Mastodon

Az eső sem mossa le rólunk, hogy esőmenői vagyunk Randomországnak

A csapat a Táborral pacsizik épp a háttérben, elől pedig a felajzott korzósok várakoznak egy-egy lekezelésre. öröm-bódottá'. Ezt szeretjük!
A csapat a Táborral pacsizik épp a háttérben, elől pedig a felajzott korzósok várakoznak egy-egy lekezelésre. öröm-bódottá’. Ezt szeretjük!

De most tényleg, nem? Idén minden teljesen, vagy félig zivataros meccsünket behúztuk, amikor viszont elállt a zuhé bőven meccskezdet előtt, baj lett. Ma nem. Szünetben jött a záporrobbanás, az MTK pedig atomjaira hullott (sőt, már előtte jóval). A Randomországot meg mindjárt elmagyarázom.

Amúgy én most kivételesen tök nyugodt voltam egész héten a meccs kapcsán. Annyira biztos voltam az esélytelenségünkben, ami egyébként egy szubjektív esélytelenség, mert a keretünk jelenleg jobb is az MTK-énál szerintem, de ez sose számít, a kék-fehérek az utóbbi 10 évben kb. mindig vernek minket, ha meg néha nem, akkor az a 10 évente egy kimagasló idényünk (kivéve tavaly). Szóval annyira biztos egy MTK elleni zakó, mint anno a Kecsó, vagy mostanság a Mezőkövesd elleniek. De pont ezért voltam nyugodt: annyira esélytelen volt ez a meccs előre, hogy éreztem, a végén még akár meg is nyerhetjük.

Meg ám, mert Randomország randombajnokságában (gy.k. Bohócliga) játszunk. Tegnap alkonyatkor, az MTK-derbi előestéjén kedves Öcsém vendégeskedett nálam egy jó pénteki sorozatnézésre, aminek keretében épp a Stranger Things I. évadjának záró epizód-duóját tekertük le némi meggyes pite társaságában és persze jó kispestiként esélyt is latolgattunk szombatra, én elővezetve a fentebb leírtakat, mire Tesóm csak legyintett, “…ezt nem lehet kiszámítani, annyira random ez az egész bajnokság… bármi lehet, vagyis pont ezért nem nyerünk holnap mert úgy tűnik, hogy akár nyerhetünk is“. Igen, igaza van, teljesen. Random eredmények, random forma nálunk 3 éve, hol gálázunk, hogy aztán egy hét múlva szétessünk, hol szenvedünk, hogy a kiesési rémképeket aztán egy héten belül egy élcsapat otthonában letolt 3:0-lal feledtessük.

Ez a randomügylet annyira meg is ragadott, hogy ma reggel reggeli után betettem a hifibe egy jó posztíró zenét (most épp Maiden: Number album, ha már a Stranger Things-szel elkezdtem a nyolcvanas évek retrót), és kezdtem a posztot, azaz kezdtem volna, mert miközben nekilátnék, látom ám, Hanta már két bekezdésnyit bevert a szerkesztőfelületre. Sebaj, jó lesz a random-sztori estére is, mondtam magamnak, az albumot letoltam az 22 Acacica Avenue-ig, aztán elmentem vásárolni.

Kora este a Gurcsiban aztán Ábel már nagyban taglalta, hogy ez volt Hanta eddigi legjobb posztja, és tényleg jó gondolatokat kapargatott benne a jó Fanta, többek között a “minden mindegy, úgyis lehetünk 4.-10.-ig bármi” tételt, ami pont rárímel az én feszengéseimre, hiába, egy rugóra jár a kispesti bloggeragy, nem véletlen szöttyögünk már 5 éve vállvetve a kispesti fociugaron, mint valami elbaszott Ady-Babits duó. Mielőtt azonban elérzékenyültem volna e gondolatokon, Pinokkió Jani mellettünk lenyomta az elmúlt 3 éven belül kb. 13. alkalommal a totál nonpíszi “Két buzi középcsatár beszélget” örökbecsűjét, majd kiadta az ukázt is, hogy indulni kell, “Ti nem jöttök?“- kérdi a társaságából a Futballház szakácsa felénk fordulva, és dehogynem, indultunk mi is, Gyuri úr házi komlóteáját hörpölgetve, amit a derék csakblog-házigourmand hozott nekünk kóstolni, papírpoharakkal is készülve! Ilyen arc ez a Gyuri úr!

A stadionig nagy vidáman le is sétáltunk a templom-tértől, addig legalább elfogyott Ábel és Hanta maradék söre, meg az én kakaós csigám, amivel Holé úr büféjének 2006-os, stadionnyitányos kínálata előtt kívántam tisztelegni a 10 éves évfordulón. Jókedvben tehát nem volt hiány, jókedvű marhák mennek fel a vereség-vágóhídra, morfondíroztunk vidáman, hiszen az MTK-t szökőévente verjük. és tavaly sikerült, bakker, akkor idén mit várunk?

Erre mi jött? Láttátok – láttuk.

A kezdőben megörültünk Grófnak a kezdőben (bár Fanti és Gyuri szerint lepkézett rendesen Mórahalmon, ahol, mint ahogy blogfőszerkünk vagy 10-szer elmondta ma, az ország No1 futballbüféjét fedezte fel -mármint ő, és nem Gróf-, Metaxával, többek közt, komolyan, mióta Lovi nem túrázik velünk, Hanta lett az utazó Jamie Oliverünk és Váncsa Istvánunk kaja-pia fronton, mindenhogy), ahogy örülünk a Hidi helyén végre lehetőséget kapó Gerinek is, és csodák csodája, a hétközi mesterhármas után Posszi berakta majdnem-druszáját, Proszit is a kezdőbe. Na!

Ehhez képest az első félidő elég fékezett habzású gyürkőzést hozott, jobbára ártalmatlan középpályás-szenvedéssel, és már-már szinte vártuk az MTK semmiből jövő szokásos gólját, mikor egy remek labdával Prosser csak kiugrik, középen érkezik Lanza vagy Koszta, tedd már be, Proszika, nem teszi, ellövi kissé ferde szögből…GÓÓÓÓÓL!!!! Proszika térden csúszik a Családi szektor felé, nagyon kellett ez már neki, igazi virtuóz húzásos Proszika gól volt, remek. És nincs vége! Hamarost a kissé unott, de néha-néha így is varázsló Lanza kapja fel a Gazdi felrúgása után ítélt tizinél a labdát, még jó, hogy Eppel >gólkirály< Marci nincs a pályán, akkor hamarost 10-en folytathatnánk, de most Eppel nincs, Lanza-nyugi van, a tizit pedig Simone Zazás szarógalamb-toporgás után be is veri a házisztárunk, 2:0, remek!

Az MTK szétcsúszóban, már elégedetten a szünetet várjuk, csak Gyuri nem, “Na most egy Bobál fejest!” – rendeli mögülem a szögletünknél, de a srácok lenn rosszul hallják, és Bobál helyett Koszta ugrik, fejes, 3:0, szevasztok. Ez a félidő meg mi volt, 3 helyzet, 3:0 ide, kezicsókolom, nem hiszem el.

A szünetben aztán leszakad az ég, és kivételesen nem egy Hemy- blogbejegyzéstől, hanem a Kárpát-medence feletti ciklontól, felengednek mindenkit a Tribünre, ejj de rég voltam már, jól esik most a hangulata, különösen, mikor Pinokkió felbukkan a lépcsőfordulóban és vezényli az ülő tömegeket a dalokra, Ábel pedig csuklik a röhögéstől, hogy mekkora lenne, ha most a Tribünbe b*szna a villám és 1 másodperc alatt égne szénné az MTK és a Kispest egész szurkolótábora, vagyis egy villám kivégezné a futballéletét a legtradicionálisabb magyar klubok közül kettőnek… De szerencsére ez nem történik meg, ellenben a csapat sorra vezeti a támadásokat a kék-fehérek ellen, és 4-5 nagy helyzetünkből egyet Bobál ver a léc alá, egy okos hulló falevél fejessel pedig Nagy Geri is délszláv kapust aláz, fieszta a vége, a szünetbeli jóslatom (“vagy 3:3, vagy 7:0 lesz“) majdnem bejön, de az utolsó két góllal már spórol a csapat, pedig a kötelező labdatartó Vaszke-csere mellett Balázst azért bekockáztatja előre a Kopasz talján, de ma kevés sikerrel.

Hármas sípszó, taps, pacsi, eső eláll, mi pedig indulunk Öccsel Faterért Lőrincre osztálytalálkozóra, ahonnan az Öreg amúgy 10 percente jelentkezett be telón, hogy “hogy állunk már??” és “ugye nem fújja le a bíró idő előtt a vihar miatt??“, és “Nagy Geri lőtte, besz*rok“.

Hát így lettünk újra esőmenők Randomország randombajnokságában. Folytatás jövő héten egy erős duó (DVSC, Vidi) ellen, de félni nem hiszem, hogy kéne. Tudjátok – random.

Most pedig a beszámolóíráshoz, a keretes szerkezet jegyében szól tovább a reggel félbehagyott Number lemez, az időjárás kapcsán fel is kacsintva az égre: Hallowed be Thy Name!

Jók voltak: Nagy Geri (MVP), Bobál, Lovresz, Koszta, Proszika, + nekem újfent tetszett Gazdi munkássága is, Lanza pedig, bár kiégettnek tűnik, de a Bohóchoz így is zseni.