Azt hiszem, tavasszal eddig ez volt a legjobb

Mezőkövesd – Bp. Honvéd 1-2

…és persze mondhatjuk, hogy nem volt magasan a bázisszint ehhez a megállapításomhoz, amivel nem is nagyon tudnék vitatkozni. Ettől persze a magam értékítéletében az állítás igaz, és emiatt nem is nagyon bánkódnék. Végre győztünk, végre  voltak gólhelyzetek, végre voltak momentumok. Meg izgalom a végén. Ez kell a jó (jobb) meccsekhez, nem?

Kövesdre régen utáltam járni, kezdődött már itt mélyrepülésünk Tállai Menougong góllal 2014 tavaszán, hiába tért vissza Lanza, gólpassza után hármat kaptunk Pinyőéktől 2016 őszén, és 2017 tavaszán a Hali elleni idegenbeli siker után épp kezdtem volna elhinni, hogy ott lehetünk a szezon végén a dobogó tetején, mikor Bódogék kövesdi albérletben futottak szét minket (0:2). Ekkoriban utáltam ‘kövesdet. Aztán jött a 2017 varázsmájusa és az ötösünk. Aztán a tavaly ősz, amikor még a penetránsan használhatatlan, osti Dark is szögelt egy fejest. Úgyhogy most nem is annyira kedvetlenül indultam lefele.

Az összeállításnál félig hallottam a kezdőnket a tré stadionhangosításban (a diszkósított Eddát persze max hangerőn tolták a matyó technikusok: szeeeee-eeeellemvilág ahol ééééélsz, a valóság utolééé-éééééér…) (valami ilyesmi verziót az igen erős mezőnyből. konkrétan elviselhetetlen volt – szerk., vh), így meglepve hallom, hogy Májer Milu nincs a cserék között. “Te, a Májerrel mi lehet, hol van?“-kérdezem Gyurit, aki rámpirít. “A kezdőben, most mondták be, mit hallgatsz Te?!” Eddát a fejemben. Aj-jajj. Szóval Májer kezd, Banó sehol, különben a várható alapcsapattal toljuk, mínusz a heti nagyinterjúnk alanya, Geri, őt most az univerzális Heffler helyettesíti. Heffler érdekes figura, meccs előtt ketten is mondták nekem, hogy minek van itt, nálam pedig a leghasznosabb téli igazolás eddig, az egyedüli, akit nem bánnék ha maradna jövőre is. Mondjuk erre is mondhatjuk, hogy lement a bázisszint igazolás téren, és ne Kosút meg Petrocselli legyen a két viszonyítási alap. Jogos. Ettől függetlenül Heffler még okés nálam.

Az első félidőt jól toljuk végig, bár az első jelenet, amire emlékszem, egy Lanza indítás a semmibe, na, ma sincs kedve játszani, szontyolodok el, de szerencsére tévedek. A 11. percben lecselezne egy matyó védőt, az kézzel kap a labda után, szabad ide. A talján élesen íveli be középmagasan a rövid kapufához, Eppel robban, gól, ez klasszikus 2016/17-es kispesti akció volt, Eppel ünnepel a többiekkel, mire Lanza odaér, elkezdi rugdosni, már megijedek, hogy hirig van, és Lanza azt hiszi, egyedül is beverte volna, de Eppel kedvesen ölelget a fejét, végül hazaérve a góóóól-ban látom majd, hogy nagy a vigyor itt is és ott is, és kamu volt a Lenzfém karate, jajj, látszik, már engem is megviselt az idei tavaszi gyengélkedésünk, és a diabolót is a falra festem.

Nagy örömünkben Rőzséék elkezdik az eppelagólkirály-oztatást a Táborban, kissé félek, mert idén már 2 vagy 3 gólt is kaptunk ilyenkor. Sajnos ki is hívjuk a focisorsot magunk ellen, a második kórus alatt Boti hoz össze szabadrúgást 17 méterre a kaputól, és a semmirekellő Tóth Bence igazolja, hogy miért tartották anno tehetségnek (Gróf meg kissé lekésik a nem is annyira szélre menő labdáról, hosszú hetek óta az első pont, aminél talál hibáztathatom a kapusunkat. Talán. A meccsen mindenesetre innentől hibátlant tolt.)

Kicsit megfog minket a gól, kezdődhet minden elölről. Unalmasabb, gyürkőzősebb percek jönnek, majd Apu hív, hogy “mi a stájsz?” . Idézném a válaszom. “Nem sok minden történik, 1:1. Vezettünk, rögvest egyenlítettek, az utóbbi percekben szenvedünk velük. Pedig nem voltunk rosszak az elején. Mert…várj, Lanza szerzett labdát, na, egyedül viszi, na….naaaa….GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!!!!!!!!!!!!“. Utána le kellett tennem, mert a kitörő hangzavarban nyilván esélytelen volt bárminemű telefon. Na de ilyen élő körkapcsolás bejelentkezést ajánlok mindenkinek, hihi!

A félidő végén megint előkerül a szekrény aljából a tavalyi bajnokcsapat. Feldobódunk a góltól, és előbb Lanza esernyőzteti meg a védőjét, majd ment Dombó és a kapufa, később Eppel tűzi meg a jobb alsó sarkot, de bravúrral leér a hazai kapus. A kipattanó fél perc múlva Májer elé kerül vissza a 16-oson belül, a srác egyből lő, épphogy a hosszú mellé. Remek jelenetek.

A második félidőre a hazaiak cserélnek, mi nem. Minek is? Kicsit visszább állva, de alapvetően folytatjuk az első félidőben látottakat, még olyan szépségekre is futja elül, mint gazdi ollózása, vagy Gróf kapuskirúgásából Lanza megindulása, aminek a végén a 16-oson belülre cselezve magát, fél-kiszorított helyzetből ível a kapufa fölé. Ha ez bemegy, az őszi félollója és a tavalyi pipagólja mellett, szerintem ezentúl a rosszalkodó matyó csöppségeket a zsákos ember helyett vele ijesztgetik majd a ‘kövesdi ovikban. Óriási volt.

A végén a hazaiak mindent egy lapra tesznek fel, az ellenünk titkos fegyver Kosztát is beküldik előre, és nagy is a nyomás. Ekkor már csak 8-10 percente sül el egy-egy kontránk, különben a Mező támad, és kap rendre szabikat a 16-osunk előtt, Boti ma nem egyet hoz össze sajnos. És sajnos Bognár spori is átmegy berzerkerbe, gondolom bekattant neki defaultból a mezünk láttán a tavalyi bajnoki döntő első félideje, amikor Honvéd-elleni szabálytalanság = sárga nekünk, általunk elkövetett fault = szabi az ellenfélnek. Amikor Lanzát úgy rúgják meg, hogy repül két métert,, majd sárgát kap könyöklésért (???) ott már én is elkezdtem húzódzkodni a vendégszektor tetején a falperemen.

A meccsnek vége, mármint a rendes játékidőnek, Bognár 8 perc ráadást jelez. Kisbogesz, aki közben beállt, szakmányban rúghatja a szabikat. Mindeközben a szektorunk előtt felsorakozik 10 éltes mezőőr, narancs szekumellényben, olyan tekinteteket szórva felénk, mint Lipcsei bratyója mellettem az Északi Kanyar felé 2010 tavaszának zárómeccsén, amikor az NB1-től búcsúzó öccsét asszem mindenféleképpen egy csodás kórussal köszöntötte a Tábor (kuncogok). De a mostani csendőr alumni alakulatot nem értem, tán a pályára rohanásunktól tart Tállai nagyúr? A kék-sárga csapat továbbra is nyom. Eleinte félek, de aztán Gróf mindent fog, “Mi lesz itt a vége Atti, szerintem meglesz” izgul mellettem Old Babar,  már én is kezdeném osztani optimizmusát, főleg, mikor az Eppelt a végére váltó Dániel mén robog el jobb szélen, lealázva védőjét az alapvonal mentén a büntetőterületen belülre tör, majd visszagurít a másik Dánielnek, Gazdinak, aki azonban estében mellédurrant. De kár! Főleg, hogy 1 perc, és újabb szabi, megint Kisbogesz, de ez tök közel van, korán örült a Laci úr, izgulok, de a Stefi gyerek mellédurrant, a mieink állnak, majd ölelkeznek, “Te ez lefújta!”-üvölti a fülembe Babar úr, huhh, vége van.

Örvendezve, de még dobogó szívvel nézem a pályán zajló prológust: Supka minden játékossal lekezel vagy ölelkezik, Lanza, Eppel egymással, mindenki mindenkivel, Kuttor csöndben az öltözőbe oson, Tóth László hegeszti fel a naphemüt a homlokára interjút adni, de előbb megvárja ezzel Supinnyót, a csapat közben nálunk, ki nem ugrál nem kispesti, a hangmassza összefolyik a két sorba, majd oldódik tovább a dél-borsodi naplementében, hát, állapítom meg magamban, még a végén megszeretem Mezőkövesdet.

Az biztos, hogy hiányolnom nem kell majd a várost: ha ilyen erővel akarják benntartani, mint a mai utolsó félórában, akkor nem kell izgulnia Tállai czukkéknak az esti töpörtyűvacsorán a mai vereség ellenére sem

Én a jövőn egy kicsit azért gondolkodhatok. Ma megint megcsillant valami a tavalyi szezon szépségeiből, és rájöttem arra, amit eddig is tudtam persze: a hangulat meg ez a csapat is nagyon fog hiányozni, ha majd szétszéled.

Egy biztos: még 5 meccsen át biztos nem teszi ezt. Úgyhogy a Debrecen ellen folytathatjuk a bronz-hadjáratot. Nyomjuk meg a végét!

címlapkép: Kimmel Photo

“Azt hiszem, tavasszal eddig ez volt a legjobb” bejegyzéshez 31 hozzászólás

  1. Szerintem Lanza az első gólnál azt remélte, hogy nem ért bele a Marci és ezt beszélték.

    1. Azért ezt a Kiss Tamást is rendesen leépítették Szombathelyen.Ősszel még rúgott 3 gólt,tavasszal eddig 1 meccsen játszott csereként 10 percet,előtte-utána még néha-néha odakerült a padra,de nem cserélték be,szinte az egész tavaszt az U19-ben tölti a srác.Ezek is inkább játszatják a Grumicsot ,aztán a kisgyerek több gólt lőtt a bajnokságban ,mint ő.Komolyan nem értem,

      1. Az lehet,csak közben meg az első csapat jó úton van a másodosztály felé.

        1. Ebben az idei NB1-ben semmit nem lehet biztosra venni,max azt,hogy vagy a Fradi vagy a Vidi lesz a bajnok.Elég néhány jól sikerült meccs és sokat lehet előre lépni,elég 3-4 rosszabb eredmény és ott lehetsz a kiesőhelyen.Balmaz-Újpest,DVTK -Kövesd,én abban se vagyok biztos,hogy a következő forduló után még mindig Balmaz-Kövesd lesz az utolsó két helyen.Az utolsó 2 fordulóban Vasas – Hali,Hali Kövesd,ha ezeken kikapnak ,ott is bajok lehetnek.

  2. Lehet, hogy a focink szar (megjegyzem és szerintem nem sokkal rosszabb, mint tavaly ilyenkor), de Supka a bajnokcsapat romjain, vagyis alig egy sorral, szinte cserék nélkül legalább elkezdte hozni a pontokat, amit érdemes díjazni. Én alapvetően egy rugalmatlan edzőnek tartottam korábban, és nagy meglepetés, hogy kezdi megszokni az 5-3-2-t, és kezdi érteni a használatát is, ahogy a csapat is kezd visszatalálni a régi reflexekre. Jó lesz ez, talán összeérünk a végére, úgyis akkor kell majd dobbantani, ha jön a Fradi és a Videoton.

    1. Pech, hogy az egyetlen hely, ahol minőségi cserénk van pont a csatársor, és ott is Lanzafame érinthetetlen. Bárcsak lenne egy Danilo szint a védelembe vagy a középpályára a padon :( (Jó, Lovric ott van, és ennyi.)

      Amúgy meg legyen türelmes, Marcinak decemberben lejár a szerződése.

      1. Ha ingyen igazolható, egy 65 meccsen 33 gólos, vagyis 50%-os mutatójú csatárként elég jók az esélyei. Nem sokan csinálták az NB I-ben hasonló mutatót az elmúlt három évben.
        Lehet, hogy nem lesz belőle spanyol vagy német élvonal, de itthon, akár ligán belül simán találhat csapatot jóval magasabb fizetésért, mint Kispesten. Szóval nem féltem a pályafutását.

        1. Valaki írta korábban ,hogy Danilonak is 1+1 éves a szerződése.Szóval még az is előfordulhat,hogy megunja banánt a kevés játék miatt és lelép nyáron,ha nem írja alá az új szerződést..

          1. Most van 3 jó csatárunk.Extrém esetben meg előfordulhat,hogy a következő bajnokságban már egyik se lesz itt.

      2. MTK?
        Ott nevelkedett, jönnek vissza, Torgelle meg nem lesz már fiatalabb…

  3. Egyem meg Kukocot: négy sárgát gyűjtött be a nyolc pályára lépésén:
    – 3. meccs, kezdő, Vasas, 21. perc, semmi extra
    – 4. meccs, kezdő, Haladás, lecserélik a 88.-ban, de a 94.-ben a padról kap lapot
    – 7. meccs, csere, Felcsút, az 57.-ben áll be, majd a 93. percben lapot kap
    – 8. meccs, csere, Mezőkövesd, a 71.-ben áll be, majd a 96. percben lapot kap
    Zseniális :)

  4. tegnap a győzelem után olyanok voltak itt a kommentek, mintha most estünk volna ki az nb2-be, szóval köszi a pozitív hangvételű bejegyzést :)

    1. xar játékkal nyerni, a legnagyobbak képessége :).
      aki meg Gazdiról azt mondja, h nem focista, az hülye a focihoz, vagy csak provokálni akar.

  5. Nem kell nézni, roluk beszélni is csak ha nagyon muszáj.
    El kell p.csazni őket. Ennyi

    1. Csakfoci.Ma.Kivancsi lennèk,mi mit kapunk,ha a Szeretö vagy Schön bemutatkozik a PL-ben vagy az Ajaxban.

    2. A Honvédos szerző,annak mutatja be a bohócot,ami.Bohócnak.

  6. Jó lenne Kosztát visszahozni a nyáron remélhetőleg kieső Mezőkövesdtől. :)

    1. Ha esetleg benne van a szerződésében, hogy nem kötelező neki az nb2-be mennie, az már egy alkupozíció…sőt ebben az esetben simán akár kölcsönbe is visszajöhetne, ahogy Zsótér is volt nálunk.

  7. Felcsúti felnőtt fociba ölt minden egyes forint, egy ócska önigazolás része, amivel az ellopott név mellé egyfajta teljesítményt, eredményt akarnak pakolni, mutatva a világ felé, hogy mekkora építkezés, futball felvirágoztatása folyik ennél a klubnál. A probléma ezzel csak annyi, hogy mindezt úgy csinálják, hogy néhány nyalonc, meg az ott focizó gyerekek szülein kívül senkit sem érdekelnek, másrészt abból a pénzből amit költöttek arra, hogy valamilyen eredményt elérhessenek, más klub már egy többszörös bajnokcsapatot csinált volna. Ez a klub addig lesz életképes, ameddig a csúti vezér a mi pénzünkből patronálja…utána az enyészeté lesz az egész klub a csapattal együtt…gondolom amíg ez bekövetkezik, addig akarnak valamit gyorsan elérni….de megggyőződésem, hogy diadalmenet nem lesz. Talán egy MK-t összehoznak, de ennél többre nem lesznek képesek, se idén, se jővőre…mert nincs szurkolótáboruk, nincsenek szurkolóik, akik a nehezebb pillanatokban átlendítsék őket a holtpontokon, akik motiválják őket, akik rajongnak értük. Az egész felcsúti foci egy kicsit Fásy Zsülikéhez hasonlít, akiből a faterja nagyon szeretne híres énekesnőt nevelni, de támogatottság, tehetség és egyediség nélkül soha nem lesz senki…hiába toltak már bele annyi pénzt, hogy abból egy rakat valódi tehetség pályafutását rendezni tudták volna. :)

  8. Parádésan gyenge és részrehajló volt a bíráskodás pedig…

  9. A játékosok pacsizása után én elmentem a stadionból. Most néztem meg az edzői nyilatkozatokat, és amikor Tóth László nyilatkozott, akkor mintha azt hallottam volna, hogy a tábor élteti Kosztát (Koszta beb.szta rigmus). Aki ott maradt tovább nálam attól kérdem, hogy jól hallottam-e? Nagyon örülnék ha ő is és Zsótér is visszajönne

    1. Pont úgy volt ahogy írtad. “Koszta bebaszta” + “gyere vissza” rigmusok mentek.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.