Mastodon

Apropos, tudja valaki, hogy hol volt ez a mentalitás korábban? A befőttek mögött rejtegettük?

Felcsút – Bp. Honvéd 1-2

Pont kicsúsztunk a purimból, azonban mégis van okunk inni, amíg el nem mosódik a különbség bennmaradás és kiesés között. Tegnap ugyanis az utolsó pillanatok egyikét élhettük át, ahonnan, ha bekövetkezik, alig találni visszautat. A helyzetet fokozandó, a történet már-már sablonosan klasszikus vonalvezetéssel indult: kicsit még rosszabb, még lehetetlenebb lett Knezevic góljával.

Pedig jobban játszottunk, valójában mi futballoztunk, vagyis rászolgáltunk, hogy egy szerencsétlenül megpattanó labda tovább bonyolítsa az életünket.

Kell valami legyen a Kispestben, mert vissza tudtunk jönni, újra mi futballoztunk, és érezni lehetett, csupán idő kérdése, hogy mikor fordítjuk meg a meccset. Eszter pedig segített.

Eszter szerepére egyelőre Feri a legerősebb jelentkezőnk, míg a Hámán előtt letérdelni nem szándékozó Márdokeust valószínűleg egy közepesen klisés kasztingot követően a kispesti szív (vö. kulturális tőke Bourdieunél) játssza egy gázsiért – kollektíven. A perzsákat természetesen, figyeld, mekkora duplacsavar!, Gazdag vezetésével a csapat mészárolja le.


A többit pontokban //

  • Hidi öt sárga, kihagyja kedden az MTK-t
  • Erőnlétre panaszkodtunk, koncentrációra panaszkodtunk korábban, erre egy hét alatt játszunk az elsővel és a másodikkal, 120 percet jelentős emberhátrányban a kupában, és mégis úgy látszik, kis akarattal elviseljük a terhelést.
  • Reaktiváltuk Nagy Gerit, aki az elmúlt pár napban többet játszott, mint egész évben összesen. Találtunk posztot Nagy Dominiknak (jó, nem kellett nagyon keresni), és bár még látványosan messze van a tőle elvárható formájától, valami alakulás azért érzékelhető. Az pedig sosem baj, ha minőség van a széleden.
  • Gazdag. Nincsenek szavak. Végleg megérkezett középcsatárnak, és durván beárazott mindenkit az NB I-ben.
  • Hiába az igazolások, a kezdőcsapatunk hét játékosban megegyezett Bódog első meccses kezdőjével. Cserékkel együtt 14/9.
  • Vajon hol volt ez a mentalitás korábban? Nyilvánvaló, hogy még Feri sem csinálhat csodát egy hét alatt, ha hiányoznak hozzá az alapok. Vagyis valahol mélyen ott kellett lennie bennünk, mégsem hoztuk ki magunkból.
  • Remélem az illetékesek felmérik a helyzetet, értékelnek, és felfogják, hogy mit k*rtak el, nem kicsit, hanem annyira, hogy szó szerint a kiesés elől kell menekülnünk. Ha nem teszik, igencsak szomorú közeljövő várhat ránk.

Még mindig nem úszott el a bajnoki cím lehetősége, mivel a Fradi csak döntetlent játszott tegnap este az MTK-val. Az ilyenkor szokásosnál valamivel hosszabb karnyújtásnyira lévő sikerünkhöz mindössze 29 ponttal kell többet szerezünk náluk, és mivel 30 pont van a rendszerben, könnyen lehet, hogy az utolsó fordulós Honvéd-Fradi dönti el a bajnokságot.


Osztályozókönyv //

címlapkép: Virágzó tavaszi tőzike (Leucojum vernum) a Duna-Dráva Nemzeti Park területén. // fotó: MTI/Varga György

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||