Childhood’s End

nsYou set sail across the sea
Of long past thoughts and memories.
Childhood’s end, your fantasies
Merge with harsh realities.
And then as the sail is hoist,
You find your eyes are growing moist.
All the fears never voiced
Say you have to make your final choice.

(Pink Floyd: Childhood’s End)

A magyarfoci nevű sporthoz való kötődésem miatt itthon számos sportlétesítményben megfordultam az elmúlt 3 évtizedben, de nyugodtan kijelenthető, hogy két stadionhoz fűznek csupán szorosabb érzelmek (az olyan, távoli szimpátián túl, amit a hangulat, vagy egyes meccsemlékek miatt érzek mondjuk Erzsébet, Szombathely, Kecskemét, a Sport utca vagy Csepel iránt). Nem meglepő módon az egyik az abszolút szerelem, a Bozsik; a másik pedig a Puskás (bár nekem mindig: Nép-) stadion.

Volt.

Az új munkahelyem hihetetlenül idilli környezetben található, kb. a zuglói sportmező gyújtópontjában, szóval közel a Kisstadion, a Millenáris, a Sportaréna, és mindenek felett a hazai sportlétesítmények őcsászári és királyi felsége, a Népstadi. Helyileg tényleg nekem találták ki ezt a megoldást.

Más kérdés, hogy mire idekerültem, már csak az enyészetét láthatom a Puskásnak: első napomon idefele földbegyökerezett lábbal szembesültem a Stefániára kanyarodva az újságokból, netről, TV-ből már olvasott/hallott hírekből ismert folyamattal szembesülve: annyi év tökölészés után tényleg bontják a szentélyt. Ami jól is van így, a hazai stadionépítési láz (szerintem) egyedüli jogos pontja pont a NEMZETI STADION megújítása (ehelyett rohamtempóan megépítettük az itthon egyik legjobb állapotú stadkával bíró zöldek plázáját meg a tolvajok makoveczturbációját és egy fémsufnit ‘kövesdre, gratulálok). Szóval ez jó dolog – mondogatom magamnak, aztán megrohannak az emlékek.

Olyan ez, mint a másik nagy mániám, az Állatkert. Ott is a ’90-es évek közepétől datálódó Persány-érában megújultak az avítt, korszerűtlen kifutók, a leromlott állagú állatházak, börtönketrecek helyet egész vállalható, füves-fás részeken élvezkedhetnek (a körülményekhez képest) az állatok. Mára már az 1912-es legendás épületek közül is többet visszahoztak, lebontva ezért a ’60-as, ’70-es években emelt jellegzetes épületeket, mint a mű-barlangrajzzal díszített homlokzatú, mélyített kifutós  Bölényház, vagy a vasbeton-zsiráfház. Lebontva ezzel kicsit a gyerekkorom is. Pont ugyenzért szomorodok kissé a Népstadi kapcsán is.

A csütörtöki focistársak fenékbe rúgnának, ha meglátnák, hova másztam föl e képért
A csütörtöki focistársak fenékbe rúgnának, ha meglátnák, hova másztam föl e képért

Ma reggel csináltam pár fotót az egy hónappal ezelőtthöz képest is előrerohant bontásról: a vasszörnyek már földszintig szétkapták a nagykaréjos oldalt is; a pilonok (egyelőre, a megújításig) elenyésztek, a felső karéj vaporizálódott, az egykori lépcsőfeljárókat még épphogy felismerni vélem, ahol az 1997-es magyar-svájcira caplattunk föl Apuval és Öccsel; a 2000-es magyar-olasz 2:2-n gimis osztálytársakkal kakasülős helyünk már csak emlék.

Hiányzik.

Hiányzik a Hotel Aréna felől a látkép, ami félig eltakarja a Földtani Intézetet, hiányzik a Stefánián sétálva a duplakaréj monumentális profilja, hiányzik a helyszínt belengő Népstadi-hangulat. Már most. De ez el fog múlni, ha évek múlva már áll az új, nyilván… de az igazi nekem mindig is ez a régi, ütött-kopott, korszerűtlen betonteknő marad a lelkemben, és szerintem sokaknak, Apuék korosztályának a kettős rangadók, az olvasóink közül a ’80-as éveben kijáróknak az itteni Fradiverések, nekem meg a fentiek miatt…

Mégis, valahogy most eszméltem rá, hogyha a Népstadi ennyire megvisel, akkor mi lesz OTTHON, most eszméltem rá, hogy én mennyire szeretem a Bozsikot, és mennyire hiányozna, ha valami csoda folytan mégis elérne hozzánk is a kormányzat „sport-CSOK-ja”, vagy hogy hívjam ezt az arénaboom-ot, mert a Népstadi is iszonyat hiányzik, már most, bár tök jó lesz a helyén egy új korszakhoz méltó, új monstrum; és a Bozsik helyére is kellene majd az új, most már én is ezt mondom, mert ha egyedül mi maradunk ki a jóból, ez is egy indok lesz akkor a későbbi ellehetetlenítésünkre… És mégis, a szembelelátó mögötti jegyenyék, a korlátunk a korzó tetején, a lépcsőkön felérés és a centerre rápillantás a korzóról, a tribün aszott fémborítása, de még az edzőpálya melletti téli fagyoskodás is hiányozni fog, ha csak emlék lesz már. Sokkal jobban, mint a Népstadion. Mert én itt vagyok (voltam) otthon.

Hát, ezek jutottak eszembe, így ma reggel.

  • Pingback: Childhood’s End | Zongoracipelő()

  • A69W

    Teljesen más lett volna az olvasata az egész Stadion építési hullámnak, ha a Nép-Puskás-Stadionnal kezdtek volna!
    Normális gondolkodasmóddal nézve szerintem egyértelmű, hogy kellenek a korszerű sítések az új stadionok, de nem biztos, hogy ilyen ütemezésben.

    Nyaralás során hétfőn útbaejtettük a most már lassan befejeződő ZTE stadiont Mit mondjak elkapott az irigység, igazi gyöngyszem lesz, angol mintájú lelátókkal! Elfogadnék egy hasonlót Kispestre is.
    Sőt Én inkább arra szavaznék maradjon a fő lelátó úgy ahogy van. (Egy kis emlék a múltból az utókornak.)
    Szűnjön meg a futópálya és legyen csak három új lelátórész, benne új kiszolgáló részekkel, öltözőkkel stb.
    Na jó ideje felébrednem :)

    Nekem a Népstadionban 1978-ban, 9 évesen adatott meg az első és egy életre meghatározó futballélmény átélése, igaz, hogy 3:2-re kikaptunk az Újpesti Dózsától, de azt a Budapesti Honvédot ott élőben látni maga volt a csoda!

    Úgy alakúlt nálam, hogy válogatott mérķőzésre 1989-ig kellett várnom, amikor is egy 2:2-es Spanyolok elleni meccsen a Mezőkövesd mai edzője rúgta mind a két magyar gólt! :)

  • Zsolt67

    Én akkor 11 éves voltam, és minden mérkőzés-tudósítást beragasztottam egy úgynevezett Honvéd-naplóba. Az a Dózsa-Honvéd egy igazi bajnoki döntő volt, aki nyer, gyakorlatilag bajnoknak tekinthette magát. 78 áprilisában volt a meccs, így álltunk fel (a Népsport osztályzatai a nevek után): Gujdár 6 – Paróczai 5 Kocsis I. 5 Varga II. 6 Varga I. 5 – Pál 7 Nagy A. 5 Pintér 7 – Bodonyi 5 Weimper 6 Kozma 6. Tichy Lajos volt az edző. Fekete már az 5. percben befejelt egy gólt, de Kozma a 65. percben egyenlített. Aztán sajnos 3-1-re elhúzott az Újpest, Pintér Sanyi a 80. percben csak szépíteni tudott. Pintér a góljáról a következőt mondta: “Gyors volt Pál átadása, sokat gondolkodni nem lehetett, ahogy jött, megrúgtam a labdát ballal. Ezt még egyszer aláhúznám, ballal!” A Dózsa kapusa, Rothermel: “Aki ekkora gólt lő, annak gratulálni kell.”. Az utolsó két fordulóban hiába vertük az FTC-t 3-2-re, a Vasast 2-0-ra, az Újpest lett a bajnok. Aztán ősszel jött az Ajax 4-1-es legyőzése, majd kiverése (Amszterdamban egy havas pályán 0-2), őszi elsőség, majd 1979 tavaszán példátlan sérüléshullám, és csak 5. hely. De ez már egy másik történet. Mint ahogy sajnos a Hemingway-korszak is, és a soha el nem készülő virtuális stadion és az utánpótlásgyárrá süllyesztett egykori nagycsapat.

    • A69W

      Örök élmények ezek, amik egy életre beégtek az ember tudatába! Pintér Sanyi örökmozgó le-fel liftezése a pályán, csupasziv játéka egy soha el nem múló élmény. Persze lehet mondani, hogy az idő megszépiti a dolgokat, meg nosztalgia ….. de tény, hogy az egy nagyon más kávéház volt!