Rögvest lopott gondolattal kezdek: a tegnapi beharang kommentjei között többen is jeleztétek, hogy a Vasas meccs egyfajta tükre lehet majd az egész szezonunknak: ha győzünk, jó a félidény, ha kikapunk, akkor meg nem. Jó gondolat, és sajnos be is teljesült, ráadásul nem a pozitív előjellel.
Már akkor sejthettem volna, hogy baj lesz, mikor elindultam a munkahelyről. Általában meccsnapokon nekem maga a meccs a nap csúcsa, minden más előtte csak fel-, utána meg levezetés, egész nap ezt várom, ha melóból jövök, már órákkal előtte indulna el a lábam a Bozsik vagy az aktuális stadion felé. Erre tegnap munkazáráskor a szűkebb kollegai körből néhány true arcczal még kicsit összeültünk és megittuk a kispesti mikulás által még hétfőn prezentált ajándék kézműves búzasöröket, remek beszélgetést kerekítve mindeköré, úgyhogy kb. fizikai fájdalom volt ezt idő előtt otthagyni és elindulni 14.20-kor az amúgy nem is olyan vészesen nyomasztó délutánba. Maradtam volna még, na, de hét meccs van, menni kell.
Kedvem a Váci úton sétálva jött némileg vissza, annyira, hogy inkább gyalogoltam két metrómegállót, semmint M3-mazzak a föld alatt, próbáltam felvenni a péntek (tudom, munkaszombat, de ez akkor is, vagy pont épp ezért, péntek–hangulat volt) hangulatát, még inkább a pesti utca hangulatát, egyáltalán, a meccsnap hangulatát. Mondjuk ez elsőre akkor sikerült, mikor két rosszarcú élharcos végigmért a Lehel téren, ekkor jöttem rá, hogy a nyakamnál kilógó sál és a kabát alól kikandikáló mez egy ilyen Újpest- és Vasas-közeli kerületben nem életbiztosítás, szóval szorosabbra húztam az anzug-.ot, és megilletődöttebben osonkodtam fel a 14-es villamosra, mint kezdő akadémista a csúcsformás Ivancsics meghívására a Segafredo bárszékére az Europarkban. A Fáyhoz érkezve tovább folytattam a láthatatlan ember show-t, miután pont egy nagyobb tömörülés előtt kellett leszállni a villamosról, ám miután átsunnyogtam a túloldali járdára, jöttem rá a rigmusokból, hogy ez bizony saját seregtest volt, kár volt majrézni.
A vendégbejáratnál pár perc várakozás és ardenneki offenzívakönyv-alámerülést követően be is futott a Fater-Öccs kettős a kispestről érkező magánjárattal, így mehet a jegyvétel, persze míg megyek a leparkoló kocsi felé, sikerül egy Vasasfüggő masztiff hátrahagyott kaláfjába lépnem, nocsak, szerencsénk lesz?
Kezdésre már a vendégkanyarban állunk, közepes létszámban van jelen a kispesti tábor, van hangunk, de kissé szervezetlenebb a szokásosnál, hiába, idényzárás, nehéz egyben tartani hangilag a sima meccslátogatókat, az ultrák próbálkoznak hősiesen némi vezényléssel, így legalább valami azért történik. A csapat odalenn nem játszik rosszul, de mondjuk jól sem, a Békéscsaba, Felcsút és Paks elleni jó-jobb kezdésekhez képest kicsit haloványabban nyomjuk, de a brutálszürke Vasas ellen most ez is elég egy szoftabb dominanciához. A támadásépítés egész szépen megy amúgy, szokás szerint a végét rontjuk el mindig. Holender nagyon aktív, de valahogy túl generózus, lezser, és ez most nem fér bele; Gazdag szokás szerint ismét jókat művel, Geri: meló-meló-meló, kisBobál és Ignja magabiztosak, Gyula csak-csak kavargat valamit elöl, nem vagyunk rosszak. Jók se, de a Vasas oly’ halovány, hogy ez így is meg kellene legyen, max nyögvenyelősen.
A félidő utolsó harmadában aztán egy kisebb kapu előtti kavarodás után Kamber fejel vagy emel végül, nem látom pontosan, de a fiatal Vasas-kapus belekap és kiüti, de innen a vendégből is gyanús a dolog, nem hiába, a bíró némi vonalbírói segítség után meg is adja. Jó nézni a csapat örömét, a lelátón mi is örvendünk, mégis jó lesz ez a zárás?
Közben többen betalálják a Vasast, “NB2, keleti csoport” és hasonló rigmusok mennek, fura ez nekem, a pesti ellenfelek közül a Vasassal sosem volt nagy bajom (kicsi sem, max amikor Danubius Hotels-ként alázgattak minket 4 gólokkal), lehet mert egyik nagyapám is Vasas drukker volt, de méginkább azért mert a Vasas is valahol a tükörképünk, szurkolótábor-méretileg (mondjuk nálunk jóval több az alvó), a hatalom általi kezelést tekintve…. Mindketten mostohagyerekek vagyunk, na. Amikor a 2002-es idényzárón többen pocskondiázták körülöttem a korzón a piros-kékeket, “takarodtok le a posványba” jellegű örökbecsűekkel, akkor is azt mondtam a mellettem ülő Tesómnak, hogy “figyeld meg, most itt rajoskodunk ilyen ordenáré beszólásokkal, de a következő csapat, akit kiejtenek fentről, azok mi leszünk“. És lőn. Hát én ezért nem bántom soha a Vasast és ezért csóváltam picit a fejem tegnap.
Amin viszont még jobban csóváltam, az az, hogy a bemondó már egy szimpla “hülye vagy“, vagy “mocskós csaló” klasszikus után is tolta a fegyelmező szöveget, kivi leszek, MLSz-büntit kapunk-e majd. Komolyan, csodás ez a családbarát reform a hazai fociban, de ha jövőre már egy “a manóba” bekiabálásért is 10 éves kitiltásokat osztogatnak, azt nem érzi kicsit túlzásnak a szövetség? Miélt futball-weltfremd emberek irányítanak és miért megfelelési kényszeres szürke csinovnyikok valósítják meg-teljesítik túl proaktívan az eleve rossz és buta szellemiségű szabályozásokat?
Magvas gondolatainkat zenei értekezéssel folytatjuk a szünetben, a társaságból este van, aki valami számomra ismeretlen internetes kultzenekar koncertjére megy, más kifejti, hogy sose hallgatná az apja zenéit, megint más kifejti, hogy régen ő is így volt vele, aztán ma már az apja zenéit (is) hallgatja, lázadás, Pink Floyd, Ossian (?!), Akela (??!!??), Tankcsapda, Európa Kiadó, Metallica, Bob Dylan, Rolling Stones, van itt minden, néhány olyan zenekarnév is, amit nem hittem volna,hogy hallok a többiek szájából, noha én vagyok a keményzene-szakos a stábban, a többiek inkább alter vagy nemtudommilyen, vagy ultravegyes vonal, na de Akelát-Ossiant még én se hallgatok, könyörgöm, csodás, csodás beszélgetés újfent az örökkévalóságnak.
Sajnos a meccsnek ez lett a csúcsélménye, mert a második félidő első két harmadában először folytatjuk az első félidőt építkezős, majd lezserül elszórt helyzetekkel, és bár megszokásból pesszimizmulunk a srácokkal a korlátnál, hogy “ilyenkor kapunk mindig egy gól a semmiből“, meg “na bejön a vén Kenő, az ilyenek mindig vernek egyet nekünk“, stb. , de ezt még én sem gondoltam komolyan.
Aztán bejött Kenő.
Aztán a semmiből kaptunk egy tizit (nagy reklamálás volt a mieinktől, úgyhogy ezt majd visszanézném, ahogy az egyszeri bohócliger edző mondaná).
Azt a vén salabakter belövi. Hát persze.
Aztán 10 perc múlva Debrő fejel egyet.
Mi hiányzott eddig? Igen, ez. Exünk még nem talált be ezen a meccsen. El is felejtettem, hogy Andris itt játszik. Kap is egy kis “áruló nem leszek“-et, de minek…
Innen jött még 10 perc, amiről tudtuk, hogy kínszenvedés lesz, egy nagy helyzettel, amit kivágnak a Vasas kapu torkából a védők, és kínszenvedés lett és a 87. percben egy nagy helyzetet kivágnak a Vasas kapu torkából a védők, Aztán hármas sípszó.
“Ez mi a f.sz volt?” – nézünk egymásra a többiekkel, majd hallom a hátam mögül Hantát “Az a baj, hogy igazából fel se idegeltem magam“, igen, ez baj, mert annyira én sem, illetve dehogynem, de megszoktam már, hogy egy jó kis önsorsrontás nélkül nincsen féldény-zárás Kispesten.
Hogy az este legalább valamelyest megmentődjön, segített az eufémizmussal már hagyományosnak is nevezhető (idén másodszor tartottuk meg) gasztro-évzárás by RW. Bár a tervek szerint egy győztes angyalföldi hadjáratot ünnepeltünk volna meg a pácolt camambert-partival, ehelyett keserédes idénytemetés lett FTC-Újpesttel a TV-ben háttérként, max az vigasztal, hogy elég gyorsan lecsúszott a srácok torkán a klasszikus cseh sörkorcsolya, ami annak az indikátora, hogy nem lett rossz, Gyuri úr pogácsaremekével körítve, de ettől még az egész idény kissé továbbra is lábszagú, mint Gyuri Romadour sajtja, amivel még megfejelte a hermelyn-élvezeteket.
Hát így zárt a csapat és így zártunk mi, pihenő hetek következnek, de ígérjük, igyekszünk fenntartani az érdeklődést a blog és a csapat iránt, ráadásul olyan sokáig nem is kell, hisz alig pár hét, és már jön a Hali “tavasszal”, szinte már várom.
Oké, még pár hét és várni fogom.