Mastodon

Talán megérné pár szót beszélni a foci tervezett szabálymódosításairól

is.

A csakfoci hozott le egy anyagot arról, hogy a labdarúgás szabályalkotó testülete, az IFAB milyen irányba tolná el a szabályokat.

Pár dolgot emeltek ki, azonban nem vagyok benne biztos, hogy a kirakadott példák egyaránt jó irányba tolnák el a hangsúlyokat.

Fussuk át gyorsan a javaslatokat:

  • A támadó csapat játékosai nem állhatnának be a sorfalba. Vajon mi a sorfal határa? Vagy csak közé? És akkor az lesz, hogy addig sorfal a sorfal, amíg a védekező csapat játékosai vállal egymáshoz érnek?
  • Ha a sporit éri a labda, akkor játékvezetői labda következik. Engem még úgy tanítottak, hogy a játékvezető a pálya része, amolyan mozgó kapufa, és úgy is működik. Mindegyes szabálynak tűnik, így csak sajnálni fogom, hogy eltűnik egy humorforrás, amikor valaki jól eltalálja a sípmestert.
  • A büntetőknél a kapusoknak elég egyetlen lábukkal érinteni a gólvonalat. Igazából mindegy, amióta oldalra mozoghatnak, azóta van némi szanszuk, bár, ha ezt jól haszálják ki, akkor az megint egy, a vétlen, tehát a büntetőt elvégző csapat ellen ható ötlet.
  • Megszűnik a kipattanóból belőtt tizenegyes. Tehát nem lesz több Vaccaro. Hülyeség, inkább a belépő játékosokra kéne jobban figyelni. Vagy mondjuk visszavezényelni mindenkit a másik térfélre. Még az is jobb ötlet. // update: fake news!
  • A kézzel elért gólok ezentúl nem lesznek érvényesek. Megjegyzem eddig sem volt az, itt gondolom a vétlen esetekről van szó. Tehát a kezezés szabályai megváltoznak a gólt érő mozdulat és a nem gólt érő mozdulat esetén. További kérdés, hogy ha a védekező csapat játékosa ér bele vétlen kezezéssel, akkor azonnal büntető jön?
  • A lecserélt játékos ott hagyja el a pályát, ahol a legközelebb van hozzá egy oldal-, vagy alapvonal. Ennyit az időhúzó cserékről, 30 méternél többet sosem kell majd kocognia senkinek. Nem butaság.
  • A kapukirúgást végző csapat játékosai már a tizenhatoson belül is beleérhetnek a kirúgott labdába. Ez jó, de remélem csak az első érintésig. Ugye itt az is bejátszhat, hogy amíg a kirúgást elvégző csapat csak tíz embert tud megjátszani, miközben ő a kedvezményezett, addig a védekező csapat tizenegy játékossal védekezhet, ami előnyt jelenthet.
  • Kaphatnak lapot az edzők és a padon ülő egyéb emberek is. Szerintem ez butaság. Ha valaki nincs a pályán, akkor azt lehessen figyelmeztetni, de még inkább elküldeni lehessen. Ahhoz viszont felesleges a lap. A lapok szerepe csak tájékoztató, a nézőknek szól. Ha a padon is elkezdünk lapokat osztogatni, akkor azzal egyrészt megy az idő (sebaj, a cseréknél megspóroltuk), másrészt feleslegesen hergeljük a közönséget.

A lényeg, hogy vannak közte jó ötletek, de az egész csomagról valahogy nem érzem, hogy létező problémákra adna választ, cserébe behoz egy csomó újdonságot, és az eddig univerzális szabályokat szétszeparálja tizenhatoson belülire és kívülire, vagy csak véletlenszerűen.

Szóval, nem értem.

Ja, és Vaccaro:

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||