Ha most a bajnokság elején lennénk, én határozottan optimistán tekintenék a jövőbe. Van egy határozott elképzelésekkel bíró edzőnk, egy legalább felerészben saját nevelésekre épített kezdőcsapat és sok-sok új ifjonc a padon, hosszabb távon gerinccé alakulni képes – alakítható – rutinosabb légiósok és magyarok által alkotott oszlop a kezdőcsapatban. Nem jönnek az eredmények az erős csapatok ellen? Sebaj, majd a 6.-7. fordulótól legkésőbb az is meglesz…
Most végülis kábé ugyanez a helyzet, csak sajnos már a 13. fordulónál tartunk, és az elpazarolt, irányzék nélkül letolt első 10 forduló most hiányzik nagyon: mikor már lassan a “nem hibázhatunk” fázisba érünk, nekünk akkor kellene megtanulni nyerni is és gólt lőni, mert a szimpatikus vesztes pozíció az már megvan a bekkelős vagy a balfasz-csapati mivolt helyett, de ebből a játékosoknak, szurkolóknak és szemmel láthatóan szegény Csábinak is már nagyon elege van.
Megint majdnem – mondom ismét a posztcímben, és ez nem is tódítás, bár tegyük hozzá: a Fradi ellen azért jobban állt ez a mondat. Vagy akkor egészítsük ki: a zöld-fehérek ellen majdnem továbbjutás, most Fehérvárott majdnem pontszerzés. Azért nem ugyanaz. Persze a Vidi sem egyenló a Fradival, jóval erősebb és kiegyensúlyozottabb a koronázóvárosi gárda, de… De azért egy beadásról jó másoderccel lemaradó Kandián kívül nem ártott volna több helyzetet látni a részünkről.
Mert az örömteli, hogy a Fradi meccshez hasonlóan, bár annál kevesebb alkalommal, de most is vezettünk formás támadásokat – a befejezésig, merthogy az már nincs, a beadásokra nem érkezik senki. Örömteli, hogy nem vagyunk boxzsákok, akiket ez a Vidi széjjelszórt volna, és úgy védekeztünk, mint tavaly ilyenkor Rossival, egész jól zárva hátul (a gólt sokan Alcinak adják, én nem tudok dönteni, hogy ő vagy Szabi volt a főbizonytalan, de mindkettő hozott elegendő más mentést tegnap, kár, hogy egy hiba is azt eredményezte, hogy ezzel gyakorlatilag kikaptunk), még Vidó sem csinált extra sok ostobaságot… illetve a középpályán – legalábbis Nagy Geri kiestéig. A Bobál-csere szerintem kicsit el lett kalkulálva, egy -az általam pedig különösebben nem favorizált- Portilla most jobb lett volna talán, pont a szürkesége lett volna most hasznos, pontosabban a sok labdaszerzés és -tartás. Bobál ha 2-3 alkalommal ért érdemben labdába? Erősen túlzok, tudom. De a lényeg ott van a sarkításban.
Szóval van itt sok jó dolog, csak nehogy kifussunk az időből. Ezért lesz nagy szükség két dologra, melyeket Csábi is pedzeget a majd hamarosan feltolandó interjúnkban.
1) munka, munka és munka – úgy látszik, Jocó nem ült a fülén a ’92-’93-mas szezonban, amikor az északról importált trénerünk az edzéseket vezette.
2) pozitív hozzáállás, és ennek a becsepegtetése a játékosok agyába, az önbizalom megerősítése – Józsi ezt már nem először említi, és én csak drukkolni tudok neki, hogy ez összejöjjön, a keretünk pedig vevő legyen rá, és ne járjon úgy mint az öltöző által kicsinált szegény Sisa tréner, mert akkor személyesen dobom a Manciozokniba töltött Napalmot a hazai dress room-ra.
A legnagyobb baj tehát a gólínség jelenleg, nem is kicsit izgathat ez minket. Gyula apó Győr óta elfelejtett akciógólt lőni, sőt, a Pécs elleni tizit leszámítva amúgy is néma a guineai csülök. Kandia egy perc alatt varázsolt a Dunaferr ellen, azóta egy kihagyott tizi a mérleg Csornán, karcsú. KisBobál egyelőre olyan szinten súlytalan sajnos az NB1-ben, mint Horváth Adri lenne a Legyen Ön is Milliomos-ban, pedig sokan megváltóként vártuk a régi-régi Puskás-Suzuki kupán varázsló MFA-csatárt már a nagycsapatba. Holender sérült és amúgy is picit hullámvölgyben, Job… :), Koszta még nagyon fiatal. Jelenleg aki formailag és teljesítményben is több, mint biztató, az Proszi, de nála is a fiatalfaktor hozhat hullámzó teljesítményt. De legalább egy edzőnk végre játszatja őt annyit, amennyit kell.
Nem könnyű hetek várnak ránk – Hantával épp azt számolgattuk a ködös autópályán hazafele, hogy minimum két győzelem és talán egy döntetlen kéne a hátralevő négy “őszi” meccsen, mert a rövid tavasz alatt sok lehetőség nem marad hibázni, és a vége akkor is nehéz lesz a sorsulásunk szerint! A nagy bohócliger axióma szerint a bentmaradáshoz nagy átlagban 30 pont kell, ehhez nekünk még majd’ 20-at kell szerezni, nem lesz egyszerű. Én úgy matekozok, hogy a Fradi ellen talán egy iksz, Pápán győzni kéne, ‘újvárosban kikapunk, és itthon elkapjuk a pihenni készülő Győrt egy vért izzadóson. Ha ez összejön, akkor picit nyugodtabban várhatjuk a tavaszt. Ha nem – amire sajnos minden esély megvan – akkor nem annyira.
Nem irigylem Csábit, ő is a “legjobbkor” lett edző Kispesten. Még szerencse, hogy kinevezésekor nem mérlegelt sokat a sjaát bevallása szerint, “mert ha a Honvéd hív…” – és ez tőle nem is hangzik bullshitként.
Az őszi hajrá megindult, nehéz, mint ahogy vártuk. Szíjakat megszorítani, szuronyt a vállhoz, és futni tovább, nem megállni egy percre sem, aztán meglátjuk, hogy az őrült lövészárok-vágta mit eredményez majd december elejére.
- Osztályozni itt lehet, a meccs összefoglalóját pedig itt nézhetitek meg.
Fotó: Babar – 1909foto.hu.