Mastodon

A tolvajt bebörtönözték, de a zsákmányt megtarthatta

Félő, az UEFA precedenst teremtett a döntésével.

Egészen elképesztő döntést sikerült meghoznia az UEFA fegyelmi bizottságának a botrányba fulladó Craiova-Honvéd meccs kapcsán. Idézem a Honvéd oldalán megjelent rövid összefoglalását:

A hétfői nap folyamán az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága tárgyalta klubunk óvását, s azzal indokolták az elutasítást, hogy mivel a botrányos események a 119., tehát az utolsó előtti percben történtek, így véleményük szerint az már nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.

A gyűlölet nem pálya.


Válasszuk ketté a történteket:

  1. A Craiova szurkolóinak viselkedése. 
  2. A Craiova, mint rendező viselkedése.

A Craiova szurkolói

A hazai szurkolók egy csoportja a mérkőzés jelentős részében magyargyalázó, kirekesztő, idegengyűlölő dalokat énekelt és zászlókat lengetett. Ez a világ minden stadionjában elfogadhatatlan, az UEFA a maga módján komolyan tenni próbál a jelenség ellen, kampányokat szervez, büntetéseket ró ki, elítéli, eccetera, eccetera.

A hazai szurkolók szektorából mind a pálya, mind a vendégszektor felé komoly mennyiségű pirotechnikai eszközt (hanggránát, fáklya) hajigáltak be, illetve át, amit több, az MLSZ oldalán megjelent anyag szerint az UEFA is tilt, illetve szigorúan büntet.

A Craiova, ha nem is példás, de viszonylag komoly büntetést kapott a lelátón tapasztalt jelenségek miatt (kirekesztő rigmusok, pirotechnika): három zártkapus mérkőzést (ebből egyet két évre felfüggesztve), valamint 60.000 euró bírságot.

Ez a történet egyik része.

Feltételezem, a szurkolói magatartás miatt a Honvédot is meg fogják büntetni, azonban nehéz lesz elképzelni, hogy miként akarnak majd megfelelni az arányosság kritériumainak. Székbezárás és 47 forint büntetés?

frissítés [12:00] // eljárás indult a Honvéd ellen is. Részletek később.

A Craiova, mint rendező

Ha elfogadjuk, mert nehéz másként értelmezni az UEFA döntést (“nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét”), hogy a Craoiva a büntetést a szurkolóinak viselkedése miatt kapta, akkor az UEFA

egy elfogadhatatlan precedenst teremtett azzal, hogy kimondta, a biztosításért felelős szervektől érkező fenyegetés nem befolyásolja egy mérkőzés végeredményét. 

A craiovai mérkőzésnek minden emberi számítás és norma szerint a 119. percben vége szakadt. Azt követően egyetlen döntés elfogadható csak, hogy a vétlen fél számára igazolják a mérkőzést, és mivel oda-vissza 0-0 volt az eredmény, kimondják a Honvéd továbbjutását, valamint kizárják a Craoivát.

Mendelényi társtulajdonos tegnap este az M4 Sportnak a következőt nyilatkozta:

Én ezt nem hiszem, hogy nem voltak megfélemlítve a játékosok a pályán. Csak és azért folytatták mert a rendőrségi parancsnok nem vállalta azt hogy tudja garantálni a biztonságot sem a stadionban, sem azon kívül. Most akkor volt biztonság vagy nem volt?

Vagyis az UEFA tisztában kellett legyen legalább egy jelentés alapján azzal, hogy a helyi csendőrség parancsnoka a klubok és a nemzetközi szövetség képviselői előtt kimondta: a mérkőzést a továbbiakban képtelen biztosítani. A Honvéd tehát ennek tudatában, és mondjuk ki, kényszer hatására ment csak vissza a pályára. Ha ez nem befolyásolja egy mérkőzés végeredményét, akkor micsoda?

  • Talán az, hogy hanggránátot dobnak a játékosok közé, ami valamivel később, a játékvezető mellett robban fel?
  • Talán az, hogy öngyújtóval dobják meg a játékvezetőt, akit ezért előbb ápolni, majd később le kell cserélni?
  • Talán az, hogy olyan játékosoknak oszt sárga lapot a láthatóan csak kóválygó játékvezető, akiket leütnek, és azok, akik ütnek, a kiállítás helyett a későbbiekben büntetőt rúghatnak?
  • Talán az, hogy minden előírást mellőzve, nézőtéri nyomás alatt, döntően a pályán megbeszélve kell döntést hozniuk a kluboknak, a játékvezetőknek és az UEFA képviselőinek?
  • Talán az, hogy szabálytalanul cserélnek játékvezetőt?
  • Talán az, hogy a labdarúgásban hagyományosan futó órát hasraütés-szerűen visszaállítják a 119. percre?
  • Talán az, hogy a két csapat – mindenféle magyarázat nélkül – látványosan lepörgeti az utolsó percet, a Craiova át sem jön a Honvéd térfelére?
  • Talán az, hogy a csereként beálló játékvezető háromból háromszor elengedi a Craiova kapusának szabálytalan mozgását a tizenegyeseknél?
  • Talán az, hogy – meddig soroljam még?

A mérkőzés 0-0-ra állt a 119. percben. Egyik csapat sem állt továbbjutásra, és egyik sem esett még ki ebben a pillanatban, ellenben a mérkőzésnek vége szakadt.

A jegyzőkönyv szerint a csendőrség nem tudta garantálni a vendégcsapat (és feltételezem a vendégszurkolók, valamint sportvezetők) biztonságát, tehát nyíltan, jegyzőkönyvben is rögzített módon beleavatkozott a mérkőzésbe, amely innentől kezdve már nem a pályán játszódott, annak végkimenetelét a pályán már befolyásolni sem lehetett volna – a rendező fél hibájából.

A Craiovát, mint rendezőt tehát ki kellene zárni a sorozatból, és az egyetlen vitás kérdés mindössze az lehetne, hogy a mérkőzést is töröljék (így a Honvéd játékosai által begyűjtött lapokat is), vagy csak az eredményt írják jóvá a Honvéd javára?

Mendelényi jól fogalmazott, amikor azt mondta: “(…) a 12. játékos a szurkoló, Romániában pedig a 13. játékos a csendőrség volt.”

Döntésével az UEFA nagyon vékony jégre tévedt.

Az MLSZ hozzáállásáról

Ismert nemzetközi előírás vonatkozik a rasszizmus büntetésére

Az MLSZ és az UEFA is zéró toleranciát hirdetett a rasszizmussal és az etnikai diszkriminációval szemben, éppen ezért egészen döbbenetes, hogy a magyar szövetség egész pontosan nulla közleményt volt képes kiadni múlt csütörtök óta az egyik tagegyesülete védelmében, sőt, a világ labdarúgásának érdekében, elítélve a Craiován történteket.

Tette mindezt úgy, hogy az UEFA fegyelmi bizottságának alelnökét Berzi Sándornak hívják. Egy tisztességes országban, tisztességes erkölcsű futballvezetők mellett a fegyelmi bizottságban betöltött alelnöki posztról kutya kötelessége lenne lemondania bárkinek egy ilyen botrányos döntést követően. Egyszerűen magyar delegáltként, az MLSZ által képviselni szándékozott normák függvényében nem maradhat szótlan.

Azt elfogadom, hogy magyar delegáltként nem vesz részt egy román-magyar mérkőzésen történt eset kivizsgálásában, azonban azt elfogadhatatlannak tartom, hogy a történtek és a döntés között feszülő ellentmondás ismeretében a posztján maradjon.

Az elvekről

Egy hajó elúszni látszik, a Honvéd szereplése valószínűleg véget ért az Európa-ligában úgy, hogy a pályán egyszer sem szenvedett vereséget.

Az UEFA döntése ellen fellebbezni kell, ezt a Honvéd – nagyon helyesen – megteszi, és ha újfent elutasítják a keresetét, akkor sem szabad feladni, mert onnantól jóval többről szól a dolog, mintsem a craiovai rendezők egyértelmű zsarolásáról. Ha az UEFA egyszer elengedi ezt a jelenséget, akkor azzal könnyen precedenst teremthet, és látva az európai futballban uralkodó állapotokat, ez a precedens könnyen tragédiát eredményezhet már egészen rövid távon is.

Amennyiben szükséges, a Nemzetközi Sportdöntőbíróságig (CAF) is érdemes lenne elmenni, komolyan beleállni az ügybe, mert ha a mi kitartásunk, a Honvéd kitartása szükséges ahhoz, hogy a craiovai események még egyszer ne fordulhassanak elő egyetlen mérkőzésen sem, akkor már elértünk valamit. És ha nincs más lehetőség, akkor menjünk végig egyedül az úton, mert az MLSZ-re, mint azt láttuk, egészen addig nem lehet számítani, amíg nem avatnak valahol egy újabb műfüves pályát.


2019 van, és bevallom, nem gondoltam volna, hogy Bozsik és Puskás kora után ez lesz az az év, amikor a Honvéd újra tényező lehet az európai labdarúgásban, és nagyon sajnálom, hogy mindezt nem a pályán nyújtott teljesítményünkkel értük el.


A poszt címét István barátomtól kölcsönöztem. Ezúton is köszönet neki az érzékletes hasonlatért. || címlapkép: 1909foto


frissítés [14:20] // Csányi Sándor megszólalt az ügyben, és nem mondott semmit:

Megdöbbenéssel láttam a romániai mérkőzésen történt eseményeket. Ilyen cselekmények nem fordulhatnak elő egyetlen mérkőzésen sem! Az elmúlt években magyar pályákon az MLSZ rendelkezéseinek, a klubok erőfeszítéseinek és a szurkolók együttműködésének köszönhetően nem történtek a craiovaihoz hasonló jelenetek. Az UEFA fegyelmi testületeinek döntéseiket mindennemű befolyásolástól függetlenül, az érvényben levő szabályoknak megfelelően kell meghozniuk. Az UEFA vezető szerve, a Végrehajtó Bizottság szabályokat alkot, de nem szólhat bele az egyes esetek döntéseibe. Az UEFA fegyelmi bizottságának döntését tudomásul veszem, de támogatom, hogy a Honvéd fellebbez, az MLSZ is ezt tenné hasonló esetben”

mlsz.hu

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||