Mastodon

Bort, búzát, Békéscsabát!

tomsellick
Mit nem adtunk volna egy Mracskó-Csató-Selleck középpályáért

Bajnoki labdarúgó mérkőzés következik tizenöt óra harminc perckor a kispesti Bozsik stadionban. A mérkőző felek: piros sarokban a tizenháromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes, a világfutball egyik megújítója, a történelmi, a környező telepekről származó, a létezés több szintjét egyszerre magán hordozó Budapeeeeeeeeeeest Honvéd, és a lila, a viharos sarokban, az egyszeres kupagyőztes, a bajuszok leborotválása óta önmagát kereső Békéscsaba.

És nekem kábé ennyi. Azt hinném, hogy várok még valamit azon kívül, hogy jó meccsen lenni, de töredelmesen be kell valljam, egyáltalán semmit. Nihil van, nyista van, vagyis elérkezett a teljesen megszokott őszvége Kispestre.

Alig néhány hónap kellett, és szépen, fokozatosan kiábrándultunk a csapatból. Ezt pedig nagyon tudja a Honvéd, erről szólnak az elmúlt évtizedeink. Nyáron hatalmas remények, néhány jó rajt, majd elfogy a lendület – előbb a csapatban, aztán a szurkolókban, és végül maradnak a fásult, kötelezően letudandó hétvégék, hogy várjuk a telet, a hosszabb szünetet, feltöltődjünk, és februártól újra reménykedhessünk néhány hetet, hónapot.

Ilyen ciklusokban telik a mi kis életünk, ne is tagadja senki. Azt hiszik a mindenféle egyházak, hogy manapság, a modernitás korában nehéz megtartani a hívők hitét? Akkor ők semmit sem tudnak a honvédosságról. Minket ezerszer megpróbáltattak, nem egy paradicsomból űzettettünk ki, és mégis itt vagyunk, csak épp kicsit fáradtabban, hitehagyottabban, és persze, hülye lennék elmismásolni, de egyre fásultabban, kötelességtudatból.

Szeretném hinni, hogy egy világunkat elpusztító esetleges apokalipszist követően az utolsó fennmaradó létforma egy kispesti lesz. Annak kell legyen.

Esküszöm, végignézve az egész magyar futballon, ennyire nyamvadt sorsa talán csak a Vasasnak és a vasasosoknak van, de hadd ne sajnáljam őket.

Járnia kell az agyamnak, hogy mikor volt utoljára jó novemberünk, decemberünk. Talán Supkával, a bronzos szezon előtti negyedik helyes év végén, amikor Torghelle és Danilo egészen emberi támadójátékot hozott össze, és még Gege is működni látszott.

Most még menthetnénk a menthetőt. Négy meccs, ebből három (Békéscsaba, Felcsút, Vasas) nem épp a legerősebb ellenfelekkel szemben, szóval jól jönnének a pontok, és egy kozmetika az elmúlt két évre. Mert, és itt most nagyon durva lesz a statisztika:

  • 2013/14 tavasz: 4 győzelem (1 döntetlen, 8 vereség)
  • 2014/15-os bajnokság: 6 győzelem (10, 14)
  • 2015/16 ősz: 4 győzelem (5, 6)

Vagyis az elmúlt két naptári év 58 bajnoki meccséből csak 14-et sikerült megnyerni!!! Mellette volt még 16 döntetlen és 28 vereség.. Kis túlzással kéthavonta győzünk, ami – hogy visszautaljak a korábbiakra – nem kicsit teszi próbára a szurkolók hitét. Ennél Róma is gyakrabban fogad el dolgokat csodának.


Azonban nem akarok csak keseregni, pláne nem Bozsik 90. születésnapján, akiről már nem egyszer leírtam, számomra talán a legnagyobb.

bozsik

Vannak ugye a dolgok, képzetek, amik meghatározzák a személyiségünket, világlátásunkat, az egész létünket. Nálam is van néhány sarokpont, ami mindennek az origója, ahonnan eredeztetni tudom magamat, és Bozsik, valamint amit Bozsik képviselt, és igen, a kommunista parlamentbe beülő Bozsik is, szóval nekem Bozsik az egyik legfontosabb. Ugyanígy tartom fontosnak, hogy ne álljak sehova a Kossuth és a Széchenyi-féle államfelfogások, történelemalakítás vitájában, mert mindkettőben ott a maga és a sokak igazsága. Október 23-án a köztársaságot ünneplem, augusztus 20-án pedig a névnapomat. Aztán ott van Moldova, Rejtő, Esterházy Péter, Pajor Tamás, Nick Hornby Fociláza, a rakottkrumpli, és az egész kisemberi, hovatovább kisproli futballethosz, amiben hiszek. Csodálom Neumannt, Eötvös Lorándot, de megvetem Bíró Lászlót, aki feltalálta a golyóstollat, kivéve az emberek kezéből a töltőt és a ceruzát. A Balaton nekem déli part, ahogy Budapest is Pest, sőt, Pestlőrincz. Az Alföldet nemhogy nem szeretem, még csak nem is csodálom, a hegyeket kimondottan utálom, és sajnálom, hogy Petőfi megelőzte a korát, iszonyat jó punk lenne manapság belőle.

És még sorolhatnám hosszan, hogy milyen apró legókockákból raktak össze, raktam össze magam. A sok kis elem között azonban van néhány hatalmas és rusztikus Duplo. Ezek egyike Bozsik.

Bozsik egy klubnak a történelme, és ez a klub nagyon, de nagyon erősen és mélyen beleivódott a családunkba, a személyiségünkbe. Amikor Bozsikra emlékezünk, akkor nagypapámat, fateromat látom, az együtt töltött meccseket, amik mind nem lehettek volna nélküle.

Köszönöm.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||