Mastodon

Így kell elvinni a showt a Barcelona-Fradi elől: Eppel visszatért!

Jó, ebben a bejelentésben annyi meglepetés volt, mint egy tál zöldborsóban.

Újabb bajnokunkkal erősödött a keret. Lassan kezdhetünk reménykedni, hátha megvan még valakinek Balázs Zsolt és az isteni Villám telefonszáma.

Eppel egyébként érdekes igazolás, mert van pár apróság, ami elgondolkodtatja az embert:

  • (első) ami úgyis előjön, hogy ha Marci eleve velünk edzett hónapok óta, akkor miért nem sikerült megegyezni korábban? Talán mert nem keresték máshonnan, és eddig várt? (Essünk túl a kötelező körön.)
  • a 2016/17-es keret annyira együtt volt, hogy folyamatosan áramlanak vissza Kispestre az akkori arcok, és még ma is ők számítanak az alfahímeknek, sőt, az eredményességünk is jócskán tőlük függ.
  • szegény Bódog, idejött nagy tervekkel, erre összeáll lassan alatta a bajnokcsapat, ami szöges ellentétét tudja (és jól tudja) játszani annak, amit az edző szeretne.
  • gondolom Gazdi vissza a középpályára (kár!), és a Zsótér, Hidi, Szendrei hármasból esik ki valaki. Kemény döntés lesz.
  • egyébként pedig: gut, besser, Eppel!

Marci 2021. december 31-ig írt alá. (via honvedfc.hu)


Annyira, de annyira utálok Facebookról (vagy Instagramról, egykutya) beágyazni, ezért most sem teszem. Sajnálom, hogy a Honvéd Twittere jelenleg üzemen kívül, pedig onnan szívesen, ráadásul platformként is inkább alkalmas az értesítések küldésére. Tudom, tudom, itthon a kutya se használja, hiszen itthon a Facebook az internet, és azon kívül csak az Instagram létezik. (Félelmetes.)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||