Ez most nem jött össze

Ennyit tudok mondani ítéletként a tegnap estéről. Ám nincs most helye a vereségekkor szokásos ostorozásoknak, úgy hiszem. Bár nem játszottunk jól, főleg a második gól után nem, nyilván, de egy percig nem éreztem, hogy a csapat beleszarna/kishitű lenne/gyengébb volna ellenfelénél. Utóbbit egyáltalán nem éreztem, ezért is fájó a kupabúcsú, úgy látszik, idén nagyon nem megy nekünk a Fradi ellen, lehetnek akármilyen tré formában, a Sors nem nekünk írja a forgatókönyveket.

Mikor a hét elején az újságok cikkei, a különböző fórumok megnyilvánulásai, és sajnos az én gondolataim is akörül kezdtek cikázni, hogy na, most akkor csodát teszünk a héten, és mindent behúzunk, már valahol szólt a vészcsengő a fejemben, de leállítottam. Miért ne történhete egyszer velünk is valami illogikus? Miért nem tudna itthon is győzedelmeskedni egy csapategység csodája az erősebb, gazdagabb és nemzetközi kupába kikézivezérelt csapatok ellen? Miért ne? Felejtsük el a kurvapesszimista RW állandó félelmeit és egyszer legyen másként!

Nos, tegnap jött is a menetrend szerinti felébresztő válasz az álmodozásból: “mi itt idén nem duplázunk”. (Jó, duplázást én se gondoltam komolyan, csak így dramatikusabb a hatás, ha ezt írom).

Csakhogy ez a válasz nem olyan lett, ahogy az várható volt. Mert nem lepofozott minket a Fradi, nem omlottunk össze látványosan, nem mondott csődöt az egész kezdőcsapat, nem sérült le az egy-két kulcsemberünk, és nem egy outsider Kispestet láttunk vergődni, összetörve a tét alatt.

Megkockáztatom, tegnap jobbak voltunk a Fradinál. Az első (sőt, a második) gólig mindenképp. Helyzetek és néha egész formás támadások (a befejezésig) itt, ótvaros bunkerfoci ott, mintha szerepet cserélt volna a két csapat a várakozásokhoz képest. Aztán bekaptuk a másodikat a Bűzöstől, és onnan egyszerűen besültünk. Van ilyen. Nem volt forgatókönyv erre az esetre. Most Rossit sem cinkelem nagyon (bár a Nagy Geri lekapás megér egy misét, helyére Gazdag be, ahelyett, hogy utóbbit akkor már pihentetné szombatra, az alig játékban levő Geri meg megkapná a teljes meccsterhelést, mielőtt megint elteszi a padra fél évre ez a szerencsétlen), ha a valami fanatizátorkirály szupertréner ülne a padon, az se tudott volna innen már mit tenni, egyszerűen elment a hajó, mit mondasz egy csapatnak, ha négyet kéne verni itthon 35 perc alatt, és láthatóan ma meg nem megy a kapuralövés?

Szóval, ennyi, elment a hajó, és még így se tudtam szidni senkit (nem is akartam, szeretem ezt a csapatot), nem tudtam mérgelődni a látottakon, a következő 30 perces nihilen, mert éreztem, hogy most kivételesen a srácok jobban szenvednek odalenn, mint mi a lelátón, hogy nagyon akarták volna a továbbjutást, de, hogy a régi keddi focijainkat idézzem a legendás nevű “Fekete Ló” csapattal az ELTE bajnokságban, két “pöcs góllal” sikerült offolni minden esélyt.

A végét nem bírtam cérnával, mikor az agyhalott spori felmutattatta az asszisztensével a 6 perc hosszabbítást (mi a brókerért ilyenkor, öreg?), a meccs alatt szépen bedurranó torkomtól megposszanva, és a látottaktól elkeseredve hazaindultam a lefújás előtt, a hármas sípszót már a klubház előtt hallottam, de azt is, hogy a Kanyar Lanzázik, és Rossizik, és megy a taps, nem volt egy füttyszó se, bakker, és ez most így volt jól.

Erről most ennyit, szombaton meg meglátjuk.

CSAK a KISPEST!

Ui.: Gera és Kleinheisler amit művelnek a magyar pályákon, az gyomorforgató. A kis tukkót még valahol megértem, ő fejben ennyi, de a nagy idol Szotyi, ahogy manipulálja a játékvezetőt folyamatosan… nem kéne…nem kéne.

Ui2.: Jó volt Boti és és Geri is, nem mintha számítana, hogy leírom, hisz más szempontok döntenek.