Mastodon

Koronanapló 1. nap

Az NB I. is szünetel, az átmeneti időre megismételjük a bajnokcsapat meccseit.

AZ MLSZ végre felfüggesztette a bajnokságokat:

Vajon mi változott a szombat óta eltelt két napban, hogy eljutottunk a lejátszható meccsektől addig, hogy most már az edzések megtartását sem javasolják?


A futballmentes időszakra elindítjuk a koronanaplót, hogy értelmesen kitöltsük az időt.

Nézd újra a bajnokcsapatot!

Nem tudjuk meddig tart ez a rémálom, azonban van harminchárom bajnoki meccsünk a 2016/17-es idényből, és a tervek szerint napi egyet kiteszünk belőlük. Mivel a felvételek a köztévé (tehát lényegében a mi!) tulajdonát képezik, ezért elég nehéz megfelelő tárhelyet találni számukra, ahonnan ne akarná lekapni a jogtulajdonos.

A Youtube kiesett, a Dailymotion számára hosszú egy meccs, az Indavideo és a Videa bukta, ha minőséget szeretnénk, a Bitchute működni látszott, azonban utánaolvastam, és nem szívesen lennék jelen a felületen, Vimeo, Streamable, etc szintén bukta valamiért, így maradt a saját tárhelyem. A videókat kéthetes lejárati idővel teszem ki, vagyis a mai március 31-ig lesz elérhető. (Vigyáznom kell, mert mindössze 5 terra forgalmam van egy hónapra.)

Mivel még nem jöttem rá, hogy Nextcloudos linket, ami mögött videó van, hogyan lehet beágyazni, ezért most a playert a Mega szolgáltatja. A letöltő link viszont már nextcloudos:

Amúgy tippeket fogadok, hova lehetne kitenni harminchárom meccset, ami együttesen 53 giga, vagyis átlagosan 1,2-1,5 giga (van 2-3 giga körüli is), és egyenként a hossza 95-105 perc.

update // közben kiderült, hogy elérhető még az a lejátszási lista, amibe a klubnál valaki elkezdte összeszedni az MLSZ által nem publikusan feltöltött teljes meccseket. Vagyis úgy néz ki, lesznek Youtube-linkek.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Koronanapló 1. nap” bejegyzéshez egy hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.