Annyira rosszat vártunk, hogy most meg az egy pontot keveselljük: ilyen a kispesti szurkolói lét (szívecske)

Videoton – Kispest 0:0 // plusz osztályozókönyv

Csodás címképünket Hantának ajánljuk szeretettel: paints_not_dead!

Mik a várakozásaid, Ati?” – kérdezte az orkánkabátjába burkolózó Elnök úr, amint kikászálódtam a kocsiból a vendégparkolóban, sikertelenül próbálva alkalmazkodni a harapós hőmérséklethez. „Azt hiszem, inkább nem mondom” – feleltem kényszeredett mosollyal. Normál esetben ilyenkor az aktuális beszélgetőpartnereim korholva kárhoztatnak az örök pesszimizmusom miatt, ám most a nagy nehezen bevallott „kapunk egy hármast” jóslatomra csak csöndes bólogatások voltak a válaszok a derék KLTE arcok részéről. A lelátóra felmászva aztán Old Babarral folytattam le szinte mondatra ugyanezt a párbeszédet, és bár a kispesti ajándékbolt-pápa sem nagy rajongója a kishitű kiszólásaimnak, ezúttal ő is csak csöndesen azt súgta vissza: „Atikám, sajnos én sem várok mást”. Ehhez képest, azt hiszem, nem is lehetek elégedetlen most, ahogy a Góóóóól műsor alatt gépelem be a posztot.

A vonatos alakulatokkal szemben Apuval mi csupán negyed ötre értünk a fehérvári arénába, de ez a háromnegyed óra is soknak bizonyult nekem a hideg betonteknőben. Hiába az extra vastag talpú, rommá bélelt magas szárú csukám, amiben egész napos tél közepi városnézéseket nyomok le fikarcnyi fázás nélkül, hiába a 3 zokni, aláöltöző, stb., 90+15 percet +45 perc előkészületet végigállni a hideg betonon, ezt forrón ajánlom az MLSZ korifeusoknak, őszintén, hisz VIP-szektorban biztos élvezetes a januári derbik sora, de a megszokott év eleji 4-5 fagyoskodós meccsből 10-et csinálni, ehhez csak gratulálni tudok. S ha már Bundesliga-majmolásként ilyen korán indítunk, fakszért nem lehet a meccseket egységesen délután egykor /háromkor lenyomni? Ehhh!

A kezdő közben kifut a pályára, Gazdi, Geri, mint tudtuk, hiányzik, helyükön (és a Montevideóba katapultáló Vadi helyén) a vadi új (bocsánat…) Hidi-Kesztyű-Banó sor, ettől kicsit tartok. Hiányzó a Fideszotonnál is akad, sehol a kezdőben Apu „kedvenc” hazai védője, az önteltség fehérvári ajatollája, Juhász Roli, és hű fegyvertársa, Huszti Szabi. Mindegy, van így is elég veszélyes embere a bajnoki tabella második helyén hasító, ezúttal is mind a 30 ultrája által őrjöngve támogatott hazaiaknak.

Ehhez (és pesszi jóslataimhoz) képest az első 10 perc tapogatózása után bizony feje tetejére fordul minden projekcióm. Előbb Moutari mutat be remek oldalt elfutást, majd önmagát a fehérvári büntetőterületre becselezve akkora belső kapufát heggeszt null szögből, hogy Kovácsi szegycsontja garatig szalad fel, majd 5 perc múlva ismétel az Abraham helyzettékozló cipőjét 10 év után megöröklő nigeri, akit a mellettem lassan üzemi hőfokra gerjedő Ábel kéjmámorban egyenesen „Gólb*szó Démonnak” titulál. Sírok. Határozottan jó negyed órát tolunk a 25. percig, remek.

Határozottan jót aztán határozottan rossz negyedóra követ, Berke „menjhazarészegvagy” spori gondos irányítása mellett. A klasszikusan tapló módon a meccs elfújogatását a farzsebéből kilógó kettősmércével megkezdő bíró minden Fiola-i odarúgást nagyvonalúan elenged, ám ha kisKokeauxtól 10 méterre Aliji tüsszent egyet, már szabaddal jöhet a Vidike. Még ez hiányzott. Szerencsére a legnagyobb helyzetüknél elgurul a labda a gólvonalunk előtt, jöhet a szünet.

A második játékrészt ott folytatja a Vidi és Berke nertárs, ahol az elsőt abbahagyták, csorognak a Videoton-támadások, sorjáznak a Vidi szabadrúgások – szerencsére nem kapu közelben. Kiskokeaux aztán kiugrik ziccerben, de Tujvel papa a helyén van, majd  alapvonal-közelből leadott kísérleténél is mattolja az örök pubertás támadót.

Közben cserélünk, mi történt? Ja, nincsen itt semmi látnivaló, csak a felépült King zúzódik szét megint, végül is, mióta visszahoztuk őt, vagy 6 bajnokin tudtuk használni, nem rossz, nem rossz. Helyén Uzi szánthat tovább a számára tükörposzton. És nincs vége a cseréknek, Démonka is távozik a kispad felé, s az új csatárigazolás, George Mayron a pályán! Na nézzük!

Mondanom sem kell, Ábelbébi úr mellettem extázisban őrjöng. A kispesti ében játékosok Hanta utáni legnagyobb fanatikusa (nem számítva persze Fatert, aki legszívesebben kéthetente szervezne kerti bográcsozásokat, a VIP-flórszékekben Genikével, a csöppnyi Uralkodóval, plusz Benjaminnal és az isteni Pereával) saját gyártmányú szurkolói dalokat süvölt az éterbe a közép-amerikai srác dicséretét zengve, és felajzva biztatja a többi játékost a pályán az első látásra kissé farnehéz George helyzetbe hozására. Salvatore még reménykedik a másik oldalamon, bár titkon bevallja, egyetért velem, amikor a tegnapi beharangozóban is említett módon a legszebb kispesti hagyományok megidézőjének vélem az edzőtábor után, szezonkezdet előtt 2 nappal beeső, fél év kölcsönbe hozott random légióst. Nos, sokáig nem kell várnunk, George kapja is a kiugratást, ami végül les lesz, de még sípszó előtt kapura lő a derék melák, közepesen eltört lövése még semmit sem jelent, de a vállamon üldögélő Kone alkatú puttó gúnyosan felkacag. Ábel viszont nem kacag, már a széke alatt egyenesen fetreng, „Mióta megszülettem, a George-dzsé lettem” és “Geroge Mayron nekem az élet, George Mayron nekem a jó” jellegű verslábakat üvöltözve, míg bele nem fúl saját kacajának és sörének a keverékébe. (Elképesztő figura – mondaná Fanta, ha mellettünk állna, és nem a Tábor közepén tartana épp audienciát). Többet már nem is mutat magából Mayron Gyuri, inkább Perea-i arisztokráciával (és hideg iránti szemmel látható rajongással, pedig északról jött…) kocog ide-oda senkitől sem zavartatva. Oké, ne legyek igaztalan: hátul azért mentett egyet! Én pedig kezdem azt hinni, nem véletlen a Costa Rica-i skac neve: annak tiszteletére vehette fel a George-ot, akinek az igazoláspolitikáját idézi idehozatala (nincs elég szívikon ide).

Csordogál a meccs, a szétfagyást leszámítva egész nézhető iramban és eseményekkel, vagy csak már teljesen lezüllött az érzékelésem a Bohócligához. Eljön a 80. perc. Kambi apó diszkoszveti be a bedobásunkat a hazaiak tizenhatosára, Batik továbbcsúsztatását – és egyben a meccslabdát – Banócska-Szabócska vágja kapu mellé. Itt volt a 3 pont is… („Innen már nem állt volna fel ez a Videoton ma” –kesereg 20 perccel később a büfénél Fanta, és nem nagyon tudok vele vitatkozni).

Dicső vég helyett a 90. percben a ma amúgy meglepően hasznos Aliji baromsága gondoskodik az átcidrizhető ráadás-ötpercről: feleslegesen utána rúg a persze nyilvánvalóan türhő Fiolának, de ilyen felelőtlenséget semmikor sem szabad megengedni magunknak, nemhogy 0-0-nál, Fehérvárott, a 90. percben, ember… Elhiszem, hogy a Tirana feletti hegyekben még alap a vendetta intézménye, de ne már :(

Végül a Videoton mindkét megmaradt kapura lövését megússzuk, enervált volt a mai ellenfél, és ez kissé bosszant is, több is lehetett volna ebben ma, de aztán eszembe jut az egész heti várakozásaim előjele, és befogom a lázadozó orcám, fene az elégedetlen mindenemet. A tábor vastapsol, s a csapatnak a szépvoltfiúk alsóhangon is kijár, a megfogyatkozott kerettel, összeszokatlan George-dzsal és rozsdás Hidivel is meglett az egy pont, ráadásul Carillóval szemben (lásd lentebb) nem mondhatnám, hogy a hátunkat törő háló látványát kellett elszenvednem 90 percen át, mert nagyon nem ez volt a helyzet. Tujvel mester óriási volt, az eddigi legjobb 3 meccsének egyike volt ez Kispesten, meg is érdemelte a meccsvégi nagy skandálást, nevesítést, bár a magyar listeninggel még lehetnek gondok, hiszen megtapsolása után a Kispest-tábortól adekvát LegjobbhelySzombathely-ezésre is olyan boldogan integetett vissza a félpályától, mintha még mindig a Tuj-vel-Tuj-vel kórus zengett volna. Kapott skandálást Kingecske is, én őt most korántsem éreztem olyan lehengerlőnek, de jól van, nem baj, szeretjük. Aki nekem különösen tetszett az elmúlt 5 év kapusvételén (igen, Grófot is beleértve) túl, az a Démonka, aki gólt érdemelt volna már a legelején, és becsülettel száguldozott elöl, csak a labdákat nem kapta. Zsoldy hősies lakonikussággal viselte, ahogy szokás szerint szétrúgják, elöl azonban egy-két veszélyes kavaráson túl most többre nem futotta, a ’kövesd ellen szerintem gólt fog verni (nem tudom, hol jártam fejben a besárgázódáskor, köszönjük Kermonnak az észrevételt!). Banóról néha pozitív gondolatok, néha SzabóTibor olvasónk és szurker legenda örökbecsűje jutott eszembe a “meg nem érkezésekről”, Kesztyű robotolt rendesen, a védőhármasunk pedig klasszikust hozott. Tujvelen kívül ők voltak a meccs 3 embere. Nem volt ez tehát rossz, de igazi értéke akkor lesz e pontnak, ha a jövő héten elkapjuk Tállai Utazó Hurkacirkuszát (aztán lassan hagyom magam meggyőzni Lassie kommentelő kollega által, és iderendeltetem a tulajok által Kutya urat a kispadunkra).

S ha már Góóóól, legalább posztírás közben hallhatom az edzői nyilatkozatokat. Carillo gáláns, gratulál a Honvédnak, akik „döntetlenért jöttek, el is érték ezt!”. Ez az intelligensen köcsögölő, a legszebb Mezey-iskolai hagyományokat idéző verbalitás már önmagában fájdalmas volt számomra, jobb arcként emlékeztem a dr. Genzwein Ferenc hasonmásversenyen való indulásra gyúró spanyolra, ám Recenti erre rá is kontráz: valóban ezért jöttünk. Szerintem pedig ez baromság, igaz váratlanul alakulva így, de ez egy nyerhető meccs volt és nem csak védekeztünk, kicsit fáraszt már ez az atom biztos defenzív és mindennel elégedett nyilatkozatstílus, amit mind Száni papa, mind az 1977-es nemierőszak-szakállal büntető Recsenti is tol. Gyanítom, ha a szezon végén 10.-nek futnánk be, akkor is közölnék, hogy ezzel a kerettel ez egy csoda volt és le a kalappal mindenki előtt, emberfeletti munkát toltak a srácok, a tulajok és a szurkolók, ha így folytatjuk, 2072-ben cél a dobogó. Áhh…

Most viszont ennyi legyen elég, a forró fürdővíz már zubog bele a kádba, úgyhogy indulok is a jól megérdemelt ön-leforrázásra, jó éjszakát és elégedett vasárnapot kívánok mindenkinek!


Osztályozókönyv //

“Annyira rosszat vártunk, hogy most meg az egy pontot keveselljük: ilyen a kispesti szurkolói lét (szívecske)” bejegyzéshez 268 hozzászólás

  1. Ezt a délutáni 13 – 15 órás kezdést nagyon adnám.

    Szerintem be kéne látni, hogy kevés embernek lesz szombat koraesti program egy magyar focimérkőzés, de korábban – amolyan matiné-programként – többen elmehetnének.

  2. Előzetesen én is nagyon pesszimista voltam a meccs előtt, így most az egy pontnak örülnünk kellene, de ahogy a posztban le lett írva, most hogy pontot szereztünk, a Vidi hirtelen egy gyenge edzővel, motiválatlan játékosokkal felálló ellenféllé vált. Az igazság persze valahol félúton van. Dicséretes Fehérvárról pontot hozni, jó volt látni a frusztrált hazai játékosokat a meccs végefelé és után. Carillonak nehéz lesz ezt a keretet ismét éles állapotba hozni.
    Nálunk ami jó volt:
    – Tujvel ismét magabiztos volt a védelemmel együtt
    – Nagyon kellett King, mert bár messze van a csúcsformájától, de ismét lett jobb oldalunk. (nem Uzoma hibája volt, hogy bal futóként kellett egy fél szezonra beugrania egy számára szokatlan pozícióba) – remélem nem komoly King sérülése
    – Aliji a fölös kiállításáig a legjobb meccsét játszotta eddig piros-feketében, szerintem ennél több is van még benne
    – Hidi remek játékkal tért vissza, stabil pont volt, benne látom azt, hogy ha jobban összeszokik Moutarival, akkor remek indításokat tud majd neki adni
    – Banó-Szabó nagyot játszott, ha a helyzete bement volna..

    Lanzától én többet vártam, azt hittem az őszi műtétje miatt magával hurcolt erőnléti hátrányát ledolgozva egy rövid, feltöltődős pihenés után jöhet egy szép tavasz, de 3-4 momentumon kívül keveset láttam tőle. Nagyon kell mellé (elé?) valaki. George, ahogy többen is leírtátok most még gyenge formában van, de játszatni kell, hogy egyre hosszabb ideig lehessen a csapat segítségére, mert Lanza és Moutari között nem érzem a kémiát..

    A beharangos poszt alatt több hozzászólásában fikáztatok játékosokat. Lehet, hogy messze van a Vidi a csúcsformájától, de jó játékosok alkotják, így minden játékosunk teljesítményét úgy kell megítélni, hogy mely csapat ellen, kikkel szemben vívott párharcokban hozta ezt. Gyengébb csapatok/játékosok ellen ugyanez a teljesítmény sokkal jobbnak fog tűnni!

    Kíváncsi vagyok a jövő héten a Mezőkövesd elleni meccsre mit talál ki a szakmai stáb. Látszólag a védekezésünk rendben van, de támadóbb felállásban kell pályaválasztóként játszani. Ez Lanza nélkül nem lesz egyszerű..

    1. Teljesen egyetértek Alijit leszámítva, de őszintén drukkolok, hogy ne legyen vele kapcsolatosan igazam.

  3. @RW “Zsoldy hősies lakonikussággal viselte, ahogy szokás szerint szétrúgják, elöl azonban egy-két veszélyes kavaráson túl most többre nem futotta, a ’kövesd ellen szerintem gólt fog verni.”
    Lanza ma megkapta az ötödik lapját, ezért a jövő héten pihenni fog.

    1. Teljesen jogos az észrevétel, nem csak Láncfém van idényeleji formában, hanem a szerző is!!!

      1. Reméljük csak idény eleji formáról van szó, nem pedig arról, hogy túl a csúcson… már csak ennyi megy…(szerintem sajnos az utóbbi, nem lesz már az NB1 legjobbja). (már Lanzára gondolok…)

        1. Esélyes, hogy az utolsó igazi bika évét Szoláriumékra pazarolta, de nekem van egy olyan halovány megérzésem is, hogy ha tényleg marad itt hosszabb távra, még 1-2 év múlva lesz egy utolsó virágzás. (Másk érdés, hogy egy nem virágzó Lanzafame is nagy segítség, mindenkor). Erre (a kései újjászületésre) nagyobb esélyt látok, mint arra, hogy egyáltalán marad nálunk a derék marketingtalján.

          1. Én elhittem, hogy már marad, persze ez a tulajokon is múlik… meglátjuk, remélem tényleg lesz még egy utó virágzás is, főleg, ha megfelelő csapat lesz mellette. Az viszont nagyon igaz, hogy egy nem csúcson lévő Lanza is nagy segítség, sőt…

  4. Egy gyöngyszem a ner egyik oszlopos hajójától a tegnapi meccsről “…Joan Carillo negyedik bajnoki mérkőzésén a második vereségét szenvedte el.”
    Istenem milyen szép is lenne ha ez legalább igaz volna…

  5. A Fehérvári lelátóról én így láttam:
    A rendelkezésre álló kerettel értékes pontot raboltunk a Fehérvár ellen.
    CSAK A KISPEST!!!

  6. Én pesszimista voltam, de jó volt ez, gratula a csapatnak, játékosoknak, edzőknek, végig pályán voltunk, jól játszottunk, sőt a két legnagyobb helyzetünk nekünk volt (Moutari kapufa és Bano helyzete), egyik legalább gólt érdemelt volna, csak így tovább!
    Ha a vezetők, tulajdonosok is így állnának hozzá a saját feladatukhoz mint tegnap a csapat, akkor igazolnának 2-3 minőségi játékost, bár tudom nem fognak.
    Még egy dolog, most kellene összefognunk és összedobni ennek a Mayron gyereknek a repülőjegyet Dániába, mert ez rajtunk nem fog segíteni semmit ebben a félévben, ilyet találunk az U17 ben is, akkor már inkább az játszon az utolsó negyedórában, tudom, hogy ingyen ilyen van, de akkor inkább nem kell.

  7. Még nem tudom most se eldönteni, hogy mi voltunk jók vagy, vagy az E10 gyenge.

    1. Szerintem is-is, bár én dícsértem a csapatot, gyenge ez a Mol, gyengébb mint vártam, de azért továbbra is dícséretet érdemel a csapat a tegnapiért szerintem.

    2. Amikor eredményt érünk el, akkor az ellenfél a szar! Amikor kikapunk, akkor mi vagyunk a szar!
      Az az opció nem is létezik mifelénk, hogy jók voltunk…

            1. 🤣🤣🤣
              Jajj! Azt kérdezted feljebb, hogy mit csinálok?! Bocsi, rosszul értelmeztem..😉

      1. Nem voltunk rosszak, de a kapunk előtt néha hajmeresztő dolgokat csináltunk..

      2. ez ugyanaz, mint a mindenkori kormany es ellenzek viszony :) ha valami gazdasagi siker törtenik, akkor a mindenkori ellenzek szerint ez a kormany nelkül is megtörtent volna, ha valami balul sül akkor az termeszetesen csak es kizarolag a kormany hibaja, külsö körülmenyek nelkül :)

  8. A tegnapi meccsel elégedett vagyok, viszont eszembe jutott valami. A “tavaszi” rajt előtt nem sok információval kényeztetett bennünket a vezetőség, de annyit megtudhattunk, hogy nagyobb szerepet szánnak a fiataljainknak. (Mentek is szép számban az edzőtáborba.) Ennek szellemében a 2. félidőben jött a ½ éves kölcsönszerzemény, feltünően aluledzett állapotban. Hiába, új szelek fújnak mifelénk. :)

    1. Mondjuk nem pont a vidi ellen, idegenben, 0:0-nál kell bedobni a fiatalt, hogy szokja a közeget

        1. Így igaz, ebben a helyzetben én sem fiatalt hoztam volna be, de sok másik helyzetben sem kapnak esélyt, hanem jön Kukoc és társai.

    2. Lehet, hogy az m4sportos magazinműsorban kapnak majd több szerepet. :)

  9. Gratula nagyon jó a poszt! Kivételesen mindenben egyetértek a leírtakkal. :)
    Végre időnként lehetett látni tervszerű támadásokat, labda járatásokat is. Kellemes meglepetés volt Moutari játéka, aki most nem bohóckodta el a lehetőségeit. Lanza ha a végén nem önzőzi el a lehetőségünk akkor kiderülhetett volna az is hogy George üresen a kapuval szemben mire képes…. (mint tudjuk a ha nem játszik…)

      1. Hello, nem akarok ízélkodni meg miegymás, de mikor voltál kint Kispest meccsen utoljára?

        1. Ősszel is voltam pár meccsen kint, de ha nem vagyok ott, akkor tévén mindegyik meccset megnézen, adott esetben utólag is.

        2. Hát nem tegnap, a bejegyzések időpontjait elnézve. Hacsak nem a lelátóról tolta folyamatosan. Viszont nem csoda, ha nem látja a meccset, hiszen egyfolytában a billentyűt nyomkodja..😀

      2. Jó-jó elvitt a hév… Inkább úgy helyes hogy tervszerű támadás kísérletek (főleg a bal oldalon), melyek a Fideszoton térfelének közepén, vagy a 16-os környékén elhaltak sajnos. Viszont eddig ezt nem nagyon lehetett látni szerintem.

        1. Én a kezdetektől azt látom, hogy Sannino mást akar játszatni, egy kombinatívabb, tudatosabb focit, nem az előrebaszkurálós másodiklabdást, vagy az óvatosan tilitolizó, ellenfél hibájára várósat. Kérdés, hogy a játékosanyag képes-e erre. Pl. tegnap sokszor azért adtuk el a labdát saját térfélen, mert fel akartuk hozni, nem csak felrúgni, hátha lesz valami.

          1. Ennek irmagja sem latszodott, amit irsz.
            Pont, hogy catenacciosabbak lettünk, miota itt van, kombinativabbak nem

            1. Én a támadásépítés módjáról beszélek, te a védekezésről. A védekezés valóban szigorúbbnak tűnik.

              1. Fent van a meccs az m4en, megköszönöm, ha ramutatsz legalabb 3 tamadasunk ra, amit a sajat tizenhatosunktol tudatos felépités utan alakitottunk ki.

            2. Az látszik, hogy nem felrúgdossuk a labdákat, mint anno Gróf indítgatásai, aztán persze az ellenféltől függ, hogy mennyire jutunk a mostani passzolósabb játékunkkal.
              Mondjuk Hidivel lehet erőltetni a mélységi indításokat is, hát majd meglátjuk…

              1. Valoban nem rugdossuk fel, mert

                1. Moutarira felesleges lenne
                2. Tujvel labbal nem olyan, mint Grof volt.

                De ha valaki azt allitja, hogy kombinativabbak vagyunk, az idiota mar bocsanat.

                1. Amikor nem rugdosod fel, nincsenek mélységi indítások (majd Hidire kiépítjük) akkor azt a játékot már kombinatívnak hívják, nyilván annak is van fokozata, hogy mennyire sikerül, hány passzt tudsz megcsinálni, ez függ a játékosok képességétől és az ellenfél képességétől, mennyire “engedi”.
                  Én sem vagyok elájulva a játékunktól, de ilyen kp.val (Kesztyűs… stb…) jobbat nem várok, ezek közül a kp. közül lehet senki nem férne be más NB1-es csapatba, és tegnap mégis elfogadható játékot és eredményt értünk el egy elvileg élcsapat ellen, ez azért az edzői stábot is dicséri.

                  1. Én nem keltettem a panikot a meccs elött, mert latni lehetett, h a Vidi szétesö lesz és vannak olyan csapat részek, amik összeszokottak mar tavaly ota.

                    Inkabb az öregeket latom a stabilitas mögött.

                  2. Azért jó kis középpályások ezek. Sok csapat kapkodna értük, ha ingyen vihetnék őket.

                    1. Na itt is rátapintottál lényegre; ” ha ingyen vihetnék őket. ”
                      Vannak olyan szurkertársak, akik szemében csak az tud futballozni, aki el tudott szerződni valahová, mondván az legalább kellett valakinek. Aki/ akik meg maradtak, azok meg nem kellettek senkinek.
                      Bizony, ingyen bárki el tudott volna már menni

                    2. Hát határ eset, Bano még oké mert fiatal, aztán hátha majd…, de Hidi és Kesztyűs sok NB1-es csapatba már nem kellene (mondjuk, ha Gazdag, Vadócz lenne akkor nálunk se kezdenének).

                  3. Ne keverjük az előrevágott labdát a mélységi indítással (de lehet csak rosszul értelmeztem).

                2. Vagy lehet Te látod rosszul.. tudod amikor mindenki őrültnek tűnik körülötted..😉

                  1. Szerintem az tény, hogy nem volt felépitett tamadasunk, amugy a Kommentator is ugyan ezt jegyezte meg mind a két félidöben, hogy a Honvédnak problémai vannak a labdakihozatallal
                    – helyesen.

                    1. Annak több oka is lehet! De neked, mint több évtizede a labdarúgásban tevékenykedőnek, ezt lazán tudnod kell!

                    2. Pont erről beszélünk. Mert egyáltalán megpróbálták kihozni a labdát, nem csak előre3.14csázni, mint évek óta. Lehet, hogy egyelőre kevesebbszer sikerül, bár ez szerintem csak időszakonként volt vészes, amikor a Fidi nagyon meg tudta nyomni a letámadást. A törekvés és a tudatosság mindenesetre hónapok óta világosan látszik, kérdés, meddig jutunk vele. Üdv, egy idióta

                    3. “hónapok óta”

                      Most decemberre gondoltál? :)

                      Igen, lehet, hogy a téli teremtornákon sokat próbálták ezt a srácok a kispályás meccseken.

                      Én eléggé igyekszem a játékot nézni és ebből, amit írsz, semmit nem lehetett látni, sajnos.

                      Én nem Latabár vagyok, ha Sanninoról bebizonyosodna, hogy jó edző, jó – minőségi – játékot próbál játszatni, hidd el, hogy elismerném utólag. De eddig a pontig nem ez látszik, pedig ősszel Vadócz, Hatira, N’Gog, Lanzafame, Gazdag is rendelkezésére állt, ilyen játékosai még Rossinak sem voltak.

                    4. Nem, a hónapok ótát úgy értem, hónapok óta. Emlékeim szerint a játékosok is többször nyilatkozták, hogy ezt sokat gyakorolják, kb. Gazdi felcsúti gólja óta (november 2.), de talán még régebben téma. A törekvést tényleg érezni, igaz, egyelőre csak időnként. A felsoroltak közül Lanza és Gazdag itt volt Rossinál is, a másik háromból – a kétségen felüli képességeik ellenére – csak Vadócz fért volna be Rossi bajnokcsapatába. N’Gog azért nagyon messze van a csúcsformát futó Eppeltől, Ben Hatirát meg az a csapat se bírta volna el. Ellenben hiányzik az akkori középpályához képest pl. egy szinte bármelyik poszton jó Holender, sőt a Koszta/Zsótér duó bármelyike ezerszer többet ért volna ősszel Ben Hatiránál, aki meccsenként egy villanásért cserébe felért egy emberhátránnyal. És akkor nem beszéltünk a rengeteg kpályás sérülésről, ha csak azokat végigvesszük nyártól mostanáig, elég komoly magyarázatot jelentenek a játék akadozására.

                    5. 😆😆😆😆

                      Miért, én még nem írtam Supkáról, hogy nálam a regnáló magyar edzők között a top 3-ban van?

                3. Meglátjuk, ha George sokat játszik, lesz-e változás.
                  És köszönöm kedves jelződet.

                4. Súgó… :)
                  Csak, hogy megmagyarázz dolgokat, ilyen butaságokkal jössz mint; Tujvel nem olyan jó lábbal, mint Gróf, meg Moutarira minek felrúgdosni. 🙃
                  Nem csak Gróf rúdosta fel, hanem pl Kambi és Lovrics, de még Batik is gyakran. Érdekes, hogy nem látod a változást pl ezen a téren, még tv-n keresztül sem!

            3. Nézd újra a meccset. Én pont attól kapta rohamot tegnap, hogy még a 16 on bekül is meg akarjuk kicsibe játszani és kihozni, akkor is amikor laikus agyam egy cseszd már ki onnan -ért kiabál..

              1. Ez így van!
                Minden edzésen rengeteg és aprólékos begyakorlás van, hogy ezt a fajta játékot elsajátítsák, rutin szerűen begyorolják, önbizalmat szerezzenek egyáltalán csak ahhoz is, hogy merjenek, hogy ne essenek pánikba akkor sem, ha a 16-os környékén kényszerül passzolgatni. Korábban az volt ilyenkor az instrukció, meg a bevett szokás, hogy b.zd picsán a labdát amerre állsz, v ha nem, akkor jött a fejleordítás!
                A Hajduk ellen többen anyázták Sanninot, mert azt merte nyilatkozni a meccs után, hogy látott pozitívumot is. Hát persze, hogy látott! Korábban egy ilyen presszingelő csapat ellen mindenki rúgta a bőrt amerre állt, csak minél messzebb legyen a kapunktól. Most próbáltunk JÁTSZANI! Hogy mennyire ment, és miért csak annyira, az egy másik témakör

                1. És ezt te a taxidbol honnan latod, h ezt gyakoroljak?
                  Vagy megint csak kamuzol? :)

                  1. És te azt honnan veszed, hogy taxiból?! Vagy esetleg azt, hogy kamuzok?! Hol van erre a bizonyítékod?!
                    Vagy amikor kifogysz, akkor már csak ennyit tudsz?!

                    1. Multkor is egyértelmüen lebuktal, hogy fals értesülések alapjan probalod alatamasztani a mondanivalodat, ugyhogy kar az erölködésért, én mar teljesen hiteltelennek tartalak. Ugyhogy nem is forditok rad több idöt, pa

                    2. Kit éredekel, hogy számodra mi a fals v mi nem!
                      Azóta, hogy tisztázódott, újságokból, internetről, tv-ből / lásd Batik nyilatkozat / szerzett információkkal próbálod alátámasztani, hitelesnek látszatni a sokszor agyament nézeteidet, rájöttem milyen hírértékként kell kezelni a mondókáidat!
                      De semmi gond! Vak tyúk is talál szemet! A fiatalokkal kapcsolatos nézeteid nagy része pl ilyen ” talált ” szemek😉

            4. Elég szar játék előzte meg Gazdi gólját is! Kombinatív játéknak nyoma sem volt!

              1. Lassan a testtel, ne bízzuk el magunkat! Ha jól emlékszem ő abban a gólban is talált kivetni valót , kb. az ellenfél játékosainak felületes hozzáállása a védekezéshez- képében. Azt a gólt is kezeljük a helyén! 😀

                1. Jó, igazad van!
                  Szégyellem is magam, hogy fals informácio alapján merem azt állítani, hogy azt a szép gólt megelőzte kb 5-6 gyönyörű megmozdulás mások részéről is, ami legalább annyira szép volt, mint Gazdi befejezése. Tudom, hogy azok csak azért jöhettek létre, mert az ellenfél játékosainak pont muslinca repült a szemükbe

          2. Ez tényleg érződik néha, és Gazdival, Gerivel, Mezgranival még inkább működhet majd. Kérdés, a Vadi-Hidi csere nem ez ellen dolgozik-e, bár utóbbi tegnap kellemes csalódás volt.

              1. Jóhogy! Volt akinél azért nem is próbálkoztunk ilyen játékkal, mert még ilyen játékosai sem voltak, ugye?😀

            1. A Vadi-Hidi csere ez ellen dolgozik, de abba nem volt a klubnak beleszólása, vagyis kényszerhelyzet volt..

          3. Valami hasonlót akartam írni én is, de hála Neked, már nem kell!☺
            Aki nem látja, hogy nem a korábbi b.zdpicsán, középpályát átrúgdosó játékot próbálunk játszani, azt valamilyen okból a rosszindulat vezérli!
            Az persze már egy másik kérdés, hogy ehhez a játékhoz mennyire képzettek a játékosok, vagy mennyi idejük volt / pl sérülésektől tarkítva / azt elsajátítani, csapat szinten működőképesnek látszóan felénk prezentálni

            1. Köszönöm kedves szavaidat, de sajnos dorgálással kell viszonoznom. Kommunikáció!!!
              Nem jó az, hogy rosszindulatot feltételezel arról, aki nem látja a támadásépítés megváltoztatására irányuló szándékot. Ez nem vezet normális párbeszédhez.
              És az is lehet, hogy csak nem tűnik fel neki. Vagy nem ért hozzá. Itt nem szakemberek beszélgetnek. Písz.

              1. Teljes mértékben igazad van!!!!!!
                Rosszindulatból írtam a “rosszindulatú” jelzőt! Mondjuk zárójelben szeretném megjegyezni, hogy akire rosszindulatúan céloztam, az rögtön vette a lapot, és máris leidiótázta a másképpen látókat. Azért van a két jelző között némi különbség!

        2. Hat, nem tudom, én azt lattam, hogy sokszor a térfélröl nem tudjuk kihozni a labdat.

          Nego és különösen Petryak kivalasa meg megzavarta az éppen lendületbe kerülö Vidit.

          1. Több szélen vezetett jó támadás is volt, ha gondolod nézd újra higgadt fejjel.😉

    1. Én két szép megmozdulást is láttam George-tól. Egyszer jól érkezett a hosszún üresen, egyszer pedig szépen kanyarodott fel a rövidre egy szabadrúgásnál. Nekem ezek azt mutatják, hogy megtanulta a szakmát. És az alap adottságai jók. Mintha itt lenne egy fontos különbség a sikeres futballkultúrák és a mienk között. Mi a labdazsonglőröket tekintjük jó focistának, ilyeneket keresünk gyerekkorban. Ők a jó adottságú emberkéket tanítják meg a szakmára.
      Persze az egész okoskodásom nem ér semmit, ha George végül egy ügyetlen behemótnak bizonyul. Az biztos, hogy tegnap az 5XL-es mez is feszült rajta, mert hatalmas a fickó, de talán azért is, mert van rajta felesleg.

      1. Hátha bizonyos szitukban vmely nagy testrészével sodorja a kapuba a labdát… Most néztem az összefoglalókat, a ZTE dzsordzsa példul a saját 51-es lábában elesve harcolt ki tizit, szóval akár még nagy segg, pocak is jól jöhet. Mayronunk az öt végtagjából hárommal is szabályos gólt szerezhet

      2. szia, az alap adottságai valóban jók, de ahhoz le kellene dobnia vagy húsz kilót magáról.
        én nem láttam tőle olyan dolgot, amely labdargúróra emlékeztet, sőt kimondottan úgy éreztem hogy zavarja ez a sport.

      3. “Ők a jó adottságú emberkéket tanítják meg a szakmára.”
        Sajnos nálunk is ezt próbálják, U14-től hoznak a csapatokhoz nagy darab, jó fizikumú gyerekeket (sokszor csak előrébb járnak fejlődésben és 21 évesen már a fizikumuk sem magslik ki), majd a kicsik akik esetleg focizni jobban tudnak, (de nyerni a nagyokkal lehet), alacsonyabb osztályba kényszerülnek, ott már sokkal gyengébb képzést kapnak mint az Akadémián, és 3-4 év múlva, már fociban is gyengébbek, és azt hisszük jól választottunk, pedig, ha azok is maradhattak volna ebben a jó képzésben akkor lehet azok sokkal jobbak lennének, de ez így nem derül ki…
        Lehet egy akadémiának kellene egy korosztályban több csapat (A, B, esetleg C), akkor talán nem vesznének el a pillananyilag retardáltabb, jól focizó gyerekek sem.

        1. Ez meg a ló másik oldala. Így is lehet rosszul csinálni.

  10. Azért az már bosszantó hogy a 6. meccsen sem tudunk gólt lőni a Vidinek.

    1. Ha Banó-Szabó felrúgásáért megkaptuk volna a jogos szabadrúgást, akkor Lanza valszeg megtörte volna a rossz sorozatot!

    1. Látom, miután beállt, fordított az Anderlecht és kikaptak :(

      1. bet365ön néztem
        beállt Marci, 1-0nál, Anderlecht az utolsó utáni pillanatban megnyerte

  11. Találkozott valaki Lassie fórumtárs értékelő szövegével? Mert kiváncsi lennék rá.

    1. Annyira gyenge színvonalú mérkőzés volt, hogy szerintem dühében inkább nem elemezte.

      Megértem.

    2. Nem láttam a meccset sajnos, csak az összefoglalót. Ott meg nem merik megmutatni a vitás eseteket. Nem tud adni valaki linket a teljes meccsről?

  12. Vicc, hogy milyen kevesen jarnak ki az aranykorat élö Vidi meccseire és hogy nekik épült mégis ekkora stadion

  13. Ezért sem lettem focista, mert Aliji helyében én a köcsögválogatott -juhászproli távollétében- ideiglenes türhőkirályát a harmadik alattomos geciség után rúgtam volna fel úgy, hogy a kerekesszékét sem tudná soha többé hajtani, nemhogy futballozzon, nem vártam volna a kilencvensokadik percig.

  14. Sokan szídják Lanzafamét, de én még mindig azt látom, hogy egyértelműen kilóg felfelé a csapatból.
    Ahogy továbbteszi a labdát, az szenzációs, egyszerűen nincsen mellette fajsúlyos csatár akár szélen, akár elől, aki helyet tudna neki teremteni, elvinné a védőket, stb.

    Moutari egy játékosnak elmenne valamilyen játékrendszerben, de valljuk be, nem egy sztárfutballista ő még nb1-es szinten sem. Nem tudja kiegészíteni Lanzafamét egyelőre. Mindig egy-egy villanása van, de konzekvensen nem tud jól játszani.

    A kapufájáról annyit, hogy érdemes megnézni a lassításban, egyszerűen beleszúrt egyet vaktában csőrrel…

    1. Azért ahogy bevitte az szép volt, a lövése az már tényleg csak bele spiccelt, nem egy nagy spiler szerintem se, sőt, de jelenleg nincs jobb Lanza mellé.

    2. Ott azt kellett/lehetett tenni egy picit hosszan megtolt labdával, jobb lábbal, ennyi.

  15. Az I. félidő első fele, és a II. félidő közepe biztató volt. Moutarinak, Lanzanak, Kesztyűsnek, Hidinek és Banónak is volt kapura veszélyes megmozdulása, ráadásul Hidi meglepően jól játszott.

  16. Tudja valaki, hogy mi van a legkisebb királlyal? Rosszak az előérzeteim.

      1. Ha King, most megint kiesik hosszú időre, akkor ott a szervezetben valami komoly dolog lehet….megítélésem szerint. Nagyon sérülékeny..vagy nálunk nem jól csinálnak valamit a szakemberek. De kérdezem, hogy ez a costa ricai csodagyerek mi a fenét keres itt. Sztem jelen állapotában egyáltalán nem hasznos nekünk. Amit videót láttam róla, ott egy atletikus egyén van, ez meg egy kisgömböc….Láttuk őt élőben egyáltalán, mielőtt idehoztuk?

        1. King:Feheruváruban azt pletyózták a körülöttem állók, hogy olyan szintű már a szalagok stb. nyúlása, deformálódása, hogy sose lesz a régi. Ennyi, pletyka.
          George: azt inkább nem kommentálom, dühít hogy személyében _FELTÉVE, DE NEM MEGENGEDVE_ csak egy újabb összegyűrt papír került a Honvéd szemeteskosarába.

          1. Kingről el tudom hinni sajnos…Ha lejár a kölcsönadása, akor nyugodtan vissza lehet engedni MTK-hoz. Ő már nem lesz sztem sokáig a pályán. Sajnálom, mert csupaszív kis játékos.
            George meg… ha ilyen semmitmondó játékost tudunk csak hozni, akkor rúgjuk már ki a szakembert. Engem a melóból simán kirúgnának, ha nem termelek nyereséget a cégnek. Nincs koncepció a klubházban sem.

            1. Nem védem a szagembereket, de ha ingyen lehet csak igazolni akkor ilyenek vannak, én inkább azt mondom, hogy abban hibásak, hogy “jobb mnt a semmi” felkiáltással elfogadják, akkor inkább tényleg a fiatalok.

              1. Megfordult a fejemben egy vaskosabb likviditási probléma rémképe, de eskü nem akarok károgni, ráadásul nem is tudok semmi konkrétumot, sőt pletykát sem. De ahogyan “igazoltunk” most télen, mintha ifjúkori önmagam látnám a hóvégén…zsíroskenyér a reggeli-ebéd-vacsora.

          2. Persze hétvégén pöccent egy 3-ast a zöldeknek, kivàncsi leszek a véleményekre. Basszus, 20 perce van itt és még nem ő a gólkirály? Nem kispesti szint. Csak röhögök a magvas véleményeken.

                1. a szín lényegtelen. Ide még nem jött játékos akiről az elején nem dőlt a negatív. Várni kéne néhány meccset.

                  1. Sajnos ezt el kell ismernem, valóban sok a fika és bizony részemről is, bár próbálok konzekvens lenni, igaz akkor nem drukker lennék, hanem valami elemző. Ez van, szeretem ezt a csapatot, és ezért sokszor túlzok. (Mások is, de azt vallja be más, ha akarja…)

                    George: a probléma nyilván sokkal inkább azzal van, hogy vélhetően lehetne találni -akár kölcsönbe is- olyan srácot aki jobb induló-állapotban van mint ő. Erőnlétileg mindenképp, a technikai tudását nemigen lehet felmérni 20 perc alatt.

            1. Rúgjon! Akkor majd elkezdjük talán komolyan venni, de amit láttunk Fehérváron az nem erre enged következtetni. Inkább sírnod kellene és nem röhögni! 10 perc után kifulladt a srác…Azt meg engedd meg, hogy az eddigi igazoláspolitikánk láttán had legyünk pesszimisták. Vagy mondj olyat, aki komoly játékerőt képvisel a leigazoltak közül? (Lanza nem ér, bár egyre inkább szürkül el ő is.Nála is kondi problémákat látok.)

              1. Nyugodtan lehetsz pesszimista, nem zavar, de volt itt már BB is falább, meg zöld meg minek, meg sose lesz már focista, meg tudja nyavalya. És most hogy is állunk? A tavalyi idény legjobbja.

                1. Tessék? nem értem okfejtésed? Ki az a BB? Ki nem lesz focista? Mondjuk nekem vicc, hogy Lanza a 2019. év legjobbja, most nem érdemelte meg! Amióta visszajött nem volt egy igazán jó meccse! Sorry!

            2. Na jó Sanya, van igazság abban amit írsz, de akkor itt az ellen példa;
              Ő tegnap jött, ma már kis tulzással annyi időt töltött a pályán, mint Dominik! Ha egy gyerekből ennyit látunk, vagy ugye vannak olyanok akikbő még ennyit sem láttunk, de lehet szapulni, lehet veleük szemben előítélettel élni, akkor szerintem egy profi zsoldossal szemben is dukál ez, nem?!
              Szerintem nem, mert ne ítélkezzünk elhamarkodva, de akkor egyikkel szemben sem!

          3. Sajnos nem látszott Kingen, hogy jól érezné magát a pályán, erős fájdalomcsillapítókra gyanakszom… mintha kicsit pölöskeizett is volna, de ezt színes bőrűeknél soha nem lehet tudni, alapból is nagyon lazán mozognak.

  17. Megnéztem sokadszorra is Aliji kiállítását! Sárgalapot ért maximum. Nem volt az olyan nagy utánna rúgás, kicsit összekoccantotta Fiola bikáját, aki pedig előtte vállal lökte mellkason, csak ugye az takarásban volt. Szóval én túlzásnak érzem a kiállítást.

    1. Én azt hittem ez a második sárgás kiállítás…ha nem, akkor ez nem piroslapos rúgás volt.

      1. Nem volt sárgája….ezért is mondom, hogy túlzó volt. Ilyen szintű szabálytalanságok a Vidi játékosok részéről is volt. Ezen a téren, abban a pillanatban nem volt egyenlő a mérce.

    2. A szabályoknak megfelelő döntés volt, a kis utánrúgás is utánrúgás. Lehet szeretni vagy sem, de ez a szabály. Ez persze független attól, hogy előtte Fiolának hány és milyen színű lapot lehetett volna adni…

    3. Sajnos ez piros volt, az más kérdés, hogy Fiola már nem lehetett volna a pályán.

    4. Ezt még valahogy ki lehet magyarázni, de hogy Bacsát miért állították ki Debrecenben, arról szívesen elolvasnám a bíró jelentését.

      1. Sztem kapuval szemben álló és gólhelyzetben lévő játékos akadályoztatása. Rátette a kezét a vállára kontakt megvolt, debreceni dobta magát ennyi elég is. Ha már más csapatok eseteivel foglalkozunk, akkor engem a ZTE tizenegyese érdekelen a DVTK ellen. Ott szabad szemmel is látható, hogy Ikoba a saját lábában esik el. Hogy ezt az alapvonali bíró és a játékvezető, hogy nézte el, az a nagyobb gond.

        1. Az addig rendben, de a tizi mellé csak akkor lehet egyből pirosat adni az utolsó embernek, ha olyan a szabálytalanság, amiért a mezőnyben is piros járna. És ez nem idei szabály, illett volna már megtanulnia azoknak, akiknek ez a szakmájuk.

          1. Első számú bírónk meg elment Oroszba oktatni, elnökösködni ahelyett, hogy itt tenné rendbe a gárdát… :) :)

            1. A zalaegerszegit még meg sem néztem, lehet nem is kellene. :D

          2. Olyan, hogy utolsó ember által elkövetett szabálytalanság miatt piros lap, már évek óta nincs!
            Golhelyzeben lévő játékos ellen elkövetett szabálytalanság=piros lap, na olyan van!

        2. Ikoba tizijénél Karakó kompenzált egy első félideji kezezést.

        3. Igen, de az sem mellékes, hogy azért esett el a “saját lábában” mert a védő eltalálta a jobb lábát…

        1. Épp az a baj, hogy Te jól tudod, a játékvezető meg nem tudja… :)

            1. Na pontosan ezért lennék kíváncsi a bíró jelentésére. :)

          1. Ne vigyétek félre a dupla büntetés értelmezését – sajnos nem olyan szándékkal vezették be, ahogy logikus lenne.
            A fő irányelv az, hogy ha úgy szabálytalankodik a játékos, hogy a cselekedete a labda megjátszására irányul, akkor kell sárgát adni piros helyett. Ha a labda nincs megjátszható közelségben, a mozdulat az ellenfélre irányul, durva szabálytalanság van, akkor továbbra is oda kell adni a pirosat a büntető mellett.
            Bacsa szituja pont az előbbi, ha egyáltalán lefújják.. (Angliában ez simán “mehet tovább” kategória), a labdát próbálta elkanalazni, miközben volt némi kézimunka/testtel dolgozás, sztem hibázott a játékvezető. A játékvezetői jelentésben tuti, hogy a pirosnak megfelelő leírás lesz, nehogy megégessék magukat..
            Aliji esetében sajnos nincs mit mérlegelni játékvezetői szempontból. A labda játékon kívül volt, bármilyen kicsi is volt a bokakoccintás, ez piros.. Ettől függetlenül az, hogy Fiola sárga nélkül hozta le a meccset konkrétan szégyen!

            1. Ez igaz, de akkor az utánrúgást kiváltó fiola mozdulat is piros!

    1. Ki tudja, lehet úgy beválik neki, mint anno Bardhi, akit szintén a svéd 3-ból hoztak. Most meg a Spanyol 1-ben jáátszik és euro millióért adták el.

      1. Bardhi a svéd 2. osztályban játszott 10/5-ből mutatóval, ez a srác a svéd3-ba 22/0-val. Arról nem beszélve, hogy Bardhi 3 évre jött végleges szerződéssel, ez a srác meg fél évre kölcsönben. Azért ezek között van különbség.

    2. Nézem, a srác 21 éves, sosem játszott a svéd 3. osztálynál magasabb szinten, ráadásul kölcsönbe megy. Ezzel az erővel Lukács is maradhatott volna még fél évet. :)

    3. Hát ha nem a kicsit sötétebb, kicsit vékonyabb, kicsit szőkébb, kicsit guineaibb Maradonát igazolták le, akkor ennek az ég egy adta világon semmi értelme. Max ha ingyen jött és még fizut sem kellett neki adni.

  18. Ma talalkoztam Szendreivel, mondta, hogy térdproblémai vannak.
    Kb egy hét mulva lehet ujra aktiv.

    Latszott rajta, hogy szomoru, hogy nem kapitt lehetöséget az olasztol, de nagyon alazatos srac, mondta, hogy mindent megtesz majd, hogy vörös feketébe tudjon befutni.

    1. Hát igen. Sajnos igen sok fiatal ki is mondta, hogy szomorú, amiért pl Rossi ill Supka mellőzi/mellőzte, nem csak az arcukon látszódott a csalódottság..

      1. Hat Szendrei nem tartozott közéjük, öt, Majert, Kovacsot, Lukacsot éppen Sanninot tette parkolopalyara.

        Marpedig a legtehetségesebb Szendrei az utobbi években..

        1. Azért pl a felsorolt névsor egyes tagjaival leülhetnél beszélgetni, kinek a regnálása alatt fogalmazódott/ erősödött meg bennük a gondolat, hogy innen lépni kell/kellene!
          Ki dobta be őket egyik meccsen egyszerre , zsákszámra, hogy egy kedvezőtlen eredmény esetén elverhesse a port a fiatalokon és védhesse magát a tulaj előtt velük szemben

          1. Azok a valakik most az nb2ben azota alaposan atgondoltak a korabbi véleményüket.

            Jarok nb2es meccseke miattuk, beszélgetek velük.

            1. Szabad kérdezni, hogy most mi a véleményük? Engem mondjuk Majer véleménye érdekelne.

              1. Na, erre a válaszra én is kifejezetten kíváncsi vagyok!
                Mármint arra, higy bendeguz mit fog írni, mint Májer vélemény… 😉

              2. Statisztika:
                Tavalyi szezon 10 bajnoki, több kupa és edzömeccs 19-20 évesen.
                Idei szezon: még edzömeccsen sem kapott lehetöséget 20-21 évesen.

                  1. Én nem Latabar vagyok, aki titkos klubinfokat és allitolagosan személyesen hallott, valojaban az elfogult véleményét fals dezinformaciokkal alatamaszto infokat ad ki.

                    Keresd meg, beszélj vele

                    1. Értem! Tehát az, hogy Májer szomorú, mert az olasz mellőzi az nem titkos infó, az viszont igen, hogy egy már nem itt lévő játékos mit lát ma már máképpen, az titkos infó!? Persze, lehet, hogy tényleg az!
                      Akkor csak annyit mondok, hogy Ő is, és még többen mások is nagyon szomorúak voltak azért, mert Supka nem játszatta őket! Gondolom ez így nem titkos infó, hiszem te is elmondhattad ezt Májerrel kapcsolatban!?

                    2. Supka jatszatta öket, csak keveset.
                      Sanninot az, aki egyaltalan nem jatszatta öket, ki sem probalta..

            2. Azért az szép dolog tőled, hogy ha az első csapat meccseire nem is nagyon, de a fiataok miatt / akik szanaszét szóródtak / jársz nb2-es meccsekre..

                1. Szép tőled, hogy -vélhetően a csapat miatt- közelebb költöztél. A kupadöntőre -emlékeim szerint- még a távolból érkeztél. Persze az is lehet, hogy az emlékeim csalnak. :)

                  1. Nem értem, hogy a kettö miért irja felül egymast.
                    De ezt csak a te bamulatos és többször bizonyitott logikai képességeddel lehet megérteni, gyanakszom.

                    1. Ez így lehet okoska, kevesen tudunk itt hozzád felnőni. Bár szerintem nem is akarunk…

                    2. Látom megértetted a mondanivalót, ezért vagy rá büszke. :)

                    3. Szívesen meghallgatom majd személyesen a hétvégén, ha összefutunk a meccsen. Hol szoktál, melyik széken?

                    4. Mondtam, hogy van állandó székem? Amúgy lehet, hogy csak feledékeny vagyok, de nem emlékszem. És meccsen való részvételeim számával sem versenyeztem senkivel. Ettől még -ha nem dolgozom- könnyen lehet, hogy ott leszek. Majd egyeztethetünk.

                2. 🤣🤣🤣🤣🤣
                  Ennek szívből örülnék!
                  De sajna, valami nem stimmel; asszem tegnap írtad itt, hogy csak pár meccsen voltál élőben az ősszel. 😘 Mondjuk, az is szép dolog! Csak hát…😉
                  Na mindegy! Mindenki akkor megy, amikor tud v akar!

          2. Nagyrészt egyetértek, de nem bírom kihagyni, hogy ilyet sajnos nem csak Supka csinált, hanem a későbbi bajnok edzőhős is 2014 tavaszán, Pécsett, sosem felejtem el a meccs utáni elég undorító nyilatkozatát…
            Lukács Tischlerre cserélése tavaly viszont klasszikusan rossz Supka húzás volt, sajnos tény, ő nem az a nagy fiatalító, 1-1 fehér hollót (Vécsei, Szendrei, mindkettő szigorúan védekezőközép poszton erőltetve) leszámítva.
            De hát a másik nagy példakép, Rossi is csak akkor nyúlt bátrabban a “kicsikhez” amikor a pénzesszabály miatt a Papa ezt megszabta. Ezért kár, hogy azt a szabályt megszüntették.

            És mielőtt megint jön az ellentábor, nem, nem azt akarom, hogy 11 db U-18-assal álljunk fel, de évente 1-2 srác kötelező beépítése azért jó lenne. Ha nincs a 2017 előtti 3-4 szezon, akkor Gazdag, Geri, Bobál, Botka se futnak olyan szezont mint az aranyév lett. De hát ezt már sokszor és sokan leírták, csak nem lehet elégszer szerintem.

            1. Persze. Igazad van! És ha jól rémlik, Rossi ról is leírtam gazdagon a véleményem. Volt abban jó és rossz is bőven!
              Csak a fenének van kedve a végtelenségik boncolgatni, ki, hogy, miért, meddig, stb! Pedig tudom, így kellene tenni ahhoz, hogy ” teljesen ” reális képet kapjunk bizonyos dolgokban.
              Azt is tudom, hogy qrvára az jön már le, hogy Supka-ellenes vagyok, pedig ez nagyon nem igaz! Csak egyszerűen ívet húzok már attól, hogy bendeguznál már akkor is Sannino a sz.r, ha a 3-as metró nem jár!
              Tudom, én vagyok a h.lye…😊

              1. Igen, te vagy és te kötsz belém akkor is, ha csak annyit írok, hogy Szendreivel találkoztam.

                Megint te hoztad fel igazán Sanninot és a korábbi edzőket is. (MInt ahogy 90 százalékban mindig.)

            2. Supka valóban nem fiatal-felépítő mester, nála viszont a valóban kiemelkedő tehetségek – érdem szerint – lehetőséget kaptak akár 18 évesen is, lásd az általad említetteket.
              (Egyébként Májert is ő hozta fel 18 évesen és adott neki kezdőként is lehetőséget már 2018 tavaszán)

              Jelenleg viszont a már egy évvel idősebb fiatalok sem kaptak SEMMILYEN lehetőséget.

              Ez a korábbi helyzethez képest is kimondottan gyászos, főleg, ha hozzávesszük, hogy Sannino magát a klubhoz úgy protezsálta be, hogy mindig is nagyon értett a fiatalokhoz.

              (Ezt persze azok, akik utánaolvastak alaposan a pályájának (én megtettem), tudták, hogy nem így van…)

      1. Element fél éve az nb3ban, ezt mar sosem fogja visszakapni

          1. Szendrei komoly tehetség, ha idén befutott volna, nyaron komoly ajanlatot is kaphatott volna érte a klub külföldröl.

            Ez végleg meghiusult,mert 20 feletti magyar jatékosért nem fognak pénzt adni.

            1. Ezzel a megállapításoddal nem értek egyet. Miért ne lehetne érte jó pénzt kapni akár 2 jó NB-es szezon után. Ha valóban tehetség, akkor simán benne lehet egy jó üzlet, ha kiemelkedőt nyújt! Nem öreg ő még ahhoz, hogy befusson…

              1. Hát, láthatod, hogy manapság nyugat felé már 19-20 éves srácokat visznek, nem 23-25 éveseket.

            2. És akkor pont azon a két hónapon múlott Szendrei karrierje, amit Sanninoval töltött v éppen nem töltött?! És mivel pont nála töltötte be a 20-at és nincs az nb1-ben, már esélye sincs külföldre?! Milyen butadágokat beszélsz már megint!?
              Arról nem is beszélve, hogy ha elmondásod szerint 20 alatt lehet igazán jó esély ki igazolni, akkor az elmúlt kb mondjuk / 17-től 20 -ig / 3 évben ki a túrót kérjük számon azért, hogy még mindig itthon van?! Szerinted ugye természetesen Sanyiapót, aki mondjuk 3 hónapot töltött vele, míg be nem tötötte a 20-at

  19. Egyet kell értsek abban, hogy Szendreiben van potenciál. Én anno egy Fradi elleni meccsen láttam játszani és ott nagyon magabiztosat nyújtott. Itt lenne neki is a lehetőség, hogy az ínséges középpályás játékos hiány miatt több szerepet kaphasson. Talán Sannino is megvilágosodik.

    1. Az akadémia oldalarol probalnak az olaszra nyomast helyezni, de még igy is nagyon nehéz.

      1. Kérdés, hogy ha valóban lappang tehetség némely fiatalban és el is vitték őket a török táborba, akkor mi tartja vissza Sanninot, hogy bedobja őket a mélyvízbe? Sztem a bajnokság elment nekünk. 3-ik helyre nem érünk oda, mert sajna Kövesd sztem most jobban össze van rakva. Kupa meg lutri.

        1. Sanninot is a csapat teljesítménye alapján értékelik, így megpróbálja a pillanatnyilag legjobb 11-et összerakni… gondolom én. És biztos van rajta nyomás az Akadémia felöl is meg gondolom a játékos ügynökök felöl is akik ilyen Mayron féle játékosokat tudnak hozni nulla forintért.

          1. Most ha azt írom, hogy senki nem rinyált úgy a fiatalok ” használatától ” mint Supka, akkor le leszek hazugozva!
            Azt meg ugye senki nem gondolja komolyan, hogy bármelyik valamire való edző / és ez legyen akár Attila is /, rátöri az ajtót az aktuális tulajra egy ilyen Mayron-féléért?!
            Ezzel kell főzni!!!

            1. Ölitek egymás a fiatalok játszatása miatt. De őszintén melyik fiatal bizonyította máshol hogy Őt itt nem játszatták pedig megérdemelte volna.

              1. Hát, ezzel most nem értek egyet!
                Volt egy Botink, Holcsikánk, Vécseink, Botkánk, van Nagygerink / aki 17! évesen már játszott fiatal szabály nélkül /Gazdink / a teljesség igénye nélkül /, akik ha nem játszhattak volna, ma talán a 14. Bajnoki címünk se lenne meg!
                És bizony a mai 17 évesek között vannak min. olyan képességű srácok, mint a fentebb felsoroltak!

                1. Bocs. Félre értettél. Akiket említesz, Ők játszottak is fiatalon. Én azokra gondoltam akik csak pár percet vagy pár meccset kaptak, de sokan a kezdőbe követelték őket.

                  1. Bocsi!
                    Sztem Szendrei, talán Májer és most megköveztek, de Dominik is lehetett volna erősítés, ha megfelelően kezeljük őket!
                    Azt tudnod kell, hogy én soha / és gyanítom többen mások sem / egyiket sem követelem/ követeljük azonnal a kezdőbe! De, ha tudatosan, szisztematikusan kezeljük őket, akkor a kezem teszem a tűzbe, hogy annyit le tudnak tenni az asztalra, mint amit letett -engedd meg, hogy demagóg maradjak-, Hatira, Kabangu, Kukoc, stb-stb.

                    1. Ebben én is egyetértek, de ebben a vezetőségnek is benne van a keze, mert ezért is hülyeség volt májusban edzőt cserélni.

                      És ez független attól, hgoy Sannino mennyire sz.r edző, mert ha jön valaki külföldről, ő új trénerként igyekszik majd a saját embereit kikeresni, és az előző edző csapatépítési folyamatait megszakítja,

                    2. Sanninonak még ideje se volt bizonyítani hogy szar edző. Ezzel még várjunk egy kis időt.Míg lesz egy stabil keret a kezei alatt. Nyáron örökölt egy szedett vedett bandát. Később jöttek a sérülések.A játékosoknak viszont mindig az aktuális edzőnek kell bizonyítani.

                    3. Ha nem volt ideje, akkor Van der Meernek, Vierchevoodnak sem volt???

                      Stabil keret a Honvédnál kb. 30 éve nincsen, az elmúlt 3-4 évhez képest Sanninonak volt messze a legstabilabb kerete, egy-két igazán jó futballistával.

                    4. Nem volt. Van. Viszont ennyi kulcsember még soha nem volt sérült mint ebbe a szezonba.

                    5. Amibe magának a szakmai stábnak a felelőssége is benne lehet.

                      Nálunk ugyanis sokáig elhúzódik a szezon és korán kezdődik az EL-selejtezők miatt.
                      Tehát a játékosok nem tudnak pihenni.
                      Ennek ellenére a szakmai stáb durva alapozó edzéseket vezetett nekik, ami szerepet játszhatott Mezghrani, Szendrei, Nagy, Gazdag és N’Gog sérülésében is.

                    6. Igen. Látszott a csapaton az első fordulókba hogy egy kicsit túl hajtották őket. Viszont az lehet hogy nem az edzői stáb hibálya. Ide jöttek levezényeltek egy olyan nyári felkészülést amihez hozzá voltak szokva máshol. Nem gondolták hogy ahhoz az itteni játékosok nincsenek hozzá szokva.

                    7. Igen.
                      Ill. kérdés mennyit tud a rehabilitációs ill orvosi háttér mondjuk alapból M-on, de akár Kispesten is?!

                    8. Mivel ott volt a kupadöntőn már a stadionban az öreg Sannino és tudta az első EL-meccs és az első nb1es forduló időpontját is, ezért ezt ugye, nem gondolod komolyan…?

                      Úgy tartok edzést, hogy az a célnek megfeleljen.

                    9. Biztos a bemelegitései is túl erősek, de bolond, mert nem vette észre a kupadöntő előtti supkai professzionális gyakorlatokat, hogy azokhoz igazítsa a majdani alapozás intenzitását.Mert gondolom azért a jó Supka mester nem tartott neki bemutató edzést a kupadöntő előtt…

                    10. Igazából azért nem tudok erre mit reagálni, mert sem a konkrét mondanivaló, sem a poén, sem az nem jön át, hogy egyáltalán érted-e, hogy miről beszélünk…

                    11. Azt irtad, hogy mivel Sannino ott volt a kupadonton lr kellett volna azt vennie, hogy hogyan kell eddzenie a sracokat.En ertem a mondandodat, teged viszont egyre kevesbe…

                    12. Szerintem nem érted.

                      Én arról beszéltem hogy egy idén végén, amikor márcsak a meccsterhelés miatt is a játékosok izomzata darabokban van, egy hét pihenő után butaság alapozó edzést csinálni, nincs rá szükség.

                      Senki nem beszélt most Supkáról.

                    13. Ne fárassz, b.ssza már meg!!!
                      Megkérdezném; téged fizetnek azért, hogy Sanyiapó ellen beszélj minden körülmények között?!
                      Átolvasod, átgondolod amiket írkálsz?!
                      Sztem nem, mert ha igen és annak ellenére felrakod ide, akkor bizony nagy a baj nálad! És kérlek ezért ne haragudj meg, de erre már egyszerűen nem lehet mást gondolni

                    14. MIért, szerinted ha kinevezik Sanninot az olasz válogatott élére és éppen két nap múlva kezdődik a világbajnokság, akkor majd védekezhet azzal, hogy “hé, amígó, há én azé’ tartottam alapozó edzéseket, mer’ én mindig szoktam és senki nem szólt, hogy vébé előtt nem kellene???”‘”

                      Ugye, nem ezt gondoljátok??

                    15. Igazad van!
                      Annyi a bibi, hogy valójában talán csak Mezgra és Nagygeri az egyetlen áldozata a ” túlterhelésnek “! Ngog problémája ismert, akárcsak Kingé. Hatira sumákolt, Gazdit agyontaposták, Robi mint kapus, hát szerencsétlen szitu!
                      Most, ha megint azt írom, hogy bármelyik korábbi edzőnél inkább sz.rrámehettek volna az edzéstematikájukat ismerve mintsem Sanninonál, akkor megint azt hiszed, hogy Supkát akarom támadni, a kopasz védelmében.

                    16. N”Gog megsérült az edzőtáborban is, ahogy Szendrei és Nagy is.

                    17. Ngog sérülten jött ide. Örül, hogy még kergetheti a bőrt!
                      Szendrei nem tényező / sajnos /. Ill. ha már szerinted a kupadöntőn felmérhette volna az állapotukat, akkor ugye az ővét pont nemigazán.

                    18. Mit kellett volna csinálni edzőtáborba? Sörözni meg strandra járni ?

                    19. Figyu, ezeket a totál dilettáns kérdéseket komolyan dobod ide?

                      Nyilván van speciális fizikai – úgynevezett alapozó – felkészítés, ami elsősorban akkor szükséges, ha egyes játékosok sokáig nem álltak jelentősebb megterhelés alatt.

      2. Az akadémia oldaláról regnálása óta minden edzőre és tulajra nyomás helyeződik, teljesen jogosan!
        A sok középszer / bár min. azok lennének / zsoldos helyett, inkább a gyerekeket kellene erőltetni!
        De az olasznál volt sokkal nehezebb eset is!
        Ráadásul, az igazán jókat most az olasz ki is emelte / hogy használni is fogja őket v vagy lesz ideje használni őket, az a jövő zenéje /, akik meg előttük lettek volna használhatók, azokat meg korábban ” elüldözték “!

        1. Na, most ez megint hazugság…

          Májer annyi idős volt most nyáron, mint Koszta 2016 nyarán… Tehát éppen most volt időszerű ebben a szezonban a beépítése – EDZŐMECCSEN SEM KAPOTT LEHETŐSÉGET.

          Szendrei nb3-ban játszotta végig az őszt.

          Ez óriási visszaesés, egyértelműen az edzői stáb felelőssége – és nem visszamutogatni kellene arra a Supkára, aki Májert maga hozta fel, 18 évesen, és állította be kezdőként a csapatba már 2018 tavaszán.

          1. És azóta a Gyirmótban olyan talento lett, hogy a Haalandot csak azért tudta a Dortmund elvinni, mert az igazi nagyok rá spórolnak…

            1. Szerintem ott rossz poszton játszatják, Májer nálam inkább középpályás.

              1. Az üvegtigris ugrik be: “itt mindenki hül.e?! / Lütyő, Csertői…/😉

          2. Uhhh!
            Tehát, ha jól értelek, azt állítod, Sannino / aki érkezett ’19 05 28-án / tette tönkre Májer /ki távozott ’19 08 08-án / karrierjét?! Ajajjj!
            Hadd idézzelek; ” 20 év feletti magyar játékosért nem fognak pénzt adni “!
            Májer, Sannino érkezése után pontosan egy hónapra / 06.28-án / betöltötte a 20-at! Alig több mint két hónap után pedig, az átigazolási idöőszak kellős közepén már másik csapatnál van! Nem gondolod, hogy ennek a tranzakciónak már voltak előzményei?! Mit kellett volna ennyi idő alatt varázsolni a kopasznak?!
            Komolyan kérdezlek; miért hazugozod a másikat, amikor semmit nem tudsz?!

            1. Highlanders Laszló1978 néven jól lemínuszolt bennünket!! :D :D

              Highlanders,
              szeretünk, hiányzol!!!

  20. Az én időmben úgy volt,lehet,hogy most is úgy van az edző állítja össze a csapatot.Egész héten együtt él a játékosokkal,hétvégén az játszik a rendelkezésre áll játékosok közül akiben legjobban bízik.ez az ő felelőssége.Remélem nem minket olvasva(akik semmi konkrétumot nem tudnak,hogy ki miért nem játszik legyen az fiatal vagy időseb) állítja össze a csapatot.CSAK A KISPEST!!!

  21. Elnézést előre, kikívánkozott off! :)

    összefoglalom az előző heteket. ami biztos:

    – Hanta Gazsó Úr, és egyébként meg Fanta,
    – RW Ábelbátty,
    – Andrea Hefflerné,
    – Latabár újabban nem Latabár,
    – Highlanders valaki, néha László1978,
    – én én vagyok,

    viszont, hogy kicsoda Bendegúz? Supka? Ugyanmár. Szendrei? Dehogyis. Talán Sannino, csak terel? Ááhh.
    Egyszerű, nyilván Számbácsi. :)

    határozattan “elvileg” :D

      1. valaki – Highlanders – Laszló1978 – Fogado – XIX Kerület, stb.

    1. Fuh, szóhoz se jutok, tényleg lebuktattál most.
      Sőt, én vagyok valójában Szendrei valódi apukája, aki nem más, mint …. egyenesen… Supka Attila, aki pedig
      Hemingway törvénytelen fia.

      1. régi fórumon irkált be supka neje pl. hogy mást ne mondjak :)

        1. persze, tudjuk, meg azt is hogy supka bizniszelt a háttérben a játékosokkal, ez is elő volt róla adva és, hogy a bundában is benne volt.
          meg, hogy Hemingway csicskása, aki sosem mer beleszólni az átigazolásokba, Hemi csak ezért alkalmazza.

          Bezzeg Sannino, aki az újságírókat azzal hajtja el, hogy “az átigazolásokról kérdezzék a vezetőséget”.. :) :)

            1. Persze, te viktor cs vagy véletlenül egy új nicknév alatt?

              1. nem tudom ki az a viktor csorna, de hirtelen hogy felkaptad a vizet.. mily meglepő..:)

                1. Ha valaki Sanninoról, vagy akár Vierchevood-ról írt volna ilyen gusztustalan hazugságokat nicknév alatt, azon is felkaptam volt.

                  1. mindenki tudja itt, hogy fülbevaló nálad az edzőfenomén.
                    nem kell többé felhozni a nevét semmilyen kontextusban.

                    1. Majd azt én eldöntöm, hogy mikor hozom fel, egyébként meg hulladékokkal nem kommunikálok.

                    2. blokkolom a hozzászólásaidat mostantól
                      javaslom a többieknek is ugyanezt :)

                    3. Valóságos megváltás lesz, ha nem reagálsz a kommentjeimre.

                    4. Én nemigazán szeretném. A fiatalokkal kapcsolatban kifejezetten jó meglátásai vannak.
                      Supkát meg csak kinövi egyszer!
                      Vagy, ha majd kirúgják a kopaszt, lehiggad..😂

                    5. Nem igazán értelek..
                      Egy nyílt hazugságot leír egy volt edzőnkről és te még véded?

                      Ez egy szégyen az egész Kispest-szurkolói közegre.

                      Ha Sanninoról írta volna, az is kiakasztó lenne, de Supka személyében egy olyan edzőt tisztelhetünk, akivel háromszoros kupadöntősek vagyunk és négyszer jutottunk ki vele a külföldi porondra.

                    6. tényleg utolsó
                      feldobtál supkáról három állítást és ezzel egy magaslabdát is, amit lecsaptam
                      mondhatni kiugrasztottam a nyulat a bokorból :)
                      pofonegyszerű cicológia volt, benyaltad :)

                    7. Nem, te egy nyílt hazugságot próbáltál terjeszteni valakiről.

                    8. Nem terjesztek semmit, te dobtál be egyszerre három dolgot is a kedvencedről, amiről gőzöm sem volt. Pl mit értesz az alatt, hogy bizniszelt a játékosokkal és hogy a bundában is benne volt? Mesélj..:)
                      Engem csak az érdekelt, hogy miért vagy vele ennyire elvakult. Napi szinten..:)

                    9. Akkor legalább írd oda, hogy vicceltél.

                      Leírtam, én vagyok Hemingway törvénytelen fia.

                      (Azért, mert Rossi nem elérhető, az elérhetőek közül szakmailag meg őt tartottam a legjobbnak, akivel mind a három érájában voltak pozitív dolgok. Ennyi, nem több.)

                    10. Őszinte leszek veled! Nem voltam jelen azon az eseményen amire zico zico céloz! És bizony ma már nemigazán tudom mit lehet elhinni és mit nem. Bármi megtörténhet és még annak az ellenkezője is!
                      A Szőke Sziklának is vannak érdemei gazdagon, aztán tudjuk a többit is. Tehát a sunyiság nem attól függ, hogy valaki nyert e kupát v sem.
                      Persze ettől függetlenül a tisztelet és az ártatlanság vélelme mindenkit megillet! Attilát is!
                      Na jó, megyek most már! Többet ” beszéltem ” ma veled, mint egész héten az asszonnyal! Még a végén féltékeny lesz rád! 😂

                    11. Bendegúz, én nagyon csípem, hogy beleállsz vitákba. Hol egyetértünk, hol nem. Ami fontos volt, hogy nem szoktál ilyen hangnemet megütni vagy stílusban írni. Ne legyél hájlánder színvonalú kérlek, ha ideges vagy akkor sem.

                    12. Rendben, de amikor a Honvéd egyik eredményeket elért tagját (játékos, edző, tulaj, szurkoló, mindegy) valaki nyilvános fórumon meghazudtolja, akkor mit írjak róla?

                      Ilyenek mellett szerintem nem lehet elmenni szó mellett és tényleg mindegy, hogy most Rossiról, Sisáról, vagy Supkáról van szó. Vagy akár Sanninoról, akitől pár szakmai dolgot hiányolok, de emberileg kedvelem, ezért őt is megvédeném.

              2. Ne hülyéskedj már!
                Rosszat akarsz szeretett klubodnak?! Lehet, a biznisz azt jelenti, hogy olcsóbban szerezte az új bólyákat…😎😃

          1. Hát ki mást kérdezzenek?!
            Szerinted ő nézte ki magának pl Hidit vagy éppen Mayront?

            1. Azért remélem legalább az általa kért típusú játékosok között volt egy védekező közép, aki passzolni is képes, meg egy erőcsatár. És amikor megtalálták Hidit és George-ot, akkor legalább megkérdezték, hogy jó lesz-e (esetleg hozzátéve, hogy jobb nincs). Remélem érthető amit mondani próbálok.

        1. Ez igaz. Mondjuk az is szubjektív, hogy kinek mi a semmi!
          Nekem pl amikor politikai okfejtések mennek..:)

          1. Igen, ebben egyetértek, bár az egyik káros jelenség nem lesz kevésbé káros, ha melléteszünk egy még károsabbat.
            A politikai vitákkal kapcsolatban az a véleményem, hogy a pártpolitikai csatározásoknak valóban nem itt a helye, főleg ha erre van kb 40 másik felület, de a sporttal kapcsolatos szakpolitikai kérdéseknek nem látok jobb helyet egy sportoldalnál. A nagy többség elég értelmes ahhoz, hogy a sport esetében túllépjen a szekértábor logikán, elfogulatlanul érveljen, a hangos kisebbséget ilyenkor el kell tudnunk viselni.

    2. Bendegúz – Jimbo, Barbrady őrmester vagy a Denveri Musztángok bajnokcsapata de még Cartman anyja is lehet.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.