Tegnap Öcsém vittem autóval a városban valahova, mikor meséli, hogy pénteken és tegnap is járt a Bozsiknál, ég és föld hangulatban: egy nappal meccs előtt látta edzeni a csapatot, és a gyomra össze volt szorulva – tegnap pedig már kihalt a Bozsik, és a gyerekkori nyári szünetek nyugalma borult rá (a stadionra is és Tesóra is), mint gyerekkorunkban. Mikor ezt mesélte, a Soroksáira kikanyarodva velünk szemben épp elvánszorgott egy tehervonat, én pedig rápillantva azt éreztem: viszik el a vagonok a tavaszunk emlékét. Azazhogy az emlékét azt pont nem: az örökre megmarad!
Nézek ki a most épp szürke Millenárisra meg a koszladó Kisstadionra az ablakból, és a borús időt is verőfényes napnak látom. A meló nem lett kevesebb múlt hét óta, de úgy száguldok vele, mint King a 60. percben szombaton a jobboldalon. Elképesztő napok ezek – nem akarom hogy végük legyen.
Vasárnap a posztok megírása után átbicóztam Tesómékhoz, és ajtónyitáskor “Bajnok úr, jöhetek?” “Fáradjon be Bajnok úr!” modoroskodással köszöntöttük egymást. Totó telefonon jelentkezett szülinapi üdvözlésre, és hogy kiszállna délután Wekerlére, mert ezt meg kell beszélni. Úgyhogy nyomtunk hármasban egy polgári fagyizást a Kóson. A napsütés 1993 óta nem simogatta ÍGY a (persze Honvéd mezes) mellkasom. Bajnokok vagyunk: bajnok a KISPEST. Bajnok. Fura ízlelgetni ezt a szót, én már alig emlékeztem, hogy milyen.
Este Gurigáztunk egy levezetőt a Csakblog-srácokkal, ott csodálkoztam el először magamban néhányunkon: volt, aki csak ült, nézve ki a fejéből, és már a jövőtől félt nihilt sejtve. Tegnap kicsit komment-olvastam itt, meg Hanta másik lapjánál, hát, azt a hervadást, komolyan, a legrosszabb RW napjaimon (se) vagyok képes erre a fokozatra. Ezeken gondolkoztam, és míg meg is értem a csapatot féltő hangokat (én kb 1996 óta féltem a csapatot meg a jövőt, és nem bízok semmiben), de most nem akarok hallani róluk.
Fura ez a Faterom utáni legpesszimistább Kispestdrukker szájából, igaz?
Pedig komolyan gondolom.
Örüljünk már egy kicsit. A legderűlátóbb szcenáriók szerint is, hm… hogy is fogalmazzak, hát kétséges az esélye annak, hogy hasonló fieszták sorát éljük meg a Bozsikban, vagy az-egyszer-valamikor-elkészülő-de hiszem-ha-látom Új Fantom Stadionban. Igen, mindjárt itt a BL, ki tudja milyen kerettel. Igen, a holland tréner pedigréje legalábbis kétesélyes. Igen, lehet, hogy az lesz velünk, mint az MTK-val, meg az egyszeri francia bajnokcsapatokkal (Nantes, Auxerre, Metz), bajnokság, aztán kiesés(veszély)…
És, bocsánat, de nem lesz.rom?
Szombaton lettünk bajnokok.
BAJNOKOK!!!
Magyar bajnoki aranyérmesek! Historikus erősségű ellenszélben, nemhogy lejtő, de egyenesen 90º -os financiális viszonyok között, saját nevelésekre építve, az utóbbi 25 év legkedvelhetőbb keretével. Mondjak meredeket? Mondok! Nekem ez a csapat benn van a TOP5-ömben, az örök No1 1990-91-es Bp.Honvéd, az 1996-os Juve, a 2001-es Bayern és a 2014-es Atleti mellett! Bármilyen bornírt is az összehasonlítás. A szívemben ott vannak!
A sok Rouani, Alfi Lacalle, Adewunmi, Bottone, Job-szerű keretek után a
Gróf – King, Baráth, Kamber, Bobál (Lovrics), Holender – Hidi (Nagy Geri), Gazdag (Vaszke), Koszta (Zsótér) – Eppel, Lanza
sorra mindig emlékezni fogunk. Ki hitte volna ezt egy Hemy-érás csapatra 3-4 éve?
Mindig elszorul majd a torkom, ha felidézem ezt az idényt, főleg az őszvéget és a tavaszt! A Vasas és Mező elleni hazaikat! Az MTK-s tavaszi szezonkezdést! Marci finálés gólját a Debrecen ellen itthon! Zsótérét Újpesten! A Fradi elleni hősies 2:1-et itthon, amivel visszajöttünk a gödörből! Eppel gólját Szombathelyen, amikor belül először elkezdett motoszkálni bennem a kurva nagy pesszimizmusom álcája alatt a szívem leghátsó sarkában, hogy “Úristen, meglehet(ne)? Áhh, úgyse… Vagy mégis…? Áhh…” A Diók elleni szomorú vereségre, majd otthon a gyors javításra! A Vasas elleni, Barba Negrában a bárpultnál végigizgult és szomorkodott meccsre, amikor azt hittem, elment, és a Vasas lesz a bajnok.
Aztán a hihetetlen fináléra!
Lanza-Gyirmót 1:0, és rohanok vissza az önkéntes száműzetésemből a többiekhez. Gála Mezkövesden, Lanza, Bobál!!!!! Koszta vs MTK, pulzus az egekben. Debrecen – életem Honvéd-túrája. És aztán Lanza-King-Eppel, extázis. És a végigsírt utolsó 3 perc.
MI VOLT EZ, EMBEREK? Azt hiszem “A” Honvéd-idényem, evör.
És akkor ezek után 1-2 nappal szomorkodjunk? Szomorkodtunk eleget 24 éven át (mínusz 1-2 pár hónapos fellángolás). Idegeskedünk a nihilen majd most is, ősztől.
De én most még nem. Pedig nekem kéne a legjobban, a hülye idegeskedős ecetmanus természetemmel, de nem tudok – most is fülig érő szájjal visszafordulok a munka felé, amiből lehet, hogy ma is elképesztő a mennyiség, de csak ránézek a Honvédos bögrémre az asztalon, és már úgy pattog a billentyűzet a kezem alatt, mint a szefós Lazovics a füvön, mikor elgurult a gyógyszere.
BAJNOKOK VAGYUNK. Ugye, hogy meg lehet szokni az ízét? :)