nyomásgyakorlás, és annak egy szélsőségesebb válfaja is, az ún. megfélemlítés.
Itt tartunk.
Nem lehet nyíltan beszélni olyan problémákról, amik tízezreket érintenek az országban.
Pedig nagyon fasza lehetett volna minden. Kis piró, színes füstbe boruló Kossuth tér, lelátói hangulat, szurkolói ökumeniálé. Nem kevesen jöttek fel Egerszegről, Békéscsabáról, Nyíregyházáról, akik félő, csalódottan utazhattak haza, a megmutattuk nekik/magunkat megnyugtató érzete nélkül.
Csak a mantra ment: vénaszkenner, szeku, kártya, büntetések, kitiltások, satöbbi, ismerjük mindet.
Annyira jó lett volna mondjuk arról hallani, hogy a minden pontjában bekamerázott stadionokban bárki és bármikor beazonosítható, rendbontás esetén kiemelhető, átadható a hatóságoknak, akik jogszerűen járhatnak el, és aminek lehet következménye a kitiltás. Ergo a kamera és a nevesített jegy együtt bőségesen elégséges, ha már a kártyáról beszélünk. Mert az nem lehet érv, hogy a kártyától minden gyorsabb lett, mert nem. Szó sincs hatalmas tömegekről, és miközben lett kártya (kötelezően!), ugyanúgy sorok állnak a bejáratoknál. Nem nyert.
Megjegyzem, részemről már a nevesített jegy is sok, mert minek? Való igaz, a jegy vásárlásakor szerződést köt két fél, amely arról szól, hogy a klub szolgáltat nekem egy labdarúgó eseményt, amit majd én jól megnézek pénzért cserébe, és eközben elfogadom a házirendet. Ahogy moziban, színházban, vidámparkban és a fizetős strandokon is. Név nélkül.
Mire nem elég a sok-sok kamera a stadionokban? Miért kell még bármi más? Vagy ha kell a kártya, akkor minek kellett tízmilliókért bekamerázni mindent? Értitek, egyszerre több párhuzamos rendszert vezettek be, miközben egy is bőven elég lett volna a jelenlegi nézőszámok és az elmúlt évek lelátói tapasztalatai alapján.
Nagyfater 98-ban ment el, az utolsó időkben már alig járt meccsre. Fater valamivel később, dettó. Kiskorom óta egyedül jártam ki. Hazaira és idegenbe egyaránt. Végigtoltam a kilencvenes évek balhés korszakait a Megyerin, az Üllőin, de még a Fáy utcában is, ahol szintén volt néha testmozgás. Jártam Békéscsabán, gyűlölték a nyüszüge kis testem és a piros-fekete sálam Zalaegerszegen, de megvoltam, megmaradtam a lelátónak.
Mert mindig tudtam, hogy hol és mik a határok. Aki nem kereste, az nem találta meg a balhét, legfeljebb nagyon, de nagyon ritkán a balhé került közel hozzád.
Az elmúlt tíz évben azonban semmi.
Nem, kurvára nem vagyok ultra, nem vagyok hangoskodó a stadionban, bevallom, “Csak a Kispest!” is csak elvétve hagyja el a számat, de azért ott vagyok jórészt ahol a többiek, ugyanúgy kezelnek, mert a stadionokban és a szurkolói szubkultúrában érvényesül a kollektív felelősség elve.
És én ebből a fene nagy és iszonyatosan műmájer, miközben egyetlen elemében sem reális rendrakásból nem kérek. És rajtam keresztül a magyarországi ultrák sem.
Elmondom miért.
Van egy közeg (hatalom, MLSZ, mindegy), aki valamiért a fejébe vette, hogy aki hangos, meg füstöt ereget, meg nagy tömegben akár félelmetesen is nézhet ki, az egy alapvetően rossz dolog, és azt a választ adta rá, hogy ezt a közeget nemes egyszerűséggel kriminalizálja.
Elég csak megnézni az elmúlt évek eleinte bulvár- majd köztévés, közmédiás megjelenítéseit a szurkolóknak: vonuló randalírozó tömeg, többeken holdjáró, süt a ruházatokról a kilencvenes évek vége, kétezresek eleje, vagyis jó tíz éves felvételek alsóhangon.
Engem pedig szépen összemostak ezzel a tömeggel, akik között amúgy nyilván vannak renitens elemek, mert ilyen a nagyszámok törvénye, és ilyen a hozzácsapódások elmélete, vagy csak szimplán az életérzések rendszere, de a többség rohadtul nem.
Basszus, éveket kihagytam idegenben, csak ritkán fordultam meg vidéken, a kutya sem ismerte a pofámat, amikor néhány éve újra járni kezdtem, mert újra kialakult egy társaság akikkel érdemes, akkor nem az volt az első, hogy faszom, kik ezek itt?, hanem szépen, fokozatosan beszélőviszony alakult ki, mert az a normális. Mindenkivel meg lehet találni a hangot, akivel érdemes.
Ilyen ez. Érdekes emberekkel lehet találkozni érdekes szituációkban, majd egy közös hóbortnak kódolni valami stadionban, utána örülni, bánatosnak lenni, és mindezt közösségben megélni, ami alapvetően egy jó dolog.
És ezt a jó dolgot akarják most szétrobbantani, atomjaira zúzni, elvenni tőlünk, és bevallom rohadtul nem tudom, hogy miért, milyen okból, indíttatásból? Mit ártottam én nekik? Mit ártottak a többiek nekik? Vagy csak fáj, hogy létezhetnek közösségek, ahol az irányítás nem a politikum kezében van? Jajj, csókoltassék Kádár János, örülök, hogy újra felfedezték.
Lehet, kicsit zagyvák a bekezdéseim egymás után, magam sem vagyok összeszedett mostanában, viszont ez volt az az érvrendszer és folyamat, aminek a végén magánszurkolóként és magánemberként kimentem a tüntetésre.
Nem kell szeretnem a jelen lévők akár többségét is, de magamat kötelező, és most nagyon hasonlóak az érdekeink.
Igen, tudom, lófasz problémát sem fejtettem ki, vagy mondtam el én sem a posztban (miközben ezért szidom a nálamnál ezerszer bátrabb felszólalókat), inkább ugyanazt mondom most, amit bárki mondana: ha nem vagy vak, pontosan látod mi a gond egy stadionban, mi tartja távol egyaránt a családokat és az ultrákat is. Mert nem egymást, az egészen biztos.
