Mastodon

A következő hónapot maszkban töltjük a Honvéd-vegyessel

Koronavírus Kispesten és koronavírus a lelátón.

people wearing diy masks

Nyilvánvaló volt, hogy a Honvéd sem ússza meg a médiában megjelenő információk alapján leginkább hírességek, politikusok, orvosok, nővérek, és sportolók betegségének tűnő koronavírust. Augusztus végén egyszer már futott egy kört nálunk, akkor sem publikáltuk, hogy kiket érintett, és most sem.

Legutóbb tippekre kellett hagyatkoznunk (ezért sem írok most neveket), jelen helyzetben azonban egyéb kapaszkodókat is kapunk majd, mivel:

a Budapest Honvéd első csapatánál is (…) több játékosunk és edzői stábtagunk tesztje is pozitív eredményt hozott (…) elővigyázatosságból lemondta a hétvégi, Monor elleni NB III-as mérkőzését.

kiragadott részletek a honvedfc.hu cikkéből

Szombaton megyünk Paksra, és már most kíváncsian várjuk a nevezettek névsorát. Azt a kombinációt viszont engedjük el, hogy annyian fertőzöttek, ami miatt a második csapat keretéből olyan sok játékost kell átemelni, hogy akkor ők maradnának kevesen a meccsükre.


A Videoton ellen nevezettek névsora, akikkel majd érdemes lesz összevetni a paksi eresztést:

  • játékosok // Tujvel, Mezghrani, Gazdag, Batik, Hidi, Zsótér, Balogh, Tamás, Kamber, Lovric, Szendrei, Nagy Sanyi, Uzoma, Ugrai, Cipf, Traoré, Aliji, Kesztyűs, Baráth, Nagy Geri, Tóth-Gábor
  • stábtagok // Bódog, Pisont, Klausz, Lajtaváry, Hajdu, Györök, Vezér, Nagy István, Németh Tamara, Toman, Pandur Róbert, Fodor

Remek dolog a személyes adatok védelme, azonban ebben a szituációban teljesen értelmetlen. Egyrészt mert úgyis kiderül a névsorok összevetéséből, másrészt mert előnyt, ha egyáltalán, akkor is csak az első meccsen hozhat, a másodikra már tudja az összes ellenfeled a hiányzók névsorát.


Mi miért nem kérünk halasztást, mint a Felcsút ellenünk?

Mert nem éri meg. Ha koronás vagy, két hetet biztosan kihagysz, sőt, ha a két hét végén újra pozitív a teszted, akkor még valamennyit, bár az ilyen eseteknél egészen homályos a szabályozás, és teljes a fejetlenség. Az elmúlt hetekben több, egymásnak ellentmondó esetleírást is hallottunk, hogy mi történt azokkal, akik a karantén lejáratát követően előbb negatív, majd újra pozitív mintát produkáltak. Vagy csak lejárt a karanténjuk, és az első teszten újra pozitívok lettek.

A kötelező két hét után, a sportorvos vizsgálatától függően, újabb legalább két hét következik, vagyis a sportorvosiját legkorábban az első negatív tesztet követő negyedik héten kaphatja vissza egy játékos.

Tehát egy pozitív teszt minimum egy hónapot jelent. Ami esetünkben hat mérkőzés:

  • 10.24. Paks
  • 10.28. Csácsbozsok-Nemesapáti (kupa)
  • 10.31. Mezőkövesd
  • 11.04. Felcsút
  • 11.07. Budafok
  • 11.21. FTC

És miért nem halasztunk? Egyáltalán hova halasztanánk? Amikor a Felcsút lemondta a meccsünket, még nem volt érvényben sem az MLSZ legújabb szabályozása (08.26.) az egyszeri halasztásról, sem az Országos Sportegészségügyi Intézet állásfoglalása a sportba való visszatérésről (09.15.), mára azonban egyértelmű lett a helyzet.

megjegyzem, a Felcsút szabályozás nélkül mondta le a meccsünket, vagyis nem teljesen értem, hogy miért kell lejátszani ellenük egy másik időpontban, és miért nem minősül nem kiállásnak, és adják oda nekünk a három pontot?

Ha halasztanánk, a következő öt meccset pont ugyanazok a játékosok hagynák ki, akik a Paksot is kihagyják, hiszen, ha pozitív volt a teszted, egy hónapig garantáltan lemondhatsz a sportorvosidról. Az összes meccs halasztása viszont életszerűtlen, ráadásul az MLSZ is csak egyet engedélyez.

Változó szabályozások szurkolók részére

Egészen abszurd jelenetsort produkált tegnap a magyarországi vírusellenes védekezés kormányzati oldala. Délelőtt dr. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (szóval nem egy szimpla akárki!) még azt válaszolta a sajtó kérdésére, hogy a meccseken nem kötelező, azonban ajánlott a maszk viselése; valamint, hogy semmi baj nincs azzal, ha egy húszezres stadionban húszezer ember néz meccset – egymástól biztonságos távolságban helyet foglalva. (Utóbbit nem fejtette ki, pontosan hogyan képzeli.)

Miközben Gulyás mondott valamit, addig a Kormány kiadott egy azzal ellentétes kormányrendeletet, mégpedig a következő tartalommal:

A járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdése a következő j) és k) ponttal egészül ki:
[A hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenki köteles]
„j) a sportolók, az edzők, a mérkőzésvezető, a versenybíró és ezek segítői kivételével a sportrendezvény résztvevője a sportrendezvény helyszínén,
(…)
[orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot (a továbbiakban együtt: maszk) olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.]

464/2020. (X. 22.) Korm. rendelet

Vagyis a tájékoztatást tartó miniszternek fogalma sem volt arról, hogy miről kéne tájékoztatnia a lakosságot.

A rendelet szövegét olvasva, ezen a ponton kell segítségül hívnunk a sporttörvényt, és megnézni, pontosan ki számít sportrendezvény résztvevőjének:

77. § E törvény alkalmazásában:
(…)
o) sportrendezvény résztvevője: az a természetes személy, aki a sportrendezvény helyszínén annak időtartama alatt, valamint a sportrendezvényt megelőzően vagy követően másfél órával tartózkodik. A néző (szurkoló) résztvevőnek minősül,

2004. évi I. törvény a sportról

Lefordítom:

a legújabb rendelet szerint maszkot kell viselnünk a meccseken!


A történet azonban itt még nem ér véget, mert van egy harmadik szereplő is a rendszerben, mégpedig az MLSZ. Reméljük a szövetségnél is olvasták a szabályozás változását, ugyanis az szöges ellentétben áll az érvényben lévő biztonsági szabályzatukkal, miszerint:

Nézők által elkövetett szabályszegések
(…)
7-8. Nagyon komoly és súlyos:
a) pirotechnikai eszköz elműködtetése és elzárt helyre történő bedobása,
(…)
c) arc eltakarítása [sic!] az azonosíthatóság csökkentése érdekében

Az MLSZ Biztonsági szabályzata

Vagyis a maszk viselése legalább annyira súlyos bűn egy mérkőzésen, mint a piró használata. Utóbbiért pedig rendre milliós büntetéseket szoktak kiszórni.

Szóval tényleg csak remélni tudjuk, hogy Magyarország Kormánya egy erősebb és magasabb rendű jogforrás, mint a Magyar Labdarúgók Szövetsége. Mert ha mégsem, akkor nagyon nagy bajban leszünk Pakson.

címlapkép: cottonbro/Pexels.com

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||