Gépház a kommentrendszerről

Kicsit sajnálom, hogy a WordPress/Jetpack saját megoldása nem nyerte el a tetszéseteket, ellenben meg is értem, mert néha követhetetlen, hogy melyik szál hova tartozik. Hiába szenvedtünk bele pöttyözött vonalakat, nem lett sokkal egyértelműbb.

Ennek ellenére elmondom, hogy miért szeretem:

  • nincs szerkesztései lehetőség (nektek, mert nekünk van az adminon, hahaa), tehát a leírt szó az, ami le van írva.
  • teljesen anonim, azt írsz be becenévnek és mailcímnek, amit akarsz, vagyis szabad az út a tiszta véleménynek.
  • nincs lájkolás, nincs plusz/mínusz, ha valamivel egyetértesz, akkor vagy leírod, vagy hagyod a fenébe. Ha nem értesz vele egyet, akkor úgyis leírod.
  • gyors, kicsi, saját hosztolású, igaz, mobilon néhány válaszszint után nagyon apró a hasáb, rosszul olvasható.

Persze bőven van kontra is:

  • ahogy írtam, követhetetlenné válnak a szálak.
  • nincs lehetőség hájdolni azokat a felhasználókat, akikre nem vagy kíváncsi.
  • nincs lehetőség igazán a beágyazott tartalmakra, ami egyrészt jó, mert nem lassítja a végtelenségig az oldalt, másrészt nyilván korlátozza a hozzáadott értéket. Mondjuk én tudok élni a végtelen mennyiségű bevágott animgif nélkül.
  • alapból ötvenre van állítva az egyedi szálak megjelenítése, és ha ennél több nulladik szintű komment keletkezik, akkor bizony lapozni kell, ami még átláthatatlanabbá teszi.
  • nem tudom kinyitni a taccs.hu felületét úgy, hogy oda regisztrálhassatok, és számotokra is szerkeszthető legyen a komment, hogy legyen egy felület, ahol értesültök a frissítésekről.

El kell ismernem, a WordPress/Jetpack bármennyire is kényelmes nekem, legalább akkora szenvedés nektek.

Szóval.

Megérett az idő a változtatásra. Ehhez először elmondanám a mi igényeinket, és utána bedobok pár lehetőséget:

  • széleskörű moderálhatóság, amibe beletartozik a ban, az időre tiltás, a feketelista, és hasonlók.
  • felhasználók némítása lehetőség, mert vannak, akik csak adott kommentelőkre kíváncsiak, vagy pont fordítva, pár kommentelőre nem.
  • gyors legyen, mobilon ne zabálja az adatmennyiségeteket. Látom, hogy mennyien használjátok hordozható eszközről, és a magyar mobilnetes csomagok árait látva, nem szeretném, ha a havi keretetek jelentős része elpattanna a blogon. Annyi más érdekes tartalom van még az interneten.
  • átlátható legyen, mindenki érezze, hogy kivel beszélget.
  • az autentikáció lehetőleg ne kérjen új regisztrációt, fogadjon el valami meglévőt (Gmail, Outlook, Twitter, Facebook, Tökömtudja, Milyen, Egyéb, Szabványt).
  • legyen lehetőség név nélkül és/vagy kamuprofillal, eldobható profillal hozzászólni.
  • könnyen kezelhető legyen.

Nos. Nagyjából ezek az igények, és ha jól értelmezem az utóbbi hónapokat, akkor az igények nagy része egybecseng az aktív használók igényével is. Tehát, ezek a lehetőségek lennének, amiket az utóbbi időben találtam, és jónak tűnnek:

  1. Marad a WordPress/Jetpack.
  2. Visszatérünk a Disqusra, ami kvázi szabvány lett Magyarországon, cserébe a havi 90 dolláros(!!!) csomagja tartalmazza mindazt, amit szeretnénk. Mivel ennyit nem ér, a Disqust én szívem szerint csak akkor hoznám vissza,
    1. ha RW-vel meg tudunk egyezni abban (és itt most nagyon szembe megyek az elveimmel) (és nem ott, hogy RW-vel egyeztetni kell, hanem a tartalomgazda dolgában), hogy egyes usereket moderátorokká nevezünk ki. Akár fixen, akár határozott időre, akár rotációs elven, akár a közösség döntése alapján. A lényeg, hogy egy közösen lebeszélt szabályrendszer alapján mi is be tudjunk állni a döntéseik mögé. (Istenem, iszonyatosan rühellek moderálni, és csak részben azért, mert nem hiszek benne.)
    2. ha elkezdjük komolyan venni, beszélgetni bármiről lehet, felőlem akár gyurcsányozni is, pont leszarom, viszont csak akkor írjunk le valamit, ha annak van is közlésértéke, párbeszédre alkalmas.
    3. ha elfogadjuk, a nyilvánvaló trollkodások válasz nélkül maradnak. Ez a személyes heppem, és tartani fogom magam hozzá a végtelenségig. Hiszek a felhasználók edukációjában, hogy a tartalom, valamint a vitaképesség legyen a fő csapásvonal.
  3. Hyvor Talk // érdekes módon egy Srí Lankai-i fejlesztésű kommentmotor, ami nagyon hasonlít a Disqusra. Hátránya, hogy sajnos regisztrációt igényel, ellenben iszonyat menő szolgáltatásai vannak az elérhető árú fizetős csomagjainak. A felület demóját itt találjátok, a funkciólistát itt, ja, és beszél magyarul is.
  4. Commento.io // egy fapados, saját hosztolású felület, ami szintén a Disqusra hajaz. Fizetős, de az ára elfogadható, és ezért egész sok szolgáltatást ad. A felület demóját itt találjátok.

Ezek a lehetőségek merültek fel. Alapvetően a Disqushoz hasonló felületeket érdemes nézegetni, mert úgy tűnik, azt szeretitek a legjobban, és valóban, egészen új jóságokat hoztak a kommentelés műfajába.

Azt szeretném kérni, ha valaki érez magában annyi erőt, hogy megnyomogatná a demókat, akkor tegye meg legyen szíves, és dobjon meg minket a véleményével, valamint, nyissunk társadalmi vitát ebben és csak ebben a posztban arról, hogy milyen felület és megoldások irányába érdemes elindulni. Ha úgy érzed, hogy nem tartozik a nyilvánosságra a véleményed, akkor se tartsd magadban, hanem írd meg akár névtelenül is egy eldobható mailcímről a hanta@taccs.hu címre.

A bemutatott lehetőségeket, ha úgy kívánjátok, beberheljük tesztjelleggel egy-egy posztba, és akkor szélesebb nyilvánosság előtt is tesztelhetőek lennének.

A lényeg azonban nem feltétlen a hogyan, hanem a mit, és a mit fogalma alá bizony nagyon sok érdeket kell szinte egyszerre, egymásnak sokszor ellentmondva bepréselni. A cél egyértelműen a beszélgetés, a vita, az érvek, ellenérvek, hogy a kommentszekció azok számára is olvasható legyen, akik nem szólnak hozzá, azonban kíváncsiak mások véleményére, azonban a tökük tele van azzal, hogy ehhez nem ritkán képtelenek hozzájutni, mert mindenféle egyéb felböfögésekkel van tele a fal.

Nosza, hajrá fiatalok, találjuk ki, hogy mit szeretnénk.

update // ja, majdnem lemaradt, hogy szó sincs az olvasottság hajszolásáról, azzal maximálisan elégedettek lennénk (én biztos) akkor is, ha csak egymásnak, vagy néhányaknak írogatnánk. Sőt, a kommentszám növelése se cél, mert egyáltalán nem biztos, hogy a sok komment egyenlő a több véleménnyel, a több érdekes beszélgetéssel, vitával. Ellenben a sok komment nyilvánvalóan hozz magával egy sor megoldandó problémát, ha fenn szeretnénk tartani egy színvonalat. Nehéz ügy, bsszmg.