Mastodon

Egyszer leírtam Felcsút helyett, hogy Puskás Akadémia, de szerencsére szóltak

Miután a szokásos köreimet futottam kedden reggel a pelenka-babakocsi-bölcsi szentháromság tengelye mentén, belül is ugyanaz a végtelenített lemez ment a fejemben, mint ahogy a fáradt reggeleken szokott. Melyik podcastet hallgassam a bölcsi és a munkahelyem között, miért nincsenek jó podcastek, milyen jó lenne egy olyan applikáció, ami felolvassa a cikkeket, akár magyarul is, ha már nincsenek jó podcastek magyarul, szóval semmi érdekes, kerestem a lökést, hogy induljon a nap. Aztán percekig álltam a bölcsi előtt a blog új bejegyzését olvasva, amikor is rájöttem, hogy a Csakblog egyszerűen az egyetlen számomra értékelhető forrása a Honvédnak.

– egyrészt mert kifejezetten szeretem a focistatisztikákat
– másrészt egyáltalán nem érdekel, hogy mit mondanak a focisták, meg az edzők a fociról, mert egyszerűen egyáltalán nem mondanak semmit, közben ezt kéne olvasni kábé mindenhol, mint meccsértékelés. Mindent megteszünk a sikerért, a fiúk beleadtak 110 százalékot, hülye bíró, hányok, Futács Márkó is megmondta, a hónap egyetlen értékelhető mainstream focis újságcikkében:

És ezt a cikket most biztosan úgy fogják emlegetni, hogy a Futács milyen jól megmondta, meg milyen értelmes a Futács, és még igaz is lesz nagyjából, pedig a cikk lényege, egy mondatban összefoglalható, nem azt kell szajkózni egy focistának, hogy hajtson, hanem azt kell neki megmondani, mit kezdjen azzal a 22 órával a napban, amikor nem az a feladata, hogy hajtson.

– Ezentúl szeretem azt is, amikor a számomra fontos dolgokról színvonalasan olvashatok, ebben a S.Z.A.K.M.A. teljes homályban van és javaslom, hogy vegyük észre, hogy a fenti cikket nem sportújságíró írta.

Aztán ezeket a pontokat, ha nem is így, hanem 2000 karakterrel rövidebben, de megírtam cseten a Hantának, aki természetesen rávett, hogy írjak egy posztot, és hát igazából különösebben nem kellett rávenni, mert eléggé volt kedvem most idetartozni kicsit megint.

Szóval ott tartottunk, hogy
Egyszer leírtam Felcsút helyett, hogy Puskás Akadémia, de szerencsére szóltak,

és cikinél is cikibbnek éreztem magam, Hanta szólt, vagy neki szóltak, hogy nézd már ezt a hülyét, ő meg csak nekem, haverságból, nem tudom, szóval én, aki rajta tartottam a rohadt magyar futball ütőerén az ujjam, átláttam az összes szitán, még azt is tudtam, hogy kamu a Celladam pedig csak 16 éves voltam, jaj, szegény Fradi, és ekéztem ahol csak tudtam a halálcsillagot, egyszerűen nem vettem komolyan, hogy ezek az arcok frankón ellopták a Puskás nevet. Igaz mentségemre szóljon, hogy nem szoktam azon agyalni, hogy értelmetlen dolgok következményeivel bajlódjak.

Mert az értelmetlen dolgok maguktól eltűnnek, ezért értelmetlenek. A Puskás Akadémia ezért el is fog tűnni, ez a dolgok természetes evolúciója.

Amikor elkezdtem rájuk halálcsillagként hivatkozni még abszolút nem volt egyértelmű, hogy ez lesz. Prosser Dani, Pintér Ati, szezononként teljes csapatcsere, még a kanyarba se voltak, még csak ott tartottak, hogy két nap alatt le tudták igazolni az érzéki tekintetű Lencse Lacit meg a nyúlszájú Czvitkovicsot is,

mert akkor még volt látszat a magyar futballban, még voltak fiatalok abban a csapatban, még akár nagyjából elképzelhetőnek is tűnt, hogy ezek tényleg mint nevelőegyesület akarnak létezni, csak igazolnak pár húzóembert.

Igazából a Honvéd is ezt csinálja, igazol komoly focistákat, de közben mindenki számára egyértelműen nevelőegyesület. Láthatóan ezt nem olyan nehéz megcsinálni.

Ehelyett a Felcsút maga lett a post truth kamu, ez a felháborító, aljas, szürreális becsületsértés, amit elkövetett nem tudom ki a magyar futball lelke ellen, mert lehet, hogy ma nincs futballunk, mert tényleg nincs sok, de Puskás soha az életében nem járt Felcsúton, és ha az öreg még az eszénél lett volna, amikor nem tudom, hogy ki, nem tudom mit aláíratott vele a jogokról, meg a névhasználatról, meg a mit értek én hozzá, hogy miről, amitől ez az egész a nem tudom melyik bekokainozott jogászbálon egy pillanatra is legitimnek tűnhet,

szóval ha Öcsi bácsi megtudta volna, hogy az a terv, hogy futballiskola lesz róla elnevezve Felcsúton, de úgy hogy közben azt suggalják, hogy ez Puskás életútjából egyértelműen következő döntés lenne, majd a mestertervet úgy járatják csúcsra, hogy az iskolában nem tanítanak, akkor Öcsi bácsi biztos megmondta volna nekik, hogy elmentek ti a jó büdös ..csába.

Ebben a mindent szabad, következmények nélküli közegbe érkezett meg Pintér Attila, akinek személyisége tökéletesen passzol Felcsútra, sötét fasz a templomban, a közeg pedig annyira remek szó, és annyi mindent leír a magyar futballról, bármit is jelentsen.

Pintér az egyik ok egyébként, hogy behányok az edzői értékelésektől, lásd még közeg, mert az összes sablonok közül ő csak a legbutábbakat, és a legaljasabbakat szereti használni, volt már idén a csapata Barcelona csak c-vel, ez legalább minimálisan szórakoztató, de a fő témája a meg nem adott tizenegyesek és az a sok méltánytalanság, ami szegény kicsi Felcsútját úgy általában éri. Jöjjön a szezonbeli kedvencem, természetesen, ennek se volt semmi értelme, de legalább tételesen végigment rajta valaki, hogy miután az első meccsen idén 2-0-ra vertük a Felcsútot, mit mondott a Pinyő.

Szerencsére Pintér Attila csapatai egyedülálló módon tudnak többféle játékrendszerben játszani, és a tolódás, a négyes lánc, meg ez az összes nagyon jól megy nekik, ezért is lesz csodálatos, ha kimegyünk 3 (5) védővel megint, mint új játékrendszer, és nyerünk. Nekem is születésnapom van szombaton, nem csak a blognak, ezt igazán figyelembe vehetné a jó holland, ha már helyenként teljesen vaknak tűnik ehhez az egészhez.

———————–

Most megnéztem a transfermarkton, hogy mi a Felcsút várható kezdőcsapata, és teljesen sokkolt, hogy Vanczák a vércse Vili is ott játszik már.

Mi lesz a következő, a kenyér?

(címlapkép: futballsznob.blog.hu)