Mastodon

Tényleg Pisont lesz az új Szuribá?

Ezt most nem értem.

Illetve azt értem, hogy miért Pisont, hiszen kéznél van, az emberek szeretik alapvetően (hiszen játékosként egy valódi isten volt), tavasszal kupát nyert, a keretet ismeri, ráadásul idő sincs nagyon már az idén, viszont négy meccs még igen.

Azonban érzek némi zavart az elmúlt napok kommunikációjában.

12.02., Kun Gábor a honvedfc.hu-nak:

Hétvégén nyernünk kell, más eredmény esetén változtatásra van szükség.

12.06., a Bódog szerződésbontását bejelentő anyagban azonban már egy bővebb verzió szerepel:

A klubvezetés még november közepén ült le a most menesztett vezetőedzővel a gyenge bajnoki szereplés miatt és a megbeszélésen meghatározta, hogy hány pontot kell minimálisan szereznie a csapatnak ahhoz, hogy folytatódhasson a közös munka. A vezetőség szerint a mai mérkőzés után erre már nincs esély, ezért döntött úgy a menedzsment, hogy felbontja Bódog Tamás szerződését.

Valami olyasmi lehetséges a feloldás, hogy Bódog hetek óta nyomás alatt játszott, viszont a Felcsútot követően, csak az MTK előtt jelentették be a szurkolóknak (félszegen, Facebook nélkül), hogy elérkezett a határra. Nincs ezzel semmi baj, pont olyan téma, ami nem tartozik az öltözőn és a klubházon kívül senkire egészen addig, amíg nem akut a helyzet. A második Felcsút után egyértelműen elpattant a szurkolóknál valami, lépni kellett.

Egyébként november közepe óta nem sok meccset játszottunk, igaz, mind hazai volt:

  • 11.21. FTC 0-1 // egyébként viszonylag jó focival!
  • 11.29. Felcsút 0-1 // utolsó percen kapott góllal.
  • 12.06. MTK 2-2 // egy jó félidő után egyenlít az MTK.

Kíváncsi lennék, hogy mi volt az a minimális pontszám, amit meg kellett volna szereznie a csapatnak, hogy maradhasson Bódog? Egyáltalán hány meccsre szólt az ultimátum? November közepe és az idény vége közöttre? Mert az hét meccs, 21 megszerezhető pont, amiből eddig 1 jött össze, és innentől – ha minden összejön, akkor is – legfeljebb 13 lehet. Vagy a következő három meccsre? (FTC, Felcsút, MTK) Mert akkor az 1/9 tényleg gyenge. Vagy mégis csak egy meccsről szólt, azonban ott nyerni kellett volna?

Valószínűleg mindegy.


De visszatérve arra, hogy mit nem értek?

Miért Pisont, ha hetek óta kiszámolósdi mellett meccselhetett Bódog? Nem vették fel senkivel a kapcsolatot, akit fel lehetett volna hívni vasárnap este, hogy figyu, hétfőt még elviszi Klausz, Györök és Pisont, de kedden már be tudnál ugrani? Addig legyártjuk a monogramos cuccaidat.

Tervezetlennek tűnik ez a váltás, totálisan tervezetlennek.

Négy meccs van még hátra az idényből, utolsó helyen áll a csapat. Január 23-án már bajnokság, vagyis, ha télen hozunk egy új edzőt, akkor rettenetesen kevés ideje marad a felkészülésre, ezért nem biztos, hogy most belefér, ha ezt a négy meccset elengedjük. Most bár időnk az pont nincs, mégis azt mondom, lenne lehetőség megismerni a csapatot, az öltözőt, a körülményeket.

Pisontot szeretem, tisztelem, istenítem, azonban jelen helyzetben nem tartom jó döntésnek az átmeneti időre szóló kinevezését.

Kicsit olyan most a helyzet, mint amikor Rossinak élesben kellett bizonyítania Leekens után, vagy Dárdainak Pintér ámokfutását követően. Mennyire jól jött volna mindkettőnek az a pár felkészülési mérkőzés.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||