Mastodon

Napikispest 2020.08.06.

  • jegyek //
    • Felcsútra még nem, azonban az
    • MTK ellen már kaphatók online a jegyek. Egyelőre még kér honvédos klubkártyát, azonban ez valószínűleg hamar elmúlik. A pénz 1800.
  • az EL-be // augusztus 3-ig lehetett nevezni, vagyis nagyjából megvan, hogy kik a kiemeltek. Mi az első körben csatlakozunk kiemeltként, és az itt látható névsorból kaphatunk valakit, plusz ugye az előselejtezőből felkerültek közül.
    • sorsolás tizedikén.
Noel-gate

Az alaphír:

  • jogos, mégis mennyire megalázó // a fakóban játszó, alapvetően fiatalokból álló NB III-as csapatunk ellen 0-0-t játszott hétvégén a felnőttekből álló Iváncsa, azonban könnyen lehet, hogy óvnak, mert az egyik játékosunk a meccs napján még nem múlt el 16 éves, ami a minimális korhatár. Lefordítva: egy tizenöt éves gyerek szerepeltetésére hivatkozva kaphatják meg a három pontot. Nekem égne a bőr a képemről. (via nb3foci)

A határozat:

  • az Iváncsa óvott // és nyilván győzött. (via NSO)

Pár kommentár:

  • remekül indult a felnőtt/utánpótlásprogram // az első tétmeccsen belefutottunk egy szabálynemismerési pofonba.
  • sem a spori, sem a mi technikai vezetőnk // nem futotta át a szabályokat és az igazolásokat a meccs előtt?
  • hehe, mennyire megalázó lehet az Iváncsának // hogy így szerzett pontot.
  • a szabály // az szabály.

Az Iváncsa közleménye:

Tisztelt szurkolók, Tisztelt sportbarátok!

Az NB3-as bajnokság Közép-csoportjának nyitó fordulójában, a Budapest-Honvéd II elleni bajnoki mérkőzésünkön a hazaiak egyik fiatal játékosa életkora, illetve az MLSZ versenyszabályzata alapján jogosulatlanul szerepelt.

A két klub a találkozó után a zöld asztalnál megvitatta a helyzetet, valamint azt, hogy az MLSZ szabályzatának eleget téve a vendég csapat megóvja a találkozót.

Amennyiben ezt nem az Iváncsa KSE teszi meg, a szövetség is megtette volna. Utóbbi esetben további büntetőpontokat is levonhattak volna a BP.-Honvédtól, amit a hazaiak szerettek volna elkerülni, ezt pedig jelezték felénk.

Szeretnénk ez úton is jelezni, hogy a sportszerűtlenség legkisebb szándéka sem vezényelt bennünket! Továbbá, egy fiatal és szimpatikus csapat ellen a pályán elért döntetlennel pusztán a kimaradt lehetőségeink miatt marad hiányérzetünk.

Tisztelettel: Az Iváncsa KSE vezetösége

via fb/ivancsakse

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||