Mastodon

Amióta minden jobb, azóta igazából minden sokkal rosszabb

mlsztv_paksTavaszig az volt, hogy ha lement egy meccs, akkor néhány órán belül fent volt az összefoglalója az MLSZ youtube-csatornáján. A Sport1 és társai a nyolc lehetségesből hatot eleve leadtak, így a vasárnapi Harmadik félidőre két szombati meccs kivételével mindenről tudtunk mindent. Nemhogy 2015-ben, hanem az egész nyamvadt XXI. század elejétől ez az alapelvárás.

Aztán jött a nyár, a Sport1 kiszállt (szóltak neki, hogy szálljon ki), helyébe lépett az amúgy remek kezdeményezés M4 Sport, majd eltűnt az emberek életéből az NB I. A nyolc per hatból (75%) maradt a hatból kettő (33%). Mi szombat hatkor játszottunk Pakson, amit majd megmutatnak nekünk szerdán és csütörtökön délután egykor(!!!) – vágatlanul, valamint láthattunk egy botrányos minőségű összefoglalót a vasárnap éjszakába nyúló Góóóól című műsorukban, amiből alig lehetett bármit kivenni.

Ezek után vártam, hogy felkerül az összefoglaló az internetekre, de nem, csak a gólok, pedig nagyon szívesen látnék coubot Holender kettős érintéséből, ami van annyira vicces, mint Hajdú Norbi szabija a Vasas ellen.

Nincs mit hozzátennem. Egyre jobban szeretem az Új és Okos Magyar Labdarúgást, ami egyértelműen rálépett a Fejlődés Útjára. Valamint maximális tiszteletem a tévé hiánya miatt egy jó Békéscsaba-Szombathely túrát bevállalóknak. Hatos kezdés, nyolckor vége, majd még hat óra kocsiban. Nincs is ennél jobb, mert ugyebár így lesz majd sok néző a helyszíneken.

És arról már ne is beszéljünk, hogy hamarosan megszűnnek a vasárnapi meccsek, mert akkor az emberek úgyis bevásárolnak pihennek. Tehát amikor lenne kapacitás ott lenni, mert nem a Fogyasztás Istenének áldozunk, akkor sem lehet. Mindenki összeesködött ellenünk.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||