Mastodon

Tippelgetés és hosszas beharangozás helyett

Kispest – ZTE beharangozó

A zalaiak ellen folytatjuk ma, remélhetőleg megkezdve végre a győzelmek gyűjtögetését, tovább már nem nagyon húzhatjuk...
Merre tovább?

…az én fejemben már napok óta teljesen nyilvánvaló ennek a szombatnak a kimenetele. Jó meccs lesz? Nem. Jól játszunk majd, ne adj’Isten, szépen? Nem. Visszatér sok sérült? Nem. A Zete könnyen ve(r)hető ellenfél? Nem. Jó hangulat lesz? Nem. (Mondjuk rossz se – amolyan köztes). Nyerünk? IGEN.

De akkor hogyhogy nyerünk ilyen premisszák után? És miért tippel az örök pesszimista RW győzelmet, mondjuk egy üzembiztos iksz helyett, amire most van is esély? Egyszerű. Mert nincs nagyon más választás, ha nem akarjuk egy teljesen szottyos zárójelbe tenni ezt az idényt, ha nem akarjuk teljesen egy nihil-vonal alá süllyeszteni az imbolygó hajót. Kellenek a csapatnak és a tábornak is ezek a néhanapján behúzott pontok, tavaly is ez ment Supkával, és a visszatérése utáni első teljes idényében Rossival is: jobb periódusok, szarabb periódusok, aztán jobbak megint, pont, mikor teljesen megunnánk a kijárást. Így megy ez.

És megismételném még egyszer a tételmondatot a Fradi elleni beszámoló végéről: az ottani hősiesen kibekkelt ikszünk akkor ér igazán valamit, ha villantunk mellé most egy hazai Zete-verést, majd egy kaposvári vendégsikert, és egy Haladás elleni oda-visszát, végül itthon valahogy (nem tudom hogy, de) leverjük a tolvajokat. Tudom, nem kevés kívánság ez, de sajnos annyi pontot szórtunk el idén, hogy nem érem be kevesebbel. Amúgy ezt a klasszikus, a “Fradi- és Vidi elleniek akkor érnek valamit, ha…” közhelyet már Batik Bence is megpendítette egy heti aktuális honlap-interjúban, úgyhogy örülök, hogy a csapatnál sem gondolkodnak másként.

A Groupi meccs előtt a nagy számok törvényében bíztam, és nem teszek máshogy most sem. Mert hiszen mikor nyertünk utoljára, bakker? Még a Paks ellen az Aliji-s talált góllal a végén. Akkor még fennen hangoztattam, hogy ettől a kerettől és a poszthemy időszak nagy garral beharangozott “minden jobb lesz” tirádáit követően én kb. csak az aranytól estem volna idén extázisba, minden más inkább csak távolságtartó tapsra késztetne (szövegértés: nem logikus érvek alapján vártam első helyre a csapatot, hanem az a vibrálás, ami 2016-17-ben megvolt, azt CSAK az hozta volna elő újból, ha ismét a csúcsért küzdünk, nem pedig mindenféle szürke zónákban sunyulunk a szezon nagy részében, bullshit edzői nyilatkozatokkal és ön-eltiltásokkal fűszerezve, végül Hemy igazoláspolitikáját a legszebben megidéző megoldásokkal télen). Azóta a csapat, az újdonsült sérüléshullám a téli “erősítések” és a kommentháborúk betemetetlen lövészárkai rendesen visszavetettek ebbéli arcoskodásomból, és a szívemmel is megértettették,amit az eszem már évek óta tud, hogy csodák csak nagyon ritkán vannak, és nekünk továbbra sem osztanak lapot fentről. Mondjuk ne is osszanak, 2017 azért volt olyan gyönyörű, mert a viszonyokhoz képest többé-kevésbé önerőből (fél-NER is jobb, mint az egész) lett elérve az összerakott keret, az edző, a pályára kitett küzdelem, és nem a kiválasztott X csapat egyikeként nyertük el épp abban az évben az épp nekünk leosztott serleget. Most meg már mi is egy vagyunk a sok közül, ott, jó középen, nem zavarva senkinek a köreit, a derék kis nevelőklub, ahogy azt már 2001-ben megálmodta valaki, legfeljebb nagy néha elhozhatunk 1-1 pontot Fehérvárról, vagy az Üllőiről, hozzátok be nekik a szalámis szendvicseket, hadd éljenek..

Nyilván ezen fölösleges amúgy sírni, én is csak ön-terápiás céllal teszem, inkább kiventillálom, aztán még maradok Honvédos, ahelyett hogy magamba fojtva undorodnék meg az egész Bohócligától, bár ezzel a legújabb MLSz-gyeplőbedobással most közel kerültem hozzá… De mégis kitartok, hiszen igazából 1995 óta tart a hazai pária-lét, csak vannak sötétebb és vannak kevésbé sötét, de legalább stabil időszakok. ezt is meg kell tudni becsülni, kezdem én is ezt tenni, legalább van egy középerős keret, amit lehetne jobban is menedzselni, de igazából rosszabbul is, mégiscsak van most egy Tujvel, volt egy Vadócz és itt van a már megfáradt, megkopott Zsoldy is, aki azért csak a regnáló gólkirály, és még remélhetőleg vezekel itt 1-2 évet, és van Gazdagunk, Gerink és vannak a menjeneknyugdíjbadeazértjóhogyittvagytok öregjeink hátul, szóval még az is benne van ebben az egészben, hogy a türelmesebb, és Hemy után igazából bárkinek örvendő drukkertársaknak lesz igaza, és ez tényleg ilyen átmeneti, feleslegesnek tűnő év, mint a már említett 2015-16 volt, aztán jövőre meg ha nem is nagyot, de egy picit azért robbantunk, előre lépünk. Mondjuk ehhez nem ártott volna (vagy nem ártana, még van idő…) például némely utánpótlás arcunk be -beépítgetése, hol csereként, hol kezdőként, hogy… de hát ezt is leírtuk már sokszor.

Na megint sikerült messzire menni, a leírtakkal megint lesz aki egyetért, másoknak megint csalódást okoznak a gondolatok, RW is meghülyült, különben is Hemyimádó volt mindig is, állítólag az Öreg fizette 3 évig az ásványvizeit a Gurigában, mint a veghhanta Netflix-előfizetését… Úgyhogy maradjunk a lényegnél: rég érzett győzelem-íz ide, zöld segédorkokkal megtámogatott vendégtábor oda, nem létező támadójáték ellenére ma nyerünk, 2:0 ide, Lanzafame 11-esből szerez vezetést az első félidőben, majd megúszunk 2 Zete ziccert, egyet Tujvel véd, egyet kapufára ver Bobál, aztán a 80. percben Kukocs fejesét Batik a léc alá szögeli, a játékosok a nyakában, kivéve a magát félmeztelenül, Balotelli-pózban a Kanyar előtt ünnepeltető Toncsit, én meg csoroghatok tovább a Sportarénába a koncertre. Ez így annyira nem is hangzik szarul.