Valami egészen elképesztő precizitással vagyok képes lerobbanni az időjárási átmenetek időszakára. Ha az őszből lesz tél, vagyis inkább télszerű; vagy a télből tavasz, akkor jön Takony Tamás és indián haverja, Kaparó Torok. Télen sosem, ha hideg van, szél van, hó van, bármi van, mindig és kizárólag csak az átmenetek időszakában. Pár hete is majdnem, de akkor végül meggondolta magát a tavasz, és mégsem lett. Ahogy én sem.
És akkor ennyit a nyafogásról. Főztem leveskét, vettem be Aspirint, vitamin, zöldség, büfikóla, pihenés, ilyesmik. Meccs lesz, tehát kötelesség magammal szemben, hogy rendben legyek a kezdésre, illetve a megbeszélt időpontra, mert találkozunk, és akkor úgyis sör, a szövődményekkel pedig majd foglalkozom kedden, a Videotonra készülve.
Még mielőtt sajnálni kezdenétek (előre is köszi), el kell mondjam, hogy nem volt véletlen a nyitásként feldobott két bekezdés. Egyrészt baromira rossz a közérzetem, ami ugye normális, mert takonnyal és nyomással tele a fejem, idegesít ha hozzám szólnak, ha beragad a tttttttttttt betű, ha kék az ég, Felcsút, szóval minden. Másrészt
van ez az elharapózás (elharapódzás) a mindenféle idézőjelnyit kispesti idézőjelzár csoportokban, felületeken, ahol sűrű egymás kispestiségét megkérdőjelező válaszcunamik kíséretében az a topik, hogy szarasupka, szaraminden, kiesés ellen megyünk, hemitakarodj.
Negatív Jóska kiteszi hangosan, Fröcsögő Pál zagyva magyarsággal, hogy ha valaki megkérdezné, mire fel? rögtön jöjjön, az oda van írva, megmondtam, mi nem érthető benne? Mondom én:
a nagy büdös semmi. Annyi, vagy annyi se, mert hirtelen nem tudom a Nagy Büdös Semmi mértékegységét.
Egészen elképesztő, hogy amikor kimész a stadionba, állsz a korzón, állsz a vendégben, állsz egy kocsma előtt, beszélgetsz bárkivel, vagy csak hallasz beszélgetni bárkit, a meccs epszilon sugarú távolságában (mind térben, mind időben) mindenki bizakodó, és jellemző, hogy más arcukat egyébként sem ismered.
Igen, Délczeg szar, Ivancsics puhos és lusta, Job nyugdíjas, Mancini minekvolt, Kosút minekvan, persze, mennek az alapszövegek, mert tökéletes soha semmi sem lehet Kovács Kálmi második eljövetele óta, valami kapaszkodó kell a szurkolónak, hogy okosabb még Supkánál is, nemhogy egy ötödikesnél. Ott van az egész hetünk, köszönjük ezt a pár órát, amíg levezethetjük a felgyülemlett feszültséget. Ilyenkor megy minden, a végére lehet, elpattanunk, de kár tagadni, a futballnak van egy ilyen mellékfeladata is.
Eközben nem otthon ülünk a fotelünkben és toljuk ki az internetre az okosságokat.
Tényleg, egyszerűen kezd elegem lenni az úgynevezett (ún.) internetes közösségekből. Közösség a nagy büdös (internetül írva: bűdős) lfszt. Egy hatalmas lavór, amit boldogan és kritika nélkül lehet köpőcsészének használni, és az sem érdekel senkit, hogy elolvassa a hatalmas táblát, ami a lavórra per mellé van kitéve: meghívó egy balneológiai konferenciára.
Teljesen mindegy mi a téma, a lényeg, hogy van hova bökni, van hova kattintani, hogy aztán jöjjön a billentyűzet, mi pedig megmondhassuk. Hemitakarodj! Fiatalokatacsapatba! Kiveljátszunkma? Holleszameccs?
Kibaszott nyomasztó az egész, tényleg elveszik a kedvem a világ egyik legjobb találmányától – nem, nem az internettől, hanem – a párbeszédtől. Amikor kettő, vagy több ember beszélget egymással, miközben a másik nem kurvaanyád, hanem csak másik.
Esküszöm, ha nem lennének a meccsek, undorodva fordulnék el a kispestinek nevezett közeg jelentős részétől. Bevállalom, hogy az eddig hangoztatott, mindenkinek örülök, tényleg, átszakadt a gát a portugál-magyar után a körúton, mindenki lehet szurkoló, jajjdejó, szóval, hát, nem, inkább engedjük el azt, aki képtelen megérteni mit jelent szorítani egy klubért (internetül: klubbért).
Ha egyik nap ezt sikerül felböfögni, a másik nap pont a szöges ellentétét, akkor lehet némi alapja annak a kérdésnek, hogy valaha élvezte egyáltalán azt a magáról terjesztett állapotot, hogy ő márpedig vérkispestes? Nála senki jobban.
Valahol sajnálom ezeknek az embereknek az egyik részét. Az életük jelentős részét azt teszi ki, hogy ülnek az internet előtt, vadásszák a kis szövegdobozokat, ahol lehet valami szaftosat írni. A fejükben talán értelmesnek tűnik a gondolat, de ami kijön, az inkább hasonlít egy karakterhalomra, és akkor újra elővehetjük az egyik minapi posztba már bedobott végtelenmajom-tételt, annyi megkötéssel, hogy végtelen számú majom, végtelen idő alatt is nagyobb eséllyel írja meg a Shakespeare-összest, mint kedves barátunk Élete Első Értelmes és Releváns Gondolatát. Supkatkaroggy!
A másik részét viszont nem sajnálom, konkrétan nemlétezőnek tekintem, mert ők csak feltűnnek olykor-olykor, azt sem tudják mikor van bajnokság, mi történik a világban, de egy-egy okosságra mindig jók, hiszen ők még látták Puskást, Tichyt, Détárit, harminc éve, negyven éve, nem vitaképes, hagyd rájuk, neki van igaza, többet úgysem látod. Általában meg is sértődik, de ugye a tudatlanság nem bűn, hanem állapot.
De miért ez a hosszú, és a nyavalyámmal együtt dupla bevezető? Mert a Balmazújvárossal játszunk, ami
az interneteken természetesen kiesési rangadó!
Igen, idáig süllyedtünk. Olyan alapvető matematikai összefüggések, mint az, hogy három pontra van a dobogó és nyolcra a kiesés (vesztett pontokra pedig egyenesen nulla és tizenegy) nem számít, mert ez kiesési rangadó.
Sőt, az érvrendszer kikezdhetetlen: a pont nem számít, mert ő (Ő) tudja, hogy mi a futball pszichológiája (a szót ugyan nem ismeri, de feltételezem valami ilyesmire gondolhat, ha gondol egyáltalán bármire), a Honvéd most vesztes csapat, a Honvéd mindig vesztes, esélyünk sincs, majd ha jönnek a külföldiek (magyarok, fiatalok, bárki – csereszabadtosak, akár ugyanabban a gondolatmenetben is, nem csak két, egymástól eltérő időben megjelenő kinyilatkoztatásban), nincs remény, hallod, tanár, húzz már a picsába! (Iskolám az élet iskolája, adatlapomra is kiírtam!)
Tényleg menekülés a stadion.
Pontosan tudom, hogy mi lesz. Most még nyüszítek a lerobbanásomon, de ahogy közeledik az indulás, már veszem is ki az aprót a vázából, hogy legyen valami az első sörre. A többiek is befutnak, maradjunk? Belefér még egy? Vagy menjünk át a Sorompóhoz? Négytől megemlékezés Puskásnál, én ki tudom hagyni. Öcséd még nem járt a Gurigában? Megnézné? Más látványosság úgysincs a környéken, legyen.
Szia, szevasz, halihó, csááááá, rég láttalak, itthon vagy? Fel a lépcsőn, egy sör lesz, korlát.
Tudok élni.
Olyan még nem volt, és remélem nem is lesz, hogy a következő hét ne legyen nagyon messze. A meccsnap ünnep, a meccsnap kell éltesse a szurkolót. Most egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet elengedni, vagy egyáltalán nem is ismerni.
Innen nézve akár sajnálhatnám is az elengedőket, az interneten élőket, de nem teszem, mert semmi sem annyira egyenes vonalú és egyenletes gondolat itt, ahogy azt esetleg elvárná a formállogika. Sokkal inkább valamiféle haraggal vegyes gyűlölet van bennem azokkal szemben, akik mindent megtesznek azért, hogy nekünk rossz legyen, hogy elvegyék az élményünket – a meccset.
Tudom, nem kötelező használni, minek mentem oda? Hagyjuk ezt az áldozathibáztatást. Az információáramlás nem így működik. Ha nem lennék valahol rákényszerítve a használatára, eskü, simán elengedném a picsába, szegény tevém is meghalt, ez se fájna túlzottan.
Az már az én hülyeségem, hogy hiszek az edukációs tartalomban, abban, hogy lehet segíteni embertársainkon. Pedig nem vagyok egy türelmes ember. Amikor édesanyám megkér, hogy rakjam vissza ezredszerre is az elektromos seprűjébe a forgókefét, akkor már képtelen vagyok vigyorogni, néha bizony felemelem a hangom. (Hihetetlen, hogy képtelen megérteni, a pöcök a lyukba, a stabil oldalba feszítünk, a flexibilisbe pattintunk. Pedig tanárember volt.)
Persze nevezhetjük trollkodásnak is, ha néhanapján hozzászólok valamelyik végtelenül ostoba véleményhez (most már maradjunk ennél a terminológiánál), de valami szórakozásom nekem is kell legyen.
Hogy nem írtam még semmi a Balmazról?
Miért tenném? A tények már régen nem érdekesek. Az a világ elmúlt. Komment (komi) és csoportüzenet van helyette.
Egészen a kezdésig, onnantól mindez el van felejtve. A létező, mozgó, beszélő emberek a valódiak.
Na, de azért pár szót, mégis a kupa egyik elődöntőse látogat ma a Bozsikba.
Például azt, hogy mennyire menő lenne a töküres Üllőin egy Balmaz-Felcsút kupadöntő? A magyar futball Kvintesszencia Csimborasszója, a tökéletesség egy olyan ritka pillanata, ami valóban vászonra való. Talán Kerényi erre is kap majd pármilliót, hogy megfestesse.
Amúgy nem rossz ez a Balmaz, cserébe nem is jó. Tipikus Horváth Feri, tipikus elsőbálozó, tipikusan eljátszott álszerénység, de azért egy Rudolfra bármikor fussa. Teljesen kiszámíthatatlanok, idegenben például eredményesebbek, mint otthon. Persze jogosan mondhatjuk, hiszen a magas lóról nekünk szabad: amúgy minekvannak? Egy normális világban Balmazújváros csak egy város, és majd esetleg összefutunk a kupában, valamikor ősszel.
Az ilyen Balmazok nem csak, hogy nulla érzelmet váltanak ki az emberből, hanem tovább erősítik a hitet, hogy bárhol lehet futball, elég csak megfelelően közel lenni a hatalomhoz; hogy felejtsük el, a meccsek, bajnokságok a pályán dőlnek el, és bár előfordulhatnak csodák, mert velünk megtörtént, ám azt jobb, ha tudjuk, a csoda nem a rendszer normális működése, éppen ezért hívjuk csodának.
A Balmazok a jelenkor bányászcsapatai, a mindenféle vidéki Honvédok, amikből a franc se kért, és amik meg is szűntek azonnal, amint erre lehetőségük nyílt. Innen már csak egy lépés, hogy az Ady Endre, Asztalos János, Bem, Kossuth, Kun Béla, Papp József, Radnóti, Steinmetz, Szabó Lajos és Táncsics nevével fémjelzett Honvédok mintájára jöjjenek majd az egyéb Puskások. Ja, bocs, már jöttek.
Foglaljuk össze //
- Ne olvassatok semmit kritika nélkül a Kispestről az interneteken, még nálunk se, hanem gyertek ki mérkőzésre, mert az jó, és garantáltan jól fogjátok érezni magatokat. (Ha maximálisan alkalmasnak érzed magad a kritikai szemmel való olvasásra, akkor tudd, te vagy a legalkalmatlanabb!*)
- Nem látom értelmét a balmazújvárosoknak, de ettől még ugyanúgy mérkőzés, amit meg kellene nyerni, mert annak ellenére, hogy Balmazújváros, legalább a maga módján gyenge, mi pedig otthon játszunk.
- Találkozó ötkor a Bozsikban.
- Mindenkinek kívánunk jó szórakozást.
a címlapkép alapjául szolgált: Pexels / Pixabay
*_ egyszerű: ha úgy érzed száz százalékban értetted az olvasott szöveget, akkor azzal feltételezed, hogy a te agyaddal állította elő a szerző, és nem volt semmiféle egyéb, hátsó, látens, sejtetett tartalom, esetleg egy el nem mesélt történet, vagy apropó a szövegben, amiről neked fogalmad sincs. ergo a teljes megértés csak akkor következhet be, ha saját magadat olvasod vissza, és akkor se feltétlen mindig.
