Mastodon

Figyelmetlenség, figyelmetlenség, kapuskérdés

rossi_videoton-2015Ciki, mert igazából azt várnátok most, hogy a tévés közvetítés hiányában okosságokat fogok írogatni a tegnapi meccsről, pedig nem. Egyrészt mert hiába remek a kilátás a Sóstó stadion vendégszektorából, azért annyira nem fasza, mint a MOL-terasz sajtójából, így nehéz bármi érdemlegeset megállapítani objektívan, másrészt valahogy úgy alakult, hogy mindenre figyeltünk, kivéve a meccsre.

Azonban, és az iménti felvezető ellenére is tartom, hogy néhány dologról mindenképp szót kell ejteni.

A figyelmetlenség. OIyan ne legyen, hogy rúgunk egy gólt, amit a spori les miatt nem ad meg, majd miközben még reklamálunk, a gyorsan elvégzett kontrából bekapjuk az elsőt. Addig a Vidinek helyzete sem volt, nem volt benne a meccsben a végül bekövetkezett simázás.

A figyelmetlenség csimborasszója. És nyilván ebből kapunk majd gólt. – szólalt meg mellettem a Mindig Okosabb Mellettünk Álló a 45. perc környékén már nem tudom mire, és igen, úgy lett. A lefújás előtt közvetlenül – meg kell néznem a tévében – takarásból érkezik egy lövés laposan középre, Szabi talán beleér, de igazából mindegy. Elsőre én bemondtam a kapushibát, de inkább hallgatok a Mindig Okosabb Mellettünk Állóra, és megvárom a perdöntő tévés felvételt.

A kapuskérdésről. Sajnos Kispesten kapuskérdés (kapusedzőkérdés?) van, ezt egyre nehezebb tagadni, és elsiklani felette sem érdemes. Lassan ki kell mondani, azért mert imádjuk Szabit és Ivánt emberileg, az még nem menti fel őket az itt valami nem működik tényállása alól! A harmadik gólnál, vagy lehet nem is a gólnál, hanem előtte egy Videoton-helyzetnél szegény Szabi teljesen fogalmatlanul, vagy ki tudja hogyan, de össze-vissza szaladgált az ötösön belül(!!!), látványosan reménytelen távolságban a labdától, ha védenie kellett volna, akkor azt maximum olyan bravúrra, hogy egycsapásra felejtjük Pagliucát. A harmadik kapott gól előtt is elég lett volna az ötösig kilépni, és akkor talán nincs semmi.

Amíg jöttek a bravúrok, addig szidtuk-átkoztuk Szabit, hogy nem kéne félni a szögletektől, és az ötösön kívül is van futballpálya, nem eszik meg ott a bácsik, de ugye elnézőbb az ember, ha nyer a csapat, ha kevés gólt kap, ha látványos bravúrt lát. Viszont azonnal előveszi a kapust (ez egy ilyen sors, tessék együtt élni vele), ha kap egy hármast, ha azt érzi, hogy beszari, vagy beszarinak tűnő megoldásokat választ.

És ugye az is van, hogy Szabinál nem hetekről, hónapokról, hanem lassan két évről beszélünk, amikor felvetjük a témát. Nagyon, de nagyon kellene neki egy komoly váltótárs, mert az nem lehet megoldás, hogy Szabi fix, történjék szinte bármi. Idén lett pénz a futballban, akár körbe is lehet nézni magyar kapusok után az NB I. kispadjain, vagy az NB II-ben.

Ott van mindjárt például Horváth Tamás, aki Pogacsics mögött padozik Felcsúton. Újpesten kezdett, elég jól indult, aztán a hülyék lemondtak róla, így került Mezőkövesdre. Ott egy év alatt bizonyított, vitte is a Videoton, ami nagy dolog, azonban lehet, hülyeség volt, mert ezzel a mozdulattal át is tette székhelyét a kispadra/lelátóra. Parlagon hever tehát 2013/14. harmadik legjobb kapusa (a szakma szavazatai alapján).

Télen valamit ki kell találni, körül kell nézni a piacon. A mi Horváthunk se rossz, meg a Broki veje, szóval van pedigré bőven a családban, csak épp nem tűnik megoldásnak az élvonalra. Nem hiszem, hogy ha most elkezdenénk hangosan követelni Szabi cseréjét, akkor vele sokkal jobban járnánk. Elég csak azt megnézni, hogy az elmúlt nyolc idényben nincs összesen 100 meccse az első három osztályt figyelembe véve.

Kispesten tehát kapuskérdés van! Azt én nem tudom megállapítani, hogy csak kapus-, vagy kapusedző-kérdés is, de valami nagyon nem működik évek óta.

Ahogy Délczeg nem megoldás a beígért középcsatár helyett, úgy – ha addig nem – a téli csaknem három hónapban ezt a problémát is orvosolni kell.

/// Figyelem! A posztot ne úgy tessék értelmezni, hogy Szabi nyakába varrom a vereséget, mert egy sima 0-3-ért csak ritkán lehet kizárólag a kapust hibáztatni, hanem inkább egy hosszú ideje tartó jelenségre próbálok rámutatni.

/// Osztályozni a játékosokat itt lehet.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||