Mastodon

Ha legalább hatan éltek együtt, akkor az egyikőtök tuti fradista, egy másikotok meg kínai

Orosz Pál azt mondta egy konferencián, hogy öt év alatt másfélszeresére, 1.030.000-ről 1.680.000-re nőtt a fradisták száma az országban. Vagyis teljes lakosság hét százaléka az elmúlt öt évben ébredt rá, hogy benne is Fradi-szív dobog. De az is lehet, hogy az összes újszülött (ez évi átlagban 90.000 főt jelent) már eleve fradistaként jött a világra.

Ha sikerül tartani a következő években a növekedés tempóját, akkor valamikor 2063 táján fogja meghaladni a fradisták száma Magyarország teljes népességét, tehát onnantól kezdve mindenképp szükséges lesz évente néhány tízezert szírt, irakit és egyéb menekültet befogadni, hogy lehessen elég új zöldike.

 

De még ez sem biztos, hogy elég lesz a Groupama megtöltéséhez. A 20.000 férőhelyesre méretezett stadion látogatottsága az átadása óta monoton csökken, bár az is igaz, hogy az egykor ötezer körüli nézőszámot produkáló egymillió fradista helyett manapság nyolcezret hoz össze az egymillióhatszázezer, ami nagyjából arányos a növekedés ütemével.

Könnyen kiszámolható, hogy ha

1.000.000fradista = 5.000néző és
1.680.000fradista = 8.000néző, akkor rendezve az egyenletet
680.000fradista = 3000néző, ami az osztás után
227fradista = 1 nézőt jelent

vagyis a 2014-es fénykorban 9000×227= 2 millió 43 ezer fradista volt az országban. Ebből sikerült leküzdeni magukat.

 

A Groupama megtöltéséhez tehát nagyon kell kaparni, mert a 20.000×227 nem kevesebb, mint 4.540.000 főt jelent, amit a legoptimistább becslések szerint is csak 2035 környékén fog elérni a fradisták száma. Lehet, hogy mégis korai volt megépíteni a szép stadiont?

Szeretjük a számokat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||