Lóra, lóra, rabló jő

Ezek inkább vadászok és nem rablók, de legalább Réber László (lásd lenn)

Még általános suliban, a wekerlei I. számúban (nem sokkal később Pannóniának nevezték át) Szilvi néni, az énektanár tanította be az osztálynak ezt a csodás dalocskát, és bár utáltam énekelni, mert nem volt hangom, ezt valahogy már akkoriban sem vetettem meg. Jó volt a dallama, volt benne valami vészjósló dolog, és tényleg elhittem, hogy jön az a rabló, akit úgy képzeltem el, ahogy Réber László rajzolta a rosszarcú fazonokat a Janikovszky könyvekben. Nagyon metál volt összességében. A dal is, Réber is. Na ez így kezdésnek egy akkora ’80-as évek fröccs, hogy mindjárt hallgatok is egy kis Yazoo-t.

Holnap kifele menet nem lennék meglepve, ha a címben jelzett dalocskát dúdolgatnám a töltés mellett visszasétálva a Hidegkuti felé. A sorsolás szeszélye folytán ugyanis idén csomagban kapjuk az undor-löketeket: háromszor is párban kell játszanunk (értsd: egymást követő fordulókban) a nemzeti sasokkal meg ezekkel a… nem tudom, milyen hasonlatot nem lőttem el még rájuk, ha madárnál kell maradni, akkor az afrikai fakókeselyű, vagy csofibb európai kiadása, a dögkeselyű említhető itt. Szóval velük. És most egy kicsit félretéve a kötelező polkorrekt blognyelvezetet, egy kicsit igazi RW leszek, és bevallom: egy klubtól sem vagyok olyan rosszul itthon, mint ettől a gyönyörű kettőstől. Se Vidi, se Újpest, se MTK (még a ’90-es évek végi, minket lerabolva összevásárolt sem) taszít ennyire.

Jó, ennyit róluk, sok is volt.

Vissza ránk: az a helyzet, hogy nem voltam elégedtelen múlt szombaton. Ha lett volna poszt, ezt meg is írom, de nem lett, mert egész hétvégén otthon melóztam, Hanta meg, ahogy olvasom, elsüllyedt az infuenzában és önnön bohóságában, mert lázasan ne hideg sört igyál, ember, de mindegy. Szóval ha lett volna poszt, megírtam volna azt amit Ti meg megírtatok kommentben- azaz, hogy ez volt a vállalható vereség, ha van ilyen.

Van. Egy pontig, illetve egy feltételig – ez pedig az ellentételezés. Szoktuk mondani, hogy egy váratlan bravúr akkor ér valamit, ha utána hozzuk a következő heti kötelező győzelmet is. Most ezt kifordítva azt mondom: a múlt szombati tisztes helytállás akkor ér valamit, ha itthon most hozzuk a kötelezőt. Nem mintha játékoskeret meg erőviszonyok alapján lenne ez kötelező a csúf ellen holnap. Nem. Ez a per definitionem kötelező győzelem, amit minden egyes évben nyerni kell, még akkor is, ha épp illogikus az esélyek szerint. Ettől jelenleg szerencsére még messze vagyunk, inkább közel azonos erejűnek ítélném a két csapatot, a különbség, ha van, akkor az a szokásos lehet: egy létező entitás, értelmezhető történelemmel és klub credóval csap össze valami rendszerhibával, amit ideig óráig repíthet egy-egy tehetségesebb vagy hazai viszonyok között sikeres edző, vagy összevásárolt, minőségibb légiósok sora – ideig-óráig. Tovább nem. Mert onantól csapatkohézió kellene, egy olyan település, szurkolói bázis, klub-annalesek, amire rágondolva a játékos tudja, hogy hol játszik. És mondhatja akárki, hogy ennyi pénzért, amiért ott tolják a csúti gyerekek, még a vokuhila is korpásodik, de azért ez valahol még nem így van. Szerintem.

Ettől persze zakózhatunk ellenük. Néha sikerül is. Rossival is, Supkával is. Ez holnap is benne van a pakliban – ezzel a Mándokival meglepően nagyot ment egy hete a torz, és a lendület még kitarthat az új seprűtől; ha minket is szétfutnak, baj lehet. A szétfutástól a Fradi ellen is féltem, ott megúsztuk félig szerencsével, félig a kapu elé tömörüléssel, ez kicsit para is, hiszen holnap pedig támadni kéne a valamiféle hazai (…) pálya – kötelező elvárások kettős halovány követelménykörvonalai miatt. Persze ez jó kis csapda, mert ebből baj lehet, ha meg beállunk itthon védekezni, Supkát szidja majd a lelátó hogy mi ez a nézhetetlen szar. Nem irigylem :)

A védelmünkről (illetve foghíjasságáról) Hanta már értekezett egyet a héten, nyilván ez nem könnyít a helyzetünket. Geri betegeskedése sem, Kamber állítólagos viszatérése persze enyhíthet a problémákon – ha nem kell versenyt futnia a válivölgyi titánokkal. A másik necces pont az a védelmük feltörése – persze nekünk nem könnyű akárkinek a védelmének a feltörése. Idén a góllövés bajos – ez már a toposzunk lett lassanként, mint ahogy az is, hogy lassanként a “10-es” vagy a “9-es” (Hemy úr számmisztikája <3 ) vadászata minden átigazolási időszakban akkora passziónk lesz mint pár éve (vagy még mindig?) a balhátvédé. Vilike sztoriját még mindig nem sikerült megemésztenem rendesen, Ábel úr a blogcsapatból valószínűleg a légmell hír napfényre kerülése óta a “Tipikus Kispest” molinójába tekerve vesz folyamatosan váltogatva hűtő- és meleg ülőfürdőket otthon, hisztérikus, joker-i kacajok közepette. Mondjuk én is, múlt héten a mecs előtt még kivételesen egy Kőbabát is engedélyeztem magamnak, feldolgozandó önnön kispestiségünket, ami szar ötlet volt (nem a Kispestiség, hanem a sör), mert hőzöngésünk közepette lekéstük a csuklósokat a Kökinél, és ezért álruhában, laposkúszásban kellett megközelíteni a Grupit, ahol aztán végigkuncogtam a meccset, hiába, mióta absztiRW vagyok, elég egy üveg és berúgok, tesco-gazdaságos spiccesség, legjobb, ezt sose hittem volna régen, még önjelölt sörpápa koromban, mikor a blog indult.

Lényeg a lényeg, nem lesz könnyű a holnap, sőt, igazából az egyik legnehezebb meccsünknek érzem ezt a találkozót, ahol viszont, magammal ellentétben, csak a győzelmet tudom elfogadni, és azt is tippelem, 2:1 ide, Danilo tizi, és Kálnoki egy kavarodás után közelről, vagy Tischi fejel egyet, megszerezve utolsó kispesti találatát (na ilyen tipp után persze majd kikapunk, a tök jóslataimmal én meg kivándorolhatok). Nem azért mert így logikus, nem azért mert így esélyes, hanem MERT ÍGY KELL.

És ennél többet itt és most nem is érdemes írni azt hiszem.

Címkép forrása: Szent István Király Múzeum

Ja igen. Hanta majd beállítja, hogy csak a kezdőbekezdés látszódjon. Valamit variált a Mester a héten az oldalon, és az új kezelőfelület egyelőre kínai nekem. Szép estét!

Hanta semmi sem variált, csak engedte, hogy a WordPress frissítse a szerkesztőfelületét, és az valóban sokkoló lett a maga újdonságában. Még tanuljuk, hamarosan belejövünk.

Ellenben Hanta nagyon boldog, mert amikor elkezdett volna posztot fogalmazni (16:02), akkor a felület megnyitása és tanulmányozása közben pittyegni kezdett a mobilja, hogy hoppáka, poszt van, mégpedig a blogon. Nagy az öröm, és a kétségbeesés, hogy mit csinálok a következő két, szabadon maradt órámban?