Mastodon

Erősen indul Supinnyó harmadik kispesti edzősége

Supka Attila ügyében bírósághoz fordult a Szeged 2011-Grosics Akadémia

A Szeged 2011-Grosics Akadémia labdarúgóklub eljárást kezdeményezett Supka Attila ellen a területileg illetékes közigazgatási és munkaügyi bíróságnál, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságánál.

A másodosztályú labdarúgócsapat honlapjának szerdai közleménye szerint azért nyújtottak be keresetet Supka ellen, mert a szakember a jogszabályokkal ellentétes módon mondta fel munkaviszonyát.

Az 55 éves tréner az őszi szezon végén, december 10-én lett a bajnoki címvédő Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője, miután Kispesten menesztették Erik van der Meert, Supka pedig lemondott a Szeged 2011 vezetőedzői posztjáról. (via MTI, 14:30)

Előre látom, hogy ebből egy remek kis móka is kikerekedhet. Pár napja Supka még a következőt nyilatkozta az Origónak:

Szegeden azt sem szerették volna, hogy a Honvédhoz jöjjek. Aztán – ha nehezen is – de megállapodtunk a szegediekkel.  Nekem sem volt könnyű, mert az ősszel nem tudtuk elérni az általunk kitűzött célt. Szerencsére megértették, hogy van olyan helyzet, amikor az ember nem mondhat nemet. A Honvéd hívása ilyen volt.


update //

[16:38] a Honvéd a Csakfocinak ennyit mondott az ügyről:

“A Budapest Honvéd FC véleménye szerint Supka Attila törvényes keretek között fejezte be a működését Szegeden és ezt a bíróság is így fogja megállapítani.”

[19:21] egy közlemény jelent meg a honvedfc.hu-n:

Tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy a médiában a mai napon megjelent Szeged 2011-Supka Attila ügy nem érinti Supka Attila vezetőedzői munkavállalását a Budapest Honvédnál.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||