Holnap egy jó Debrecen, és egy még jobb tavaszi nap ígérkezik, jobb kedvcsinálót nehezen tudnék írni felütésként, hisz ahogy a régi dél-pesti közmondás tartja, “a csapattal kapcsolatos vonatkozásokról vagy jót, vagy semmit“. Úgyhogy most semmit.
Ellenben a tavasz az nagyon itt van és ettől nekem túrakedvem lesz, és bocs, de most pont le….om, hogy agyonvernek-e holnap (lehet), én sétálgatni akarok a Nagytemplomnál vagy az állatkertben, kamaszkori életérzés-foszlányokat magamba szívni a Nagyerdőben, aztán egy jót röhögni a srácokkal a lelátón (lehetőleg nem magunkon). Minimálprogram, de tavasz van, más most nem érdekel.
Az elmúlt hét sajnálatos eseményei, különösen a kritikán aluli módon megszervezett meccshelyszín és csapatunk szoftos (szoftos? lehet, nem is annyira szoftos) megfáradása eléggé letörte a hangulatot kispesti berekben, kommentelőink között és ezen az sem segített, hogy Hantát épp most kapta el a megszokott évi megzuhanás, ami most még elválik, hogy mennyire lesz mély, végső, vagy átmeneti, reméljük max annyira visszafordíthatatlan, mint Bojan Bozsovics hatása a kispesti klub-ethoszra.
Ahogy az lenni szokott, mivel blogunk népes (két fős) írói stábja általában minden téren komplementer, a lelki megfáradásaink is úgy váltogatják egymást, mint két, időben eltolt szinuszgörbe, ritka a parallel nihilbe posszanás, úgyhogy akkor most épp én igyekszem magasra tartani a kedv-fáklyát, ami ha nem is testhezálló feladat a hagyományos optiHanta-pessziRW leosztásban, de mivel itt a tavasz, dagad a KAC, ha valamikor, ilyenkor én is hajlamos vagyok Paradise Lost helyett Ricky Martint hallgatni, értitek. (Egyébként most hazudtam, Ricky Martin no way, de talán így érzékletes).
Nyilván megértem, ha most majd egy adag olvasó rezignáltan közli, hogy “ha neked ennyi elég, akkor elég alacsonyak az igényeid“, de mit tegyek, a tavaszhangulat ezt hozza elő belőlem. Épp az előbb dumáltunk chaten a társaság többi tagjával, egyikük hasonló tavaszmámorban pörög és még a vezetést is bevállalja, csak menjünk – pedig ez utóbbi poszt sose népszerű, leszámítva engem, de hát az absztinens freak dicső posztját már évekkel ezelőtt elvittem örökbe’. Szóval van egy ilyen időszaka az évnek amikor minden mindegy, ha épp kiesésre állnánk 20 meccs/0 győzelemmel, szinte akkor is mennék-mennénk, kivéve ha nem Pápán és vasárnap este 8-kor játszunk, mondjuk szakadó havas esőben (de ez pont tavasszal nem túl gyakori ugyebár).
Persze kb már most látom, ezután a túlhypeolt bevezetőm után, hogy ha tényleg bejön a legrosszabb forgatókönyv, és kapunk egy négyest holnap, este a legrosszabb magyar sportújságírói hagyományok torát megülve fröcsögök majd itt arról, hogy nem érdemes meccsre járni, vagy a megfáradó klub-kedvről és Marco Possziról, meg a minek igazolunk sérült afrókat opuszról, meg arról, hogy én még bízok Hidiben, de igazából már nagyon nem, vagy belekapaszkodok abba, hogy a brokkoli Kondás megint brokkolin nyilatkozott és a második kiállításunk előtt pökhendien elrúgta a labdát, ezért gerjedt be szegény Ignja, szóval igazából Eli bá tehet mindenről. Hát én sem vagyok jobb a Deák Bamba vásznánál (aki a SZAC-ban is focizott, innen üzenem Gyuri barátomnak, hogy megjegyeztem ám!!), és fiatalabb se leszek, úgyhogy nem nagyon fogok már változni, ha meg a Hanta végleg megmakkan (nem fog) akkor úgyis ezt kell olvasnotok még amíg én is meg nem unom ezt az egészet (nem fogom – mármint a Honvédot).
Úgyhogy van itt minden, ami elriasztó lehet, nagynihil a szerkesztőség egyik felében, klasszik mindenkori pesszimizmus meg cinizmus a másik felén, besülő csapat a kedvenc klubnál, sérült formakirály, taktikai egysíkúságába fulladó szangvinikus Mister, több ez a soknál, de… de tavasz is van és ez most egy darabig mindent felülír, holnap friss fű- és földillatot akarok érezni, és rügyező aranyesőt és egy-két korai virágzásba hajszolt mandulafát akarok látni a Nagyerdőben, tisztelegni az állatkertben a fa totemszobor előtt, ami amúgy tiszta Sidibe, komolyan, és villamosozni a belvárosban, és kimenni ahhoz az egyetemi épülethez ahol 2009-ben előadást toltam az urban sprawl-ról, aztán kisétálni a stadionhoz, ahol utoljára azzal a weltfremd Vérhóddal voltam, úgy értem, az akkori csapattal, az is 4:0 lett oda, de legalább utána kirúgta az Öreg a jó Pietrót, én meg kimentem Öccsel Milánóba AC Milant nézni, de a meccs előtt az ottani designmúzeum mellett már Hanta sms-e ért minket, hogy Csábijocó az edző, azaz a Kispest ott is fölénőtt a Milannak, mindig fölé nő mindennek…
…ahogy most a tavasz is ennek a beharangnak, meg az anblokk rossz hangulatnak. Várom a holnapot. Aztán holnap este meglátjuk, milyen beszámoló kerekedik ebből az indokolatlan jókedvből.
A kibeszélőrész innentől a Tiétek, toljátok, hajrá.
Fotók: hunguesthotels.hu és mfor.hu