Mastodon

Napikispest 2020.10.14.

ennél talán nincs is kispestebb, szóval végre valami jogosan #napi

  • Klausz váltja // Dajkát az egyik asszisztens edzői poszton. (via honvedfc.hu)

Ennyi a hír, azonban van ebben több is, ha végiggondoljuk, hogy mit villant felénk a klub:

  • Urbányi (2020.04.02.) úgy érkezett sportigazgatónak, hogy megörökölt egy plusz egy arcot (Pisont, Szentpéteri), valamint egy harmadik szinte vele párhuzamosan igazolt a klubhoz (Dajka, 2020.05.03.). Urbányi ezt követően kiépített egy stábot, jellemzően a saját elképzelései alapján és a saját embereiből (l. Kemény, Györök), miközben érkezett Bódog (2020.07.01.) – szinte rendszeren kívüliként. Most Klausszal frissítünk, akit Bódog korábbról ismer, viszont Klausz már egy ideje a Honvédnál dolgozik, tehát ő sem kívülről érkezett. (Felmerül a kérdés, hogy miként létezhet egy edző egyetlen valódi bizalmas nélkül?)
  • Más a klub neve írásban (Budapest Honvéd), és más név van a címerén (Kispest-Honvéd).
  • Épül az új stadion, azonban – a korábbi építkezésekhez és klubokhoz képest – alig van róla információ a Honvéd kommunikációjában. Félve mondom, de emlékeim szerint a tévés megjelenésünkben talán, ha egyszer, vagy kétszer szerepelt az elmúlt egy évben.
  • Furcsa, nagyon furcsa dolgok történnek velünk.

Klauszról amúgy nekem a 97-es, félig lebontott Népstadionban játszott Magyarország-Svájc meccs maradt meg igazán, mert a fejesgólja nagyon kellett ahhoz, hogy végül pótselejtezőt játszhassunk.

Eskü, ha a futballmeccsek nem kilencven, hanem nyolcvan percig tartanának, akkor Csank nemhogy kivitt volna minket a 98-as vébére, még talán ott is villant volna egy nagyobbat. (Jó, valószínűleg nem, de ugye tudjuk: Pagliuca.)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||