A tegnapi délutánra nincsenek szavak.
Valamit mégis kéne írnom, úgyhogy a hajtás után próbálkozom.
Nem vádolhat senki azzal, hogy nem tettem meg mindent a magam részéről a győzelemért. Hiába unszolt Ábel és Gyuri, hogy menjek én is a vonattal, fájó szívvel beáldoztam a vidámnak ígérkező közös út lehetőségét. Emlékezhetünk ugyanis: 2014-ben váratlan győzelmet arattunk a Debrecen stadion- és bajnokavatóján: rendes futballbabonás arczként így pontosan tudtam, hogy mindent ugyanúgy kell csinálnom, mint aznap. Mondjuk most nem volt csüt-péntek időtávon munkahelyi konfrészvétel Hajdúszoboszlón, ahova Öcs és Apu utánam jőve az átfürdőzött szombat után utazzon át velem a cívisvárosba, de annyit megtehettünk, hogy korán reggel elindultunk a fürdővárosba, ugyanúgy megfürdőztünk Apu lenti törzsfürdőjében, ugyanabban az étteremben megebédeltünk, ugyanúgy átvezettem Debrecenbe, ugyanoda parkoltunk le, ugyanazon a kihaltabb betonúton mentünk be a vendégszektorhoz a fő bevezető rész helyett, hát így. Egyedül a mez volt más rajtunk, a Kingecskének készített egyenpólóban feszítettünk családilag, ahogy Csakblog képviselőink a vonaton is, leszámítva persze a héten leglelkesebb Fanta urat, aki örök különutasként elfelejtett elmenni a megrendelt pólójáért Old Babar úrhoz. Nem is Fanta úr lenne, ha nem így történt volna, hihi.
A stadi felé tartva közben 2-3 „szevasztok Csakblog” kiáltás is harsan, illedelmesen integetünk vissza Tesóval, úgy látszik, végül csak én is kilépek az ismeretlenség homályából. A Loki arénája felé tartva aznap először ráz ki a hideg: benn megdörren a CSAK-A-KISPEST. Mi még csak 50 méterre vagyunk a stadkától, de már innen is olyan hangja van a tábornak, hogy remeg a gerinc. Sietünk is föl a szektorba…
Odafenn csodálatos képek sora. Évek óta nem látott szurker arcok mászkálnak a büfé-WC-ülőhelyek pozíció-szentháromság között, mindenki itt van, aki számít. Ábel már a saját magának és Fantának tartalékolt söröket szállítja a kioszkból, Gyuri egy ciderrel folytja le az út izgalmait, Apu a Korzós beszélgetőpartnereit üdvözölgeti, „drapit hoztad amúgy?” –kérdezem Ábelt, aki már mutatja is, hogy ott lóg fenn a többi sztenderd molinó között a „Célunk csak egy van” is.
Aztán lassanként mi is keresünk egy üresebb helyet a széksorok közt (15 percig tart… rohadt sokan vagyunk), amit megszállva megmarkoljuk a korlátot, és kezdődhet az újabb gyomorgörcs. Mondjuk Ábelnél nem, a letülkölt nyugtató sörampullák hatására Loctite harsányan közli, hogy „Ati, ne parázz, itt ma simán nyerünk, sima 3:1, ez egy ilyen idény, nem érted?”. Nem tudok értelmes választ adni neki, csak nő a gombóc odalenn, de a mellénk lecsorgó Hantára nézve látszik: nem vagyok egyedül. A blogkollega sápadtsága is visszatért ugyanis, és szótlanul markolássza hol a korlátot, hol a sörét. Mi lesz itt… Hogy bírjuk ki ezt a 90 percet? A kezdőt nézve szomorú hír, hogy Zsótér kidőlt sérüléssel, helyén a múltkor az MTK ellen az utolsó gólt kiharcoló Koszta kezd. Ekkor még nem sejtjük, hogy ez a kulcsmomentum.
És elkezdődik a csoda. 4. perc, első támadásunk, Koszta kapja baloldalt, betör a büntetőterületre, egy csel, felnéz, és bakker, belövi a hosszúba! GÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!! Milyen kezdés ez? Ábel és Öcsém egyszerre szakadnak rám, az egész vendégszektor üvölt, egykispestigól-CSAKAKISPEST-Koszta beb*szta hangvulkán, „Ati, látod, mondtam, hogy nem lesz gooooooond”-ordítja Ábel, és merjem elhinni?
Hihetetlen percek. Vendégben uralunk. Ez a Honvédom? Ez a csapatom idén? Nem tudom elhinni. Hogy észhez térjek, ahhoz egy butaság járul hozzá. A Debrecent kezdeti ocsúdásából Holender rossz ütemű odarúgása ébreszti percek múlva, tizenegyes. Sajnos jogos, szegény Filip elkésett. Holman teszi le. „Fogd ki Dávid…” villan át a kívánság a fejem, majd hirtelen a megérzés, „ki fogja fogni!!!!”. Holman igazi idei DVSC idény-fejjel áll oda a labda mögé és rúgja a bal alsó felé, Gróf vetődik és -… kiüti!!! Kapusunk extázisban ordítva spannolja magát, míg a többiek ölelgetik, majd a következő 2 szögletet is kiüti, végre, a kijövetelekkel hadilábon álló Gróf, nem hiszem el, Ábel elcsukló hangon Gráúúúúúf, Gráúúúúúúf-ozik mellettem, ahogy az egész szektor is.
Újabb negyed óra, vagy 20 perc megy el, megnyugszunk, a védekezésünk magabiztos lesz, olyan labdakihozatalokat tolunk a saját tizenhatos előtt, ami a nagy kedvenc Atletimnek is becsületére válna, véresre tapsolom a tenyerem, de nem vagyok ezzel egymagam. Nagy Geri óriásit segít hátul, Boti úgy szereli a debreceni afro támadót, hogy felvehetné a magyar punkbanda “Fegyelmező részleg” nevét. Aztán az egyik labdakihozatal feljebb jut a kelleténél. Koszta szerzi meg középpályán, higgadtan visszavesz a tempóból, majd Eppel elé teszi a ziccer passzt, csatárunk egyedül nyargal a kapu felé és beveri a másodikat, GÓÓÓÓÓÓÓL bazmeg, mi van itt, „Most már elhiszed, Ati???”- sikítja Ábel, a szokott visszafogottságát pedig ezúttal pettyes hasitasijába rejtő Hanta úr pedig nagy örömében lelök a székről, amin állok, totális káosz!!!!
Pár perc múlva már ez is zárójelbe kerül. Újból trademarkos támadást vezetünk, ezúttal tizi ellenére ma is nagyot menő Holender húzza meg a szélt, beadása után Koszta varázsolhat megint belül, és lövi be a harmadikat, G Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó L, mit művelünk mi, te jószagú Bohócliga??? Egymás nyakában vagyunk a többiekkel, egymás nyakában mindenki. És majdnem még ez is fokozható, Eppel újabb kiugratást kap, de előbb a kapusba lövi, majd a kipattanót fölé, kicsit megnyugodtunk, és bár a Debrecen padlóin, a régi reflexek miatt rossz érzés kap el. Sajnos nem alaptalanul!
A szünetben Ábel és Hanta is egyetért: nem lehet, hogy innen ne legyen meg. És nem csak a meccs, JÉZUSOM. Hanta már a Kökire invitál éjfélkor fiesztára, de sajnos addig a Fideszoton is játszik még az enervált Fradival. Mindegy, vissza ránk.
A második félidő visszafogottabban indul mindkét részről, aztán a Debrecen Tőzsér „tíz fordulónként elsülök” Dániel szabadrúgásával 3:1-re szépít, a fene essen ebbe az akaratgyenge pontrúgáshuszárba, hogy mindig akkor villanjon, amikor már senki sem kéri. A váratlan Loksi gól jól belerondít a terveinkbe: a gól előtt már eldöntött csereként Lanzát Hidi váltja. Ez egyfelől okos húzás, hiszen 3 ide és Lanza sárgás, úgyhogy ne kockáztassunk. A félsérült, játékon kívüli Patya viszont most nem tűnik jó ötletnek: indiszponáltan, tompán kezd a cséká, és ez pont elég a rögtön ezt követő Gazdag-Vaszke csere miatt kissé megbolyduló középpályánk és a King lesérülésével (Lovresz váltja) megkavarodó védelmünk okán egy újabb zavarhoz, amit a „kurva-drága-de-gólt-sose-szerző-szupercsatár” Szuk Dzsung Akár-Ki ki is használ, 3:2. „Ne parázz Atti” Ábel döbbenten néz mellettem ki a fejéből, én meg mindjárt rosszul leszek most is, ahogy ezt írom. Kegyetlen percek. Minden rossz emlékünk egyszerre jön elő. Hanta szinte imádkozik mellettem, én a Honvédcímert markolászom a szívem fölött és rimánkodok,hogy a csapat, meg a ketyegőm bírja még. Mindkettő necces.
Kell is vagy 10 minuta, míg kilábalunk. Hidi végre kezd kissé felpörögni, most már legalább megtart labdákat. Holender sokat vállal baloldalt hátul, Boti meg sokadik posztján küzd nagyot King helyére kitolva. Kamber nagyokat ment középen, és előre is próbál törni néha. Marci viszont egyre fáradtabb elöl, Vaszke pedig iszonyat játékon kívül, nem értik meg egymást Eppellel a körömpasszoknál, egy ziccer kiugratást meg úgy tököl el a szegény Dusan, mint én a csüti focikon, amikor valaki viccből rám ordít hátulról. Jajj.
Aki még tartja a lelket a csapatban, az Nagy Geri. A Hidi sérülése óta végre lehetőséget kapó srác az utóbbi fordulókban szépen felvette a régi Nagy Geri ritmust és ma is rommá oltja a cívis középpályát, mindenhol zavarog a Loki támadásoknál, az első félidőt végig a védelembe hátrasegítve töltötte mélyen, most meg egyre többet jön előre, mert kell a válasz a Loki feltámadásra. És amikor Eppel már lépni nem tud, amikor mindent rontunk elöl, akkor egy remek kényszerítő jobb oldalon, Koszta vagy Hidi nyomja ki Gerinek az elérhetetlen labdát, de Gerike befutja és BAZMEG HOGY AD KÖZÉPRE EZ A GYEREK, hát pont Eppel Marci fejére rajzolja, aki tök egyedül bólinthat, és GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!! Szedd ki, Verpecz, itt már én is artikulátlanul üvöltök, asszem még egy kis könnycsepp is hízott a szemem sarkában, nézzen hülyénk minden olvasó, teszek rá….
Nyolcvanharmadik perc, innen már meg kell legyen… és nincs vége, nincs vége, időhúzó szögletet tolunk, amit utálok, erre csak visszapöckölik Kosztának a többiek az alapvonalnál üresbe, ő meg beindul a büntetőterületre, egy csel, Brkovics elszáll, két csel, Szatmári elszáll, három csel, viszlát Ferenczi, lődd már el!!!-ordítják mögöttem 1000-ren, de Márk még egyet húz, Verpecz kivetődik, de minek, Koszta ütemkivárással beteszi a rövidbe, ÖT KISPESTI G Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó L, gurgulázó hangrobbanás, kész, a bíró le is fújja, pályán az egész kispad, egy kupacban mindenki, majd az egész csapat már a Tábor előtt, KÜZD-JE-TEK-A BAJNO-KICÍ-MÉRT , pacsizás, etc. Mi is leosonunk kivételesen kerítéshez, Kingecske ajándékpólójával, ám a csöppnyi Uralkodó sérülése miatti bánatában csak hátul busong, majd az öltözőbe poroszkál. Így a civilben lelkesen az eseményeket fotózgató Villám Bazsinak adjuk a kis csomagot, aki híven ígéri, hogy eljuttatja azt a mélynövésű címzettnek. A bizonyítékok szerint ez sikerült is – ha a címképet jobban megnézitek, a LEGKISEBB KIRÁLY bizony már úgy tolja a szelfiket az új pólójában, mintha nem lenne holnap.
Kiengedésig még percekig beszélgetünk a Stadion előterében a rendőrgyűrűben, kósza hajráfradik szállnak, Doki barátom telefonon jelent, hogy Böde lesérült bemelegítéskor, aj-jajj. Izgatottan taglaljuk az esélyeket, közben újabb egy-két hajrá Csakblog kiáltás száll felénk, nem akarok szentimentáliskodni, de azért ez jó érzés, valszeg az ilyenek miatt is csináljuk még Hantával, pedig már hányszor elfogyott az erő. Kapuk azonban nyílnak, irány haza, a kocsi felé, a többiek a vonathoz, „Kökin éjfélkor”- optimistul Hanta, és egy pillanatra már én is elhiszem.
Kár volt. Nekünk semmit nem adnak ingyen. Hazafele a kocsiban Doki online közvetítése mellett reménykedünk végig 20 percet, amíg vezet a Fratyi, aztán beindul a magabiztos Vidi henger, félidőben 3:1, a vége 4, a cserecsatáruk is ver egyet. Ennyit az idény előtt nagy bajnokesélyes Fradiról. Egy hétig drukkoltam nekik, ennyit sem érdemeltek sajnos Dollék. A zöldek tartalék jobbhátvédje remélem továbbra is érzi a nívókülönbséget a két klub között, érdemes volt váltani.
Akik viszont mindent megérdemelnének, az az idei csapatunk. Komolyan mondom, ez a gárda a legszerethetőbb Kispestem az 1990-91-es óta, bármi is lesz a vége. Ezek a srácok, és velük mi, a 25 éve hóban-fagyban kitartó drukkerek is nagyon megérdemelnék a csodát, pontosabban annak megkoronázását. Ezért is lehet kegyetlen a Sors jövő héten. Sajnos a Vidi is nagyon egyben van, nagyon jó kerettel. Kérdés, a pénz és a kispadhossz, vagy a szív dönt. Előbbi sokszor, utóbbi kegyetlenül ritkán szokott. Meglátjuk. De az biztos: egy hét múlva ilyenkor a Bozsikban 6000 kispesti fog zokogni, ilyen vagy olyan indokból. Csak remélni tudom, hogy a szebb forgatókönyv miatt. De ilyen kegyetlen szkriptet írni, hát ilyet megrendelésre se lehet.
A gyomorgörcsös és egyben csodálatos tavasz utolsó hete indul…
Én pedig továbbra is elmondhatatlanul BÜSZKE VAGYOK, HOGY KISPEST SZURKOLÓ LEHETEK.