Mastodon

Napikispest 2017.08.04.

  • bíróküldés // Iványi fúj a Felcsút ellen.
    • az egyetlen Felcsút elleni vereségünket is ő vitte 2016 tavaszán.
    • ez lesz a 2007-es debütálása óta a 27. meccse velünk, és a mérlegünk 11 győzelem, 6 döntetlen, 9 verség.
    • a 26 meccse között találjuk nem csak a felcsúti vereséget, de a tavalyi mezőkövesdi zakót (1-3), a dunaújvárosi (Muflon gólját nem megadó) 0-0-t, Martínez újpesti mesterhármasát (4-2), a Kaposvár elleni 5-3-at, szóval van bőven minden fajtából.
  • új akadémia // nem csak építkeznek, hanem gőzerővel építkeznek, hogy februárra kész legyen a Dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum fantázianévvel illetett új Magyar Futball Akadémia. Éjszaka is! (via 444)
    • mellékesen nagyon együtt tudok érezni a zajterhelésben érintett lakókkal. környékünkön hetek óta fut egy parkoló-újraaszfaltozási projekt, aminek keretében minden reggel 7:20 és 7:50 között betont törnek vagy az ablakom alatt, vagy kicsit távolabb, de ugyanolyan hangosan. később egy percet sem, mindig és kizárólag csak hajnalban, pedig az önkormányzattal egy korábbi, szintén komoly zajjal járó bontás keretében ledumáltuk, hogy legalább a saját rendeletét be kéne tartania, és 8 óra előtt nem felemelni az egekbe a decibelt, ha az nem fontos, és én úgy gondolom, egy parkoló újraaszfaltozása nem tartozik ebbe a kategóriába. (nagyon zárójelbe, mert tényleg semmi köze a Kispesthez: kikértem közadatban, hogy mégis mi a retkes f***ért kell ilyen rohamtempóban, hajnalban betont törve felújítani egy nagyjából negyven éves, de egyáltalán nem elhasználódott parkolót? valami mutyit szagolok így választási év előtt)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||