Úgy hoztuk a kötelezőt, hogy közben szórakoztattuk is az egybegyűlteket

Bp. Honvéd – Kaposvári Rákóczi 4-2 // osztályozókönyv

Foglaljuk össze, mi is történt:

  • Gazdag nem tud kis gólt lőni.
  • Gazdag második gólját a spori feltételezhetően esztétikai okokból nem adta meg, így az első pont továbbra is érvényben maradt.
  • Mindkét megadott gólját láttam, a nem megadottat viszont nem. Alakulok.
  • Kukettó meglőtte az ötvenediken az elsőt.
  • Lovric 200. #legenda // menet közben hosszabbított egy évet.
  • Hét saját nevelés lépett pályára // Gazdag, Hidi, László, Szendrei, Irimiás, Nagy Geri, Cipf. Nem néztem utána, hogy mennyi a rekord darabra (mert százalékra ez is csak 50), de hátha valaki tudja.
  • Az ötödik helyen állunk, csak rajtunk múlik, hogy maradunk-e itt.
  • Ebben a bajnokságban először lőttünk háromnál több gólt egy meccsen. Hármat is csak kétszer sikerült.
  • A bajnok Balázs Zsolt első gólját szerezte egy olyan bajnokin, ahol játszik a Kispest.

Videó egyelőre az m4sport oldalán.

Osztályozókönyv //

címlapkép: fb/honvedfc

“Úgy hoztuk a kötelezőt, hogy közben szórakoztattuk is az egybegyűlteket” bejegyzéshez 116 hozzászólás

  1. Én élveztem a meccset. Minden pillanatát. Nyilván benne van a pakliban, hogy ezer éve nem voltam hazai meccsen, mer’ a vírus…bérletem meg nincs (a kölkek gyűjtik a jegyeket). Másrészt azért mert nem vagyok képzett fodballilag, így tudom élvezni az olyan meccseket is amiket hozzáértő társaim lefikáznak (a box-to-box középpályásunk nem presszingelte az ellenfél hamis kilencesét) Valszeg a szexet is azért élvezem, mert nem vagyok szexológus (vagy mert nem vagyok képzett szexuálisan?!). Nem kell a merevedésemet elemezgetni…

    Témaváltás: Ezt a Toncit nagyon fogom hiányolni, ha már nem lesz itt…a végén ahogyan meg akarta verni a waltnert, ment ott feléje pükkeszkedve, egy király a pali. Nem tud focizni, de egy jelenség. És tetszett Gazdi gólja, meg az egész úgy, ahogy van hiányzott, a szuttyadt szendvics, meg napégette lelátó. Hja…

    1. Tonciban egyetlen egy jó dolog van, a nagybátyja. És ezzel el is mondtam mindent, amit érdemes tudni róla.

    2. Tisztulj meg ember! Aki özvegy hogy szexelhet?? Vagy újranősűtél? (Arra nem is merek gondolni, hogy qrvázni jársz!)

      1. Hát ha még tudnád hogy a Kolléga eredeti neve Özvegy Lajosné volt ;o)))

    3. Hm, fene tudja, én szívesebben láttam volna azt, ha mutogatás és emberkedés helyett inkább odamegy Czipfhez ünnepelni, és tarkónlegyinti, hogy jól csináltad, kölyök, vagy valami ilyesmi :) De kétségtelenül nagy karakter.

    4. Addig nincs baj amíg nem az asszony elemzi.🙃
      Ráadásul Kukocs, játékperc/eredményesség mutatója sokkal jobb mint az átlag.

    5. :)))) jó lett ez LAjos, ne javítsd ki!! :)
      a lényeg hogy otthon is eleget presszingelj és akkor az asszony is könnyebben enged el meccsre! :D
      am. Kukac nagy figura, de néha érdekesen egyensúlyozgat a jóarc és a suttyó között. :)
      de legalább tegnap bebaxta, úgy rendesen…

    6. Azért a vége érthetetlen lett, nem is vagyok egy Márai…de lófaszt javítom ki.

  2. A tegnapi meccshez gratulálok a fiúknak! Nagyon szépen játszottak, gyönyörű gólok születtek. 3:2-nél ugyan kicsit megijedtem, de szerencsére a fiúk eloszlatták a félelmeket. :) Ami a jővőt illeti, örülök Lovrics hosszabbításának, de úgy gondolom, hogy legalább 1-2 Batik szintű védő elfér, mert gyanítom Kamber és Lovrics is egyre kevesebb időt fognak kapni, illetve egyre nehezebben épülnek fel egy-egy sérülésből. Ugyanilyen rutinos játékosok érkezését várom a csatár szekcióba, mert szerintem Ugrai kevés erre a posztra. George inkább vicckategória, mintsem csatár. Ami az edzőt illeti, én remélem Pisont-Dajka párossal hosszabbítanak. Voltak gyengébb mérkőzéseik, de nagyon tetszik, hogy amikor igazán fontos (MK, Debrecen, Kaposvár elleni meccsek), akkor össze tudja kapni magát a csapat, rendszerint kapnak lehetőséget a fiatalok. Ami Kukocot illetik, ő valóban egy hatalmas bohóc, de olyan szíve van, és olyan tűz ég benne, amit öröm látni. Szerintem ilyen utolsó 20 perces felpörgető embernek tökéletes, én el tudnék képzelni vele hosszabbítást. :)

    1. Hát én pont ellenkezőleg gondolom.
      Remélem,nagyon remélem,hogy vmi felkészültebb edzővel megyünk neki az idénynek,mert Pisonttal sajnos kiesesi gondjaink lesznek(akármennyire is kedvelem őt,vele nem látok lehetőséget fejlődésre).
      Eleg nagy gond,hogy csak Kaposvárokat tudunk megverni,a többi csapat meg szinte mind szopat). Szerencsere a legfontosabb meccs be lett húzva,ez mondjuk Pisont érdeme is,mert ott ült a taktika,viszont számos meccsen,meg nagyon-nagyon nem.

      1. A kövesdet is vertük idegenben. És simán vertük a Kaposvárt és a Lokit is. A korábbi edzőkkel sokszor szenvedés volt a kiesőjelöltek ellen is.

        1. Persze. Időnként nyerünk meccset is….
          Ha fejlődni akarunk ez kevés.
          Szeretjük Pisontot,nem akarom én sem támadni őt,de nálam először máshol kellene bizonyítania. Voltak jó húzásai,de voltak iszonyat baklövései is. Egy újabb szezon elengedése lenne,mint ahogy ez is az volt Sanninoval. Én nem egy szerethető csapatot,szerethető edzővel szeretnék,hanem egy eredményes,erőt sugárzó együttest,aki bárhol lép pályára,mindenhol esélyesnek számít. Ennek kellene a minimumnak lenni.
          Egy hasonló eset: pl Nagy Gergőt sem engedném egy darabig a pálya közelébe. Ez is egy tipikus esete annak,hogy saját nevelés,meg minden,ha balfaszkodik legfeljebb szitkozódunk egyet.Legyünk őszinték: ha légiós,vagy mas klub neveltje lenne,mar követelnénk,hogy takarodjon.
          Durva,amit manapság művel,szedje össze magát a következő szezonra.

          1. Nincs lájkolás, szóval be kell írnom: tökéletesen igazad van! :)
            Ha menet közben változtat az ellefél a taktikán, akkor csak nyomozzuk a labdát. A taktikai tudása 1998-ban még elfogadható lett volna, azóta viszont túlvagyunk már Mourinhon és Kloppon, meg még pár hasonló újító szemléletű edzőn nemzetközi szinten, akiket mindenki másol. Elment már egy kicsit az idő afölött, amit játszunk. Már itt sem fog az működni, hogy ha nem sikerül a kitalált játék, akkor majd a Gazdi passzol a Rolinak, ő meg becselezi magát.

            Azok a meccsei voltak értékelhetőek, ahol 3+2 védővel játszottunk. Ahol a 4 védős rendszerrel erőlködtünk, mind nézhetetlen fájdalmasan szar volt. Értem én, hog át akar térni rá, csak nem tud. Ha pedig nem tud (és látszik, hogy nem tud), akkor nem kell erőltetni vezetőedzőnek.

            Legenda ide, fiatalok oda, ezt sokkal okosabban kellene csinálni, mint ahogy most csináljuk. Ha itt nyáron nem lesz új edző 4-5 jobbfajta igazolással, akkor megint elengedhetjük az évet már augusztusban (vagy szeptember, nem tudom mikor kezdődik az EL).

    2. Az edzőpárossal és a Kukoccsal is az a baj, hogy nem az a szint egyikük sem, aminek helye lenne a csapatban. Ha komolyan szeretnénk építkezni, akkor komolyabb emberek kellenek hozzá. Velük marad ez a langyosvíz, a Hemi papa féle budget-barát megoldás. Értem, hogy nem rossz ez, de a jó az nem ilyen. :)

      1. Kukoccsal kapcsolatban nagyon jó lenne, ha nem férne be a keretbe! Vagyis tényleg olyan erős lenne a keret. Viszont ebben az esetben a keret elbírna egy ilyen Kukocsot! Maradjon.

      2. A legnagyobb király az évszázad edzőfejejedelme? Nem.
        Taktikailag egy géniusz? Aligha.
        Pisont a legnagyobb kommunikátor ikon a vonal mellett? Hátő….
        Létezik nála jobb edző 1700 km-es körzetben belül? Biztosan.
        Ugyanakkor, akárhogy is fikázzák sokan, az elmúlt pár hétben, a fostengert idéző egy-egy meccsekkel együtt is több pofás támadást, focira emlékeztető valamit láttunk, mint 2017 tavasza óta összesen.
        Trezi él hal a klubért, nem is csapnivaló edző. Meggyőződésem, ha értelmezhető erősítés kap a keret, eredményes lesz vele. Ha meg nem, akkor jöhet akármilyen stratégia. De akkor meg minek.
        Szóval Kispesten alkosson nagyot egy kispesti. Szerintem.

        1. Teljesen igazad van Miki.
          Nekünk Pisontal kell eredményesnek lennünk. Valószínűleg m@snak se menne ha neki nem.
          Lehet csak közepes vagy annál kicsit jobb edző viszont gyilkolna a Honvédért és nekünk ez kell.

          1. en is egyetertek, de Pisontnak a keret kepessegeihez kellene megtalalni a megfelelö taktikat, es nem azt eröltetni, amit legjobban szeret hasznalni.

        2. Teljes mértékben egyetértek veled, ha idén is elképzelés nélkül indulunk neki a bajnokságnak, mint tavaly. Arra pont tökéletes és olcsóbb is valószínűleg. Viszont ha dobogó felé szeretnénk menni, ahhoz édeskevés.

    1. vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban…remélem h jobb játékosok jönnek, de min. ekkora tűzzel, mint Kukac!
      különben xart sem ér az egész.

      1. Ez egy bullshit, hogy Kukoc nagy küzdő…

        Konkrétan egy súlyos taktikai, védekezési gondatlanságokat, hibákat ejtő elvileg védő, gyakorlatilag inkább balszélsőt játszó valaki, aki
        – hiába 190 centi, cseszik felugrani fejelni
        – adott esetben cseszik visszamenni védekezni..
        – durván vonaljátékos, egyetlen dolgot tud, berúgni a labdát, kisjátékban, kombinációkban, védekezésben, labdaszerzésben azonban gyakorlatilag értékelhetetlen.

        Én örülök, hogy Kukoc elhúz.

        1. Állítottam az ellenkezőjét?
          Az elejétől fogva kritizáltam, de aki szerint nincs benne tűz az valószínűleg elfogult… És láttunk már ilyen kommentelőt.
          Persze a tűz nem sokat ér képességek nélkül, de sok tehetségesből pont ez a tűz hiányzik.

          1. Bendeguznak szerettem volna valaszolni . Valamiert neked sikerult :(

            1. Tonci csapnivaló védő. Beadni jól tud, de egy szélsőtől többet várnék. Ugyanakkor szerintem ő egy született csatár, csak ezt sem ő, sem az edzői nem tudják, amiért nagy kár. Remekül tud lőni és két-három cselig verhetetlen. És ezt komolyan gondolom, nézzen érte bárki bármilyen hülyének.

              1. +1 igazi csatár, csak a sok “szakértő” (melynek jelenlegi jelentése -sz@rhoz se ért) nem vette észre.

              2. Lehet többet tudna elől hozzá tenni, mint Cipf, George vagy Moutari :)

        2. Nem vitatkoznék, mert veled tök felesleges, de a többiek 4-5 kivételével még sz@rabbak.

        3. Én is így gondolom Tőlem mehet, jó a saját PR, valamit mindig csinál hogy reflektorfényben legyen…Ez mai világban jó saját magának, mert forog a neve médiában.

        4. Ha barmelyik fiatalunknak olyan mentalitasa lenne mint Kukocnak mar valamelyik elit kulfoldi csapatban jatszana….

          Kukoc gyenge jatekos , beadni tud csak
          De a mentalitasa irigylesre melto … edzeseken kivul is rengeteg plusz munkat beletesz , ha keresed 10/10 a kondiba talalod akar egy meccs utan is ha nem jatszott sokat :)

      2. Szó, ami szó, most már jó lenne érkezőkről olvasni, mert az OK, hogy X-hez ezért, Y-hoz meg azért ragaszkodunk, de ha végül marad ez a keret, akkor marad a Kispesthez méltatlan középszerűség is.

  3. Én élveztem a meccset. Minden pillanatát. Nyilván benne van a pakliban, hogy ezer éve nem voltam hazai meccsen, mer’ a vírus…bérletem meg nincs (a kölkek gyűjtik a jegyeket). Másrészt azért mert nem vagyok képzett fodballilag, így tudom élvezni az olyan meccseket is amiket hozzáértő társaim lefikáznak (a box-to-box középpályásunk nem presszingelte az ellenfél hamis kilencesét) Valszeg a szexet is azért élvezem, mert nem vagyok szexológus (vagy mert nem vagyok képzett szexuálisan?!). Nem kell a merevedésemet elemezgetni…

    Témaváltás: Ezt a Toncit nagyon fogom hiányolni, ha már nem lesz itt…a végén ahogyan meg akarta verni a waltnert, ment ott feléje pükkeszkedve, egy király a pali. Nem tud focizni, de egy jelenség. És tetszett Gazdi gólja, meg az egész úgy, ahogy van hiányzott, a szuttyadt szendvics, meg napégette lelátó. Hja…

    1. Azért a vége érthetetlen lett, nem is vagyok egy Márai…de lófaszt javítom ki.

    2. Tonciban egyetlen egy jó dolog van, a nagybátyja. És ezzel el is mondtam mindent, amit érdemes tudni róla.

    3. Hm, fene tudja, én szívesebben láttam volna azt, ha mutogatás és emberkedés helyett inkább odamegy Czipfhez ünnepelni, és tarkónlegyinti, hogy jól csináltad, kölyök, vagy valami ilyesmi :) De kétségtelenül nagy karakter.

    4. Addig nincs baj amíg nem az asszony elemzi.🙃
      Ráadásul Kukocs, játékperc/eredményesség mutatója sokkal jobb mint az átlag.

    5. :)))) jó lett ez LAjos, ne javítsd ki!! :)
      a lényeg hogy otthon is eleget presszingelj és akkor az asszony is könnyebben enged el meccsre! :D
      am. Kukac nagy figura, de néha érdekesen egyensúlyozgat a jóarc és a suttyó között. :)
      de legalább tegnap bebaxta, úgy rendesen…

    6. Tisztulj meg ember! Aki özvegy hogy szexelhet?? Vagy újranősűtél? (Arra nem is merek gondolni, hogy qrvázni jársz!)

      1. Hát ha még tudnád hogy a Kolléga eredeti neve Özvegy Lajosné volt ;o)))

  4. Remélem Gazdi a tegnapi nagyszerű teljesítménye után felszabadultabban fog játszani, és megszűnik a sérülése utáni görcsössége.

  5. A tegnapi meccshez gratulálok a fiúknak! Nagyon szépen játszottak, gyönyörű gólok születtek. 3:2-nél ugyan kicsit megijedtem, de szerencsére a fiúk eloszlatták a félelmeket. :) Ami a jővőt illeti, örülök Lovrics hosszabbításának, de úgy gondolom, hogy legalább 1-2 Batik szintű védő elfér, mert gyanítom Kamber és Lovrics is egyre kevesebb időt fognak kapni, illetve egyre nehezebben épülnek fel egy-egy sérülésből. Ugyanilyen rutinos játékosok érkezését várom a csatár szekcióba, mert szerintem Ugrai kevés erre a posztra. George inkább vicckategória, mintsem csatár. Ami az edzőt illeti, én remélem Pisont-Dajka párossal hosszabbítanak. Voltak gyengébb mérkőzéseik, de nagyon tetszik, hogy amikor igazán fontos (MK, Debrecen, Kaposvár elleni meccsek), akkor össze tudja kapni magát a csapat, rendszerint kapnak lehetőséget a fiatalok. Ami Kukocot illetik, ő valóban egy hatalmas bohóc, de olyan szíve van, és olyan tűz ég benne, amit öröm látni. Szerintem ilyen utolsó 20 perces felpörgető embernek tökéletes, én el tudnék képzelni vele hosszabbítást. :)

    1. Az edzőpárossal és a Kukoccsal is az a baj, hogy nem az a szint egyikük sem, aminek helye lenne a csapatban. Ha komolyan szeretnénk építkezni, akkor komolyabb emberek kellenek hozzá. Velük marad ez a langyosvíz, a Hemi papa féle budget-barát megoldás. Értem, hogy nem rossz ez, de a jó az nem ilyen. :)

      1. A legnagyobb király az évszázad edzőfejejedelme? Nem.
        Taktikailag egy géniusz? Aligha.
        Pisont a legnagyobb kommunikátor ikon a vonal mellett? Hátő….
        Létezik nála jobb edző 1700 km-es körzetben belül? Biztosan.
        Ugyanakkor, akárhogy is fikázzák sokan, az elmúlt pár hétben, a fostengert idéző egy-egy meccsekkel együtt is több pofás támadást, focira emlékeztető valamit láttunk, mint 2017 tavasza óta összesen.
        Trezi él hal a klubért, nem is csapnivaló edző. Meggyőződésem, ha értelmezhető erősítés kap a keret, eredményes lesz vele. Ha meg nem, akkor jöhet akármilyen stratégia. De akkor meg minek.
        Szóval Kispesten alkosson nagyot egy kispesti. Szerintem.

        1. Teljesen igazad van Miki.
          Nekünk Pisontal kell eredményesnek lennünk. Valószínűleg m@snak se menne ha neki nem.
          Lehet csak közepes vagy annál kicsit jobb edző viszont gyilkolna a Honvédért és nekünk ez kell.

          1. en is egyetertek, de Pisontnak a keret kepessegeihez kellene megtalalni a megfelelö taktikat, es nem azt eröltetni, amit legjobban szeret hasznalni.

        2. Teljes mértékben egyetértek veled, ha idén is elképzelés nélkül indulunk neki a bajnokságnak, mint tavaly. Arra pont tökéletes és olcsóbb is valószínűleg. Viszont ha dobogó felé szeretnénk menni, ahhoz édeskevés.

      2. Kukoccsal kapcsolatban nagyon jó lenne, ha nem férne be a keretbe! Vagyis tényleg olyan erős lenne a keret. Viszont ebben az esetben a keret elbírna egy ilyen Kukocsot! Maradjon.

    2. Hát én pont ellenkezőleg gondolom.
      Remélem,nagyon remélem,hogy vmi felkészültebb edzővel megyünk neki az idénynek,mert Pisonttal sajnos kiesesi gondjaink lesznek(akármennyire is kedvelem őt,vele nem látok lehetőséget fejlődésre).
      Eleg nagy gond,hogy csak Kaposvárokat tudunk megverni,a többi csapat meg szinte mind szopat). Szerencsere a legfontosabb meccs be lett húzva,ez mondjuk Pisont érdeme is,mert ott ült a taktika,viszont számos meccsen,meg nagyon-nagyon nem.

      1. A kövesdet is vertük idegenben. És simán vertük a Kaposvárt és a Lokit is. A korábbi edzőkkel sokszor szenvedés volt a kiesőjelöltek ellen is.

        1. Persze. Időnként nyerünk meccset is….
          Ha fejlődni akarunk ez kevés.
          Szeretjük Pisontot,nem akarom én sem támadni őt,de nálam először máshol kellene bizonyítania. Voltak jó húzásai,de voltak iszonyat baklövései is. Egy újabb szezon elengedése lenne,mint ahogy ez is az volt Sanninoval. Én nem egy szerethető csapatot,szerethető edzővel szeretnék,hanem egy eredményes,erőt sugárzó együttest,aki bárhol lép pályára,mindenhol esélyesnek számít. Ennek kellene a minimumnak lenni.
          Egy hasonló eset: pl Nagy Gergőt sem engedném egy darabig a pálya közelébe. Ez is egy tipikus esete annak,hogy saját nevelés,meg minden,ha balfaszkodik legfeljebb szitkozódunk egyet.Legyünk őszinték: ha légiós,vagy mas klub neveltje lenne,mar követelnénk,hogy takarodjon.
          Durva,amit manapság művel,szedje össze magát a következő szezonra.

          1. Nincs lájkolás, szóval be kell írnom: tökéletesen igazad van! :)
            Ha menet közben változtat az ellefél a taktikán, akkor csak nyomozzuk a labdát. A taktikai tudása 1998-ban még elfogadható lett volna, azóta viszont túlvagyunk már Mourinhon és Kloppon, meg még pár hasonló újító szemléletű edzőn nemzetközi szinten, akiket mindenki másol. Elment már egy kicsit az idő afölött, amit játszunk. Már itt sem fog az működni, hogy ha nem sikerül a kitalált játék, akkor majd a Gazdi passzol a Rolinak, ő meg becselezi magát.

            Azok a meccsei voltak értékelhetőek, ahol 3+2 védővel játszottunk. Ahol a 4 védős rendszerrel erőlködtünk, mind nézhetetlen fájdalmasan szar volt. Értem én, hog át akar térni rá, csak nem tud. Ha pedig nem tud (és látszik, hogy nem tud), akkor nem kell erőltetni vezetőedzőnek.

            Legenda ide, fiatalok oda, ezt sokkal okosabban kellene csinálni, mint ahogy most csináljuk. Ha itt nyáron nem lesz új edző 4-5 jobbfajta igazolással, akkor megint elengedhetjük az évet már augusztusban (vagy szeptember, nem tudom mikor kezdődik az EL).

    1. vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban…remélem h jobb játékosok jönnek, de min. ekkora tűzzel, mint Kukac!
      különben xart sem ér az egész.

      1. Ez egy bullshit, hogy Kukoc nagy küzdő…

        Konkrétan egy súlyos taktikai, védekezési gondatlanságokat, hibákat ejtő elvileg védő, gyakorlatilag inkább balszélsőt játszó valaki, aki
        – hiába 190 centi, cseszik felugrani fejelni
        – adott esetben cseszik visszamenni védekezni..
        – durván vonaljátékos, egyetlen dolgot tud, berúgni a labdát, kisjátékban, kombinációkban, védekezésben, labdaszerzésben azonban gyakorlatilag értékelhetetlen.

        Én örülök, hogy Kukoc elhúz.

        1. Én is így gondolom Tőlem mehet, jó a saját PR, valamit mindig csinál hogy reflektorfényben legyen…Ez mai világban jó saját magának, mert forog a neve médiában.

        2. Ha barmelyik fiatalunknak olyan mentalitasa lenne mint Kukocnak mar valamelyik elit kulfoldi csapatban jatszana….

          Kukoc gyenge jatekos , beadni tud csak
          De a mentalitasa irigylesre melto … edzeseken kivul is rengeteg plusz munkat beletesz , ha keresed 10/10 a kondiba talalod akar egy meccs utan is ha nem jatszott sokat :)

        3. Állítottam az ellenkezőjét?
          Az elejétől fogva kritizáltam, de aki szerint nincs benne tűz az valószínűleg elfogult… És láttunk már ilyen kommentelőt.
          Persze a tűz nem sokat ér képességek nélkül, de sok tehetségesből pont ez a tűz hiányzik.

          1. Bendeguznak szerettem volna valaszolni . Valamiert neked sikerult :(

            1. Tonci csapnivaló védő. Beadni jól tud, de egy szélsőtől többet várnék. Ugyanakkor szerintem ő egy született csatár, csak ezt sem ő, sem az edzői nem tudják, amiért nagy kár. Remekül tud lőni és két-három cselig verhetetlen. És ezt komolyan gondolom, nézzen érte bárki bármilyen hülyének.

              1. Lehet többet tudna elől hozzá tenni, mint Cipf, George vagy Moutari :)

              2. +1 igazi csatár, csak a sok “szakértő” (melynek jelenlegi jelentése -sz@rhoz se ért) nem vette észre.

        4. Nem vitatkoznék, mert veled tök felesleges, de a többiek 4-5 kivételével még sz@rabbak.

      2. Szó, ami szó, most már jó lenne érkezőkről olvasni, mert az OK, hogy X-hez ezért, Y-hoz meg azért ragaszkodunk, de ha végül marad ez a keret, akkor marad a Kispesthez méltatlan középszerűség is.

  6. Nagy bohoc kukoc nekem is hiányozni fog persze nem a a pályán nyujtott teljesitménye inkább a fazonja miatt. Amugy ha jol megnézitek az elme beteg waltner az egyik labdaszedő srácal pofázott guzstustalan formában ez lehetett ami kibaszta a biztositékot kukinál. Na de mindegy jőjjőn egy uj edző legyen 2-3 kiválló igazolás ne olyan mint tavaly és irány europa.

    1. Ja és ami lényeges sokan nem is gondolunk rá, hogy Gazdagot minden áron meg kell tartani, szerintem nem lesz egyszerű sok kérője lesz, pótolni meg jelenlegi helyzetünkben lehetetlen kb…

        1. Szerződèse van 3 èvig,vihetik 15M euróèrt!Ha meg ennek a fradi próbàlkozâsnak van alapja,akkor szìvjanak gàzt.Megzavarjàk fejben Gazdit,aki kezd èpp feljönni.Ja ès ott a sok intő pèlda előtte:Gróf,Botka,Vècsi,Lanza..szóval sztem ő nem menne.

        2. Megy a dac-ba. Szerintem epizódjai vannak. Nem képes kétszer egymás után ugyan úgy játszani.

          1. Van ilyen infó, hogy oda megy? A DAC nem fizet sokat a játékosokért..

            1. Nincs, csak feltétekezem mert általában így szokott lenni a demokráciában.

      1. Ha magunknak akarunk jót, akkor reménykedjünk, hogy nem viszik el. De ha Daninak, akkor igazság szerint most, de legkésőbb jövőre el kellene mennie egy nívósabb bajnokságba, hogy tovább fejlődjön. A magyar focinak is ez lenne az érdeke. Persze én is szeretném még látni a játékát, mert jó nézni.

          1. Ne hülyítsük már ezzel a külföldre menéssel fiatalokat, ha kérhetem. Ez hatalmas zsákutca nekik is és csapatnak is. Sosem lesz nívósabb a bajnokságunk, ha mindenkit kiszórunk külföldre. Nőjön már fel egy fiatal generáció, akinek nincs kimosva az agya a nyugattal!

            1. Ne haragudj, de ez butaság.. A bajnokság színvonalának pont azt tenne jót, ha minél több játékosunk játszana top bajnokságban és gyerekeknek lennének magyar példaképei, így több gyerek kezdene focizni.. Minél több gyerek focizik, a nagy számok törvénye alapján annál több tehetségük lesz és jobb lesz a bajnokság..

        1. nem tudom hogy fizikálisan bírná-e a keményebb bajnokságot… most is van ,hogy “könnyen” borul 1 kemény kontaktnál
          talán 1 osztrák szint még feküdne neki.

      2. Hagyjuk már ezt a….
        Miért menne? Jó helyen van itt.
        Jelenleg meg van fizetve,mindenki szereti,élvezi a stáb bizalmát is,a szurkolók egyik kedvence stb. Sorolhatnám reggelig.
        Bármely mas magyar csapatba középszer lenne,de inkább csere(nyilván a tőlünk pénzesebbnek véltekre gondolok),külföldre is ugyan minek? Hova? Elit ligába esélytelen. Max egy lengyel,ami talán előrelépés,ahonnan aztán lehet szintet lépni. Egy svájci kiscsapat pl.nem jobb tőlünk. Ha okos,esze ágában sincs innen menni sehova. Legalábbis jelenleg.

          1. Dehogyis. Erős bajnokság,más közeg,bő keretek,kevesebb esély a játékra,
            + ami a többi országban ugyanúgy gond: nyelvtudás hiánya,idegen ország,barátok-szerettek nélkül(még ha a szűk családot vinné is talán).
            Sztem nagyon bukó lenne.
            Mind külföld,mind másik magyar csapat.

  7. Remélem Gazdi a tegnapi nagyszerű teljesítménye után felszabadultabban fog játszani, és megszűnik a sérülése utáni görcsössége.

  8. Nagy bohoc kukoc nekem is hiányozni fog persze nem a a pályán nyujtott teljesitménye inkább a fazonja miatt. Amugy ha jol megnézitek az elme beteg waltner az egyik labdaszedő srácal pofázott guzstustalan formában ez lehetett ami kibaszta a biztositékot kukinál. Na de mindegy jőjjőn egy uj edző legyen 2-3 kiválló igazolás ne olyan mint tavaly és irány europa.

    1. Ja és ami lényeges sokan nem is gondolunk rá, hogy Gazdagot minden áron meg kell tartani, szerintem nem lesz egyszerű sok kérője lesz, pótolni meg jelenlegi helyzetünkben lehetetlen kb…

      1. Hagyjuk már ezt a….
        Miért menne? Jó helyen van itt.
        Jelenleg meg van fizetve,mindenki szereti,élvezi a stáb bizalmát is,a szurkolók egyik kedvence stb. Sorolhatnám reggelig.
        Bármely mas magyar csapatba középszer lenne,de inkább csere(nyilván a tőlünk pénzesebbnek véltekre gondolok),külföldre is ugyan minek? Hova? Elit ligába esélytelen. Max egy lengyel,ami talán előrelépés,ahonnan aztán lehet szintet lépni. Egy svájci kiscsapat pl.nem jobb tőlünk. Ha okos,esze ágában sincs innen menni sehova. Legalábbis jelenleg.

          1. Dehogyis. Erős bajnokság,más közeg,bő keretek,kevesebb esély a játékra,
            + ami a többi országban ugyanúgy gond: nyelvtudás hiánya,idegen ország,barátok-szerettek nélkül(még ha a szűk családot vinné is talán).
            Sztem nagyon bukó lenne.
            Mind külföld,mind másik magyar csapat.

        1. Megy a dac-ba. Szerintem epizódjai vannak. Nem képes kétszer egymás után ugyan úgy játszani.

          1. Van ilyen infó, hogy oda megy? A DAC nem fizet sokat a játékosokért..

            1. Nincs, csak feltétekezem mert általában így szokott lenni a demokráciában.

        2. Szerződèse van 3 èvig,vihetik 15M euróèrt!Ha meg ennek a fradi próbàlkozâsnak van alapja,akkor szìvjanak gàzt.Megzavarjàk fejben Gazdit,aki kezd èpp feljönni.Ja ès ott a sok intő pèlda előtte:Gróf,Botka,Vècsi,Lanza..szóval sztem ő nem menne.

      2. Ha magunknak akarunk jót, akkor reménykedjünk, hogy nem viszik el. De ha Daninak, akkor igazság szerint most, de legkésőbb jövőre el kellene mennie egy nívósabb bajnokságba, hogy tovább fejlődjön. A magyar focinak is ez lenne az érdeke. Persze én is szeretném még látni a játékát, mert jó nézni.

          1. Ne hülyítsük már ezzel a külföldre menéssel fiatalokat, ha kérhetem. Ez hatalmas zsákutca nekik is és csapatnak is. Sosem lesz nívósabb a bajnokságunk, ha mindenkit kiszórunk külföldre. Nőjön már fel egy fiatal generáció, akinek nincs kimosva az agya a nyugattal!

            1. Ne haragudj, de ez butaság.. A bajnokság színvonalának pont azt tenne jót, ha minél több játékosunk játszana top bajnokságban és gyerekeknek lennének magyar példaképei, így több gyerek kezdene focizni.. Minél több gyerek focizik, a nagy számok törvénye alapján annál több tehetségük lesz és jobb lesz a bajnokság..

        1. nem tudom hogy fizikálisan bírná-e a keményebb bajnokságot… most is van ,hogy “könnyen” borul 1 kemény kontaktnál
          talán 1 osztrák szint még feküdne neki.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.