Mastodon

Ma este végre bedurrantjuk a focinyarat

Bp. Honvéd – Zalgiris Vilnius @ Fáy utca, 21h

Kezdjük rögtön egy klasszikus #nemértem dologgal. Tegnap került ki a Zalgiris elleni keretünk, és abban szerepelt az isteni Mezghrani. Némi konstatálás után örömtáncot lejtettünk, hogy felépült a kicsi, nagyon kelleni fog a sebessége a szélünkön, és amúgy is, tavasszal óriási kedvenc lett.

Alig telt el pár óra, és hoppá, megjelent egy másik hír is a klubhonlapon, mégpedig “Jobbulást, Moha!” címmel, és a fotón, igen, egy fotón ott áll egy fő tulajdonos, egy fő vezetőedző és pár fő játékos a begipszelt lábú, láthatóan megműtött Mézga mellett.

Komolyan? Múlt héten, amikor le kellett adni a keretet, még nem tudtuk, hogy műtét, és mint kiderült, hat-nyolc hónap kihagyás vár a srácra?

Hogy valamit a meccsről is.

Igazából fogalmam sincs mit lehet mondani. Jártunk egy edzőtáborban, ahol nem játszott meccset Mezghrani, N’Gog, Ben-Hatira (kint sem volt), Horváth Andris, Kulach, Kesztyűs, Niba és Szendrei; perceket kapott Temesvári és Berla, tele voltunk fiatalokkal (Krisu és Erdélyi azóta már nincs is nálunk), szóval milyen következtetés lenne az, amit levonhatnánk a mai kezdőre és legalább nyomokban értelmet tartalmazna?

Van egy huszonhatos (Mézga nélkül) keretünk mára, tele meccshiányos és/vagy frissen igazolt arcokkal, képtelenség bármit mondani.

Gondolom 3-5-2 lesz, kissé támadóbb felfogásban, mint Supival.

Gondolom Moutari kezd, kérdés, ki lesz a társa? N’Gog? Luki? Bevállaljuk Kulacsot?

Gondolom a védelem közepén marad a bevált Batik-Kamber-Lovric hármas, a szélen talán bevállaljuk Kovács Nikót (esetleg Kálnoki Kist, mint a brazilok ellen), a másikon talán Uzomát, de simán lehet, hogy Kukettót, az edzőmeccsek alapján nem tudnám megmondani.

Gondolom a középpályán, ha nem sérült, akkor Gazdag és Nagy Geri fix, talán Hefi lesz a harmadik, Kesztyűsről nem hinném, hogy ma debütálna.

Gondolom a kapuban Lefkovits kezd.

Hmm, össze is raktam valami ilyesmit:

Lefkovits
Kovács/Kálnoki Kis, Batik, Kamber, Lovric, Uzoma/Kukoc
Nagy Geri, Gazdag, Heffler
Moutari, Lukács/N’Gog/Kulacs

Na, végül mégis tippeltem valamit, pedig nem akartam, de ahogy mondogatja magában az ember, mire van lehetőség, hirtelen ráeszmél, hogy mennyire szűkek a lehetőségek.

Cserébe a Zalgirisről nem tudok semmit, csak annyit, hogy náluk már pörög a bajnokság, viszont a litvánról beszélünk, ami azért nem egy európai középmezőny, igaz, a magyar se számít annak már egy jó ideje. Vagyis simán lehet kiegyenlített erők küzdelme (csókoltassék a magyar futballzsargon elmúlt száz éve), de az is lehet, hogy bedaráljuk őket egy kényelmes egy-két góllal, mert hazai pálya (legalább az ország és a város stimmel), mert mi vagyunk a Kispest (tessék egy Zalgirisnek ezt tisztelni!), és mert egyszerűen jobbak vagyunk, hiszen itt az alvégen simán lehetnek hatalmas ugrások egy-egy bajnokság nívója között. Aztán ne legyen belőle luxi élmény.

Valami ilyesmi.

Most munka, aztán home office délután, aztán tömegközlekedés a félig lezárt és mindent mindennel pótló városon át, sörözgetés, elcsodálkozás az új Fáy utcai létesítményen, meccsélmény, aztán valahogy haza, remélhetőleg boldogan.

Hát valahogy így.

címlapkép: MTI/Vasas FC

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||