Mastodon

Napikispest 2019.03.05.

A tartalomból //

  • Supka marad.
  • Lesznek távozók és érkezők az idény végén, a scoutok dolgoznak a 4-5 új igazoláson.
  • Új szponzor érkezik.

Apró megjegyzésem van mindössze: a szurkoló kit kezdjen ki, ha azt látja, hogy tartósan nem megy a csapatának?

  • A tulajdonost, ahogy az Öreg is megjegyzi? Felesleges, mert a tulajdonos állandó, vele együtt kell élni, nevezzük meghatározottságnak. Szidni teljesen felesleges, mert pont ugyannyit ér, mint éltetni ugyanakkor. Ahogy mondani szokják: anya csak egy van. (Ebbőlk következik, hogy ez egysége miatt bármilyen jelzővel illethető, és mindegyik áll.)
  • A csapatot? Március van, kialakult a keret, módosítani szinte lehetetlen rajta érdemben.
  • Marad tehát az edző és a szurukolók. Tehát: vagy az edzőt szidjuk (nevezzük így), óhajtjuk a távozását; vagy magunkat szuggeráljuk bele, hogy a közepesebb, netán annál is rosszabb eredmények elfogadhatók.

Ha ebből a négyből lehet választani, akkor szurkoló legyen a talpán, és nevezzük ritkaságnak, aki nem az edzőt választja. Olyanok vagyunk, mint a gáznyomás egy zárt térben: a legkönnyebb kivezető út felé próbálunk terjeszkedni.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||