Mastodon

Piros-fehér, fehér, fehér szettben játszunk jövőre

Hajrá, Debrecen! Hajrá, Diósgyőr! Hajrá, Kisvárda! Hajrá, Honvéd!

Mivel már egy jó ideje kiszivárgott, talán itt is kibeszélhetjük, hogy a 2018/19-es idényben a Kispest játszik majd Honvéd-mezben, vagy a Honvéd Kispestben, esetleg a menekülő kommunistát rá lehetne még pattintani, ha már piros-fehér? Mert bizony piros-fehér lesz a hazai.

Mondjuk pont jövőre ünnepeljük a Budapesti Honvédba darálásunk 70. évfordulóját, így akár azt is hihetnénk, hogy valami tisztelgésféléről van szó, de nyugi, semmi ilyesmi nincs a háttérben. Már csak azért sem, mert a Kispest 1949 decemberében olvadt be a Honvédba, az pedig bárhogy számolom, már a következő utáni bajnokságra esik. Ahogy a KAC alapításának 110. évfordulója is.

A legfontosabb tudnivalók a 2018/19-es mezekről:

  • hazai // piros-fehér felső (Skoll), fehér nadrág, fehér sportszár
  • váltó // fekete felső, oldalt piros betéttel, fekete nadrág, fekete sportszár
  • harmadik // sárga
  • mindegyik // legnagyobb bánatunkra eltűnik a scudetto a mezről
Piros-fehér kontra piros-fekete

A Kispest klubszíne per definitionem piros-fekete, és bár a Bp. Honvéd címerében használjuk a Budapesti Honvédra utaló fehéret is, a piros-fekete primátusát talán nem kérdőjelezi meg senki. Ha száz, mindegy milyen érzelmű futballszurkolót megkérdeznénk, kivétel nélkül a piros-fekete kombinációt társítanák hozzánk.

A hazai pályára tervezett Diósgyőr-mezről talán fogalmazhatunk úgy, hogy nem a legjobb ötlet. Úgy pedig kifejezetten béna, hogy a Macron márkajelzésén kívül sehol nem szerepel fekete szín a szettben. Se a nadrág, se a sportszár nem fekete, és reméljük, ezek után a mezszám se lesz az, mert nem mutatna túl esztétikusan a piros hátlapon.

A Macron oldalán egyébként több, a sportszergyártó által szponzorált klub meze is elérhető, sőt, rendelni is lehet belőlük. A skót rögbiklubok, az olasz röplabdások,és a horvát, holland, spanyol, román, szerb, valamint egyéb országok focicsapatai mellett azonban nem találjuk 2016/17 magyar bajnokát, a szintén Macron által öltöztetett Honvédot. Fura.

Illetve annyira nem. Az előző és a következő szezonban általunk használni kívánt Skoll fantázianevű mez a cég egyik alapterméke. Mindenféle extra nélkül, két, viszonylag szabadon választható alapszínben kapható, ráadásul a végfelhasználói ára se túl vészes (£28.90, vagyis mintegy 10500 forint). A Honvéd pedig ezt rendeli, minden extra nélkül, mintha egy baráti társaság összedobna a hétvégi focihoz csapatmezre.

Itt van például a Dinamo Bucaresti 2017/18-ban használt meze, ami szintén Skoll, viszont van benne fekete betét (végfelhasználói ár: £59.99)

vagy

Az argentin Chacarita Juniors továbbra is a hagyományos piros-fehér-fekete mezében játszik. A mez ugye azért érdekes, mert még Pintérék jártak kint náluk a hetvenes években, és hoztak haza belőle egy garnitúrát, amiben aztán a következő szezont végigjátszották, visszahozva a fekete színt a Honvéd mezébe. A kilencvenes években mind a Joma, mind a Diadora szállított nekünk hasonló csíkozású mezeket, így talán mondható, hogy ez a megoldás is hagyományossá, sőt, közkedveltté vált Kispesten. (a 2016/17-es szett végfelhasználói ára: £63.99)

A Chacarita jövő évi meze talán még szebb is, mert kevesebb csíkot tartalmaz és az oldala piros. A tavalyi egy egyszerű fekete-piros-fekete-piros-fekete volt, amit például simán el tudnék fogadni alapmeznek a hagyományos piros-feketénk mellé. Valamiféle kiszámítható ciklikusság amúgy se lenne utolsó. Például a Chacarita 2013-ban használt hármasa nagyjából hasonlít az idei megoldásra, miközben érezni, hogy frissítettek is rajta. Az akkori fekete idegenbeli mez, hasán a fehér szegélyű piros csíkkal pedig egészen parádés példány. (Úgy néz ki bármilyen mezszállítót választanának, képtelenek hibázni. Mondjuk ezt látszik a meztörténelmükből is.)

Egy 2015-ös rögbimez Skóciából. Piros-fehér-fekete “terepmintás”, ilyenben tuti nem játszik itthon senki. Második-harmadik meznek elmenne. (végfelhasználói ára: £80.00
 -50% £40.00, mert már régi)

A Macron nem feltétlen a féktelen fantáziájáról és a neves tervezőiről híres, azonban egész ügyesen másolja le a nagyok jellegzetesebb meztípusait, esetleg valami apró ötlettel még fel is turbózza. A választékkal egyáltalán nincs semmi gond náluk, azt láthattuk a kiragadott példákból is, sőt, kérésre bármit legyártanak. A feketét elhagyó piros-fehér választása tehát egyértelműen egy döntés volt a klub részéről. 

(Ahogy nyilván az is, hogy a termékek árazását elnézve, inkább az átlagos minőségű mezekből rendelünk, és nem a kimondottan proficsapatoknak szánt kategóriából.)

Apró megjegyzés, hogy a Bp. Honvéd oldala szerint még a Budapesti Honvéd időszakában is csak elvétve játszottunk függőleges piros-fehér csíkozású mezben. Utoljára talán negyven éve, mert utána maradtunk a tiszta fehérnél, vagy tiszta pirosnál.

címlapkép: a Macron piros-fehér Skoll meze | forrás: macron.com

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||