Hát akkor ma nekiugrunk…

Ide megyünk ma szétázni (fotó: index.hu)
Ide megyünk ma szétázni (fotó: index.hu)

…a következő szezonnak. Rövid beharangozónkban magunkat is győzködve mantrázzuk, hogy “jó lesz ez”, még inkább, hogy “elviselhető lesz ez”. És az egészben az a legszebb, hogy egyszerű, megfáradt  kis szurkolói lelkünknek a folyamatos nihilből és ignoranciából való kiugráshoz elég lenne egy hajtós meccsen elért siker ma. De ez még messze van, mint a napsütés a jelen kilátások szerint a ma délutántól.

 Komolyan mondom, ilyen már nagyon rég történt velem: 3 hónapja nincs bajnokság, és én nem esek szét a hiánybetegség tüneteitől. Ennek persze sok oka van: kezdve a fejét random időközönként mindegykünkben felütő Kispest-kiégéstől kezdve a jövőkép konstans szürkeségén át a túl hosszúra nyúlt nyári szünetig. Legfőképpen pedig az EB okozta pozitív sokk okolható, ami rávilágított arra, hogy néha lehet álmodozni, és néha az meg is valósul, amiről álmodsz – csak Kispesten rohadt fárasztó már 20 éve csupán álmodozni.

Viszont ennyit erről, a siránkozásnak vége is lehet, hisz ma kezdődik a szezon, ténylegesen, gyakorlatilag, élesben, mindenhogy. Kesergők helyett jöhetnek a beharangozók és meccsbeszámolók, szomorkodások helyett a heti hazaiak és túrák.

Hú de nehezen megy ez az önlelkesítés most… Nehezen állok rá a jól megszokott vágányra, pöfög-prüszköl a Honvéd-mozdonyom, kár tagadni. Két hete voltam először edzőmeccsen, addig nem vitt ki a lélek meg a józan ész, aszalódni a kánikulában, nézni a nézhetetlent. A beszámolóírás is elsikkadt, mert melóváltás miatt időm is kevesebb volt, de ihlet sem jött nagyon. Hiszen sok minden nem történt. Jött egy új kapus, bevallottan tartaléknak, jött végre új balhátvéd, akinek név és pedigré alapján örülök, de a két edzőmeccsen, ahol láttam, annyira nem kápráztatott el (ami amúgy tényleg nem jelent semmit). Aztán jöttek Hemy úr már önmaga által is csak lemezbeakadasként titulált jóslatai-elvárásai az idényre, és míg évekkel ezelőtt vagy izgatottan vágyakozva hallgattam a nemzetközi kupaindulás megcélzását, később pedig legalább felbasztam magam, hogy minek kamuzunk itt lehetetlen célkitűzésekről, addig ma már arcizmom sem rándult. Szóval nehezen indul be az idei idényünk, hangulatilag legalábbis, tényleg csak Ábelt tudom idézni, aki a Belupo ellen a bérletvásárlás miatt fél órát késve, beesve mellénk a korláthoz, azzal az örökbecsűvel indított “mi a f*szt keresek még én itt, gyűlölöm ezt a klubot”, aztán nyilván ezt az évet is végigálljuk egymás mellett a szokott helyünkön.

Szóval mindenkiben van kiégés, csak öregBabar optimista, ahogy mindig, nála ez defaultból jöhet, gyanítom még a majdani BLASZ II-es osztályozónkon is látja majd a szebb jövőt, de ő csinálja jól, mert nem olyan megsavanyodott ecetmanus, mint én, ez tény. Tegnap este is, Fater szokásos évadnyitó főzőshowján, ismét megjövendölte, hogy “nem lesz ez rossz, és holnap a 60. percben a másodikat vágjuk be a liláknak”, hát, nem tudom, én legjobb esetben döntetlenben bízok, abban is csak azért, mert érzem, kikapunk, és amikor én azt érzem, néha akkor történik csoda.

Amúgy reálisra véve vissza a figurát, nincs itt alapvető para valóban, győzködöm magamat: vesztettünk a tavalyi keretből három ex-kulcsembert, akik közül Szabi és Ignja tavasszal már nem is játszott, és elvoltunk nélkülük is ugyanúgy, Gyula úr meg elsőre nagy veszteségnek tűnik, de az utolsó gólját ő is még ősszel lőtte, “a csatárt meg azért tartjuk, hogy gólt termeljen”, idézem egy harsogó korzóczukk kinyilatkoztatását Gyula-ügyben a Slaven elleni felkészülésiről, és nem is tudok vele vitatkozni. Szóval gyengülni (talán) nem gyengültünk, bár középső védőben kicsit haloványnak érzem a keretet a kezdőcsapaton túl… De nem is erősödtünk, ez pedig nagyobb baj. Mondjuk utóbbi trenddel (erősödés) az Újpest sem vádolható, akiknél nyilván az átigazolási kizárás sem boldogító tényező, és Kabát visszavonulása is csak papíron érvágás, gyakorlatban évek óta már alig játszik Róka Adrienne vőlegénye a liláknál, mert maródi (kevésbé emelkedetten fogalmazva: nem fér be).

Ha Rossi-fejjel gondolkodva és az edzőmeccs-összeállításokat alapul véve egy kezdőtizenegyre kellene tippelnem, akkor a Horváth – Botka, Bobál D., Lovrics, Hajdú – Hidi, Gazdag, Kamber – Holender, Eppel, Vasziljevics felállást mondanám be, amin én annyiban variálnék, hogy Gróf vagy Vajda kezdene a kapuban, Nagy Geri középpályán elfoglalná a helyét, Vaszke csak csere, elöl Eppel, mögötte Holender egyfajta árnyékékben.

Esélyeket nézve erősen ikszes a két keret ereje egymáshoz mérten, szóval akármi is lehetne ma, de mivel még alig-Bohócliga hangulatban leledzem, és a kedvem sem túl csodás ma kinézve az ablakon, és a felázott talajon nekünk valahogy sose megy, mióta az eszemet tudom, leszámítva egy Győr elleni Gálhidis hazai 4:0-t 1999 tavaszán, így maradjunk abban, hogy egy döntetlennek már örülnék, de a vereség sem lepne meg. Minden más csak bónusz.

Jövő hétre meg talán bemelegszem én is és a csapat is, és valahogy elkapjuk az Állami Kinizsit itthon. Kb. ez az egy érdekel egész ősszel.